Kalandozzon Bécsbe!

A legtöbben, ha Bécsbe készülnek, fogják magukat, bepattannak az autóba és Budapestről néhány óra alatt elérik úti céljukat az autópályán. Mi most azt mutatjuk be, milyen kalandosabb, vagy egyszerűen érdekesebb útvonalakon közelíthetjük meg, gondolva azokra is, akiknek nincsen autójuk, vagy egyszerűen nem szeretnék azt használni.

Vonat

Az autózás után valószínűleg a második a közkedveltségi listán, hogy vonattal utazzunk Bécsbe. Mióta a RailJet vonatok forgalomba álltak, rendkívül kényelmesen,mindössze három óra alatt el lehet jutni az osztrák fővárosba. Naponta hét alkalommal veheti igénybe a modern felszereltségű vonatokat, ahol az a legkevesebb, hogy folyamatosan nyomon követheti monitorokon a vonat pillanatnyi helyzetét és sebességét.

127851517

Kényelmi fokozat szerint három osztályon utazhat, ezek közül a legdrágább a business osztály, ahol asztalok, majdnem vízszintesig hajtható üléstámlák, lábtámasz, és welcome drink várja az utasokat. Az első osztályon is bőrülések várják az utazóközönséget, csak nem fülkés elrendezésben. De itt is van lábtámasz és üdvözlő üdítőital is. Az Economy osztályon utazóknak sem kell kényelmetlenül utazni, hiszen itt is minden ülés mellett talál konnektort, és tágas pakolóhelyet a csomagoknak, de az üdvözlő italról le kell mondani. Ezen az osztályon egyébként kialakítottak a gyerekeknek is egy külön kis sarkot, ahol rajzfilmet tudnak nézni, sőt a mosdókban pelenkázóasztal is található, így kisgyerekkel is ideális választás. A jegytípusokat érdemes a weblapon figyelmesen áttanulmányozni.

 Jegy típusa  Teljes áru jegy / fő  Teljes árú jegy / fő  Egyéb megjegyzés
Business 44 EUR Kb. 13.300 Ft Egyirányú
Első osztály - SparSchiene 29 EUR Kb. 8.800 Ft Egyirányú (indulás napja előtt legalább 3 nappal váltható, kizárólag adott napon és vonaton érvényes, nem visszaváltható)
Economy - SparSchiene 13 EUR Kb. 4000 Ft Egyirányú (indulás napja előtt legalább 3 nappal váltható, kizárólag adott napon és vonaton érvényes, nem visszaváltható)
Kiránduló jegy 25 EUR Kb. 7600 Ft Retúr, (érvényesség első napjától számítva négy napig érvényes)
Kiránduló jegy + városi közlekedés 33 EUR Kb. 10.000 Ft Retúr, (érvényesség első napjától számítva négy napig érvényes)

Hajó

Jóval hosszabb, de annál látványosabb, ha szárnyashajóval érkezik az osztrák fővárosba. Április 29-től szeptember 26-ig hétfőn és szerdán indul hajó Bécsbe, kedden és csütörtökön pedig onnan érkezik Budapestre. Kisállatot nem lehet szállítani, kerékpárt viszont igen, és idegenvezetés is jár az úthoz magyar, angol és német nyelven. A  szállítható poggyászok méretéről, és az utazási feltételekről bővebben itt olvashat.

 Jegy típusa  Gyerek jegy (2-12 éves korig)  Felnőtt jegy
Budapest - Bécs 49,5 EUR (Kb. 15.000 Ft) 99 EUR (Kb. 30.000 Ft)
Bécs - Budapest 54,5 EUR (Kb. 16.500 Ft) 109 EUR (Kb. 33.000 Ft)
Retúr 62,5 EUR (Kb. 19.000 Ft) 125 EUR (Kb. 38.000 Ft)

Bicikli

Bátrabbaknak, de mindenképpen edzettebbeknek ajánljuk a 305 km hosszú biciklis túrát. Ezen az oldalon  különböző távokra szedték szét az útvonalat, de mindenki aprózhatja még mindezt a saját fizikai állapotának megfelelően. Gyerekekkel persze nem biztos, hogy ez a legjobb választás, de baráti társaságoknak jó buli lehet. Kicsit nagyobb  tervezést is igényel, hiszen gondoskodni kell szállásról az út mentén, még akkor is, ha az igazán kalandos kedvűek kempingekben töltik az éjszakákat.

000 ARP3478552
Alexander Klein

Busz

Ha mégis ragaszkodik az autópályához, akkor busszal is megközelítheti Bécset. A Volán naponta ötször indít járatokat, amelyek Győr, Mosonmagyaróvár, Hegyeshalom és a bécsi reptér érintésével közlekednek. A jegyárakról itt tud részletes tájékoztatást kapni az elérhető helyek, és a jegy típusa függvényében. Amikor mi néztük, teljes árú jegyek 3000 és 5900 forintos ár között voltak elérhetőek.

Buszos utazással a másik népszerű társaság az OrangeWays, igaz náluk csak naponta kétszer indul járat Bécsbe, árban viszont, ha jó előre foglal, akkor 3500 forintba kerül a teljes árú jegy egy útra. Ha pedig állandóan az interneten lóg, és épp szerencséje is van, kifoghat egy Happy Hour akciót, akkor akár jól is járhat, csak győzze kivárni.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek