no

Teszt: megtaláltuk a legjobb instant kávét!

Kávét mindenki iszik, és ha nincs lehetőség frisset főzni, akkor előkerülnek az instant kávés üvegek. Kiváncsiak voltunk, hogy a porkávék "atyjának" tartott Nescafé minőségben valóban viszi-e el a prímet, vagy simán megelőzi valamelyik sajátmárkás? Tesztünkben az alapkávékat vizsgáltuk meg, a jó erős feketéket. Ebből is 12 darabot, melyeket hiper- és szupermarketekben szereztünk be. Belekerült egy biokávé is, de találni a mezőnyben még olcsó sajátmárkást és jónevű prémiumot is.

Mi az instant kávé?

Olyan termék, amelyeket a pörkölt kávéból kizárólag vizes extrakcióval, különböző koncentrációban nyernek, kizárva mindenféle savas vagy lúgos hidrolízises eljárást. A kivonat tartalmazza a kávé oldódó és aromatikus összetevőit, de tartalmazhat a kávéból származó oldhatatlan olajokat és nyomokban egyéb oldhatatlan anyagokat, amelyeket technikailag lehetetlen eltávolítani.
 
forrás: Magyar élelmiszerkönyv

A teszt szokás szerint vakon zajlott, mindegyik kávéból az előírásának megfelelő mennyiséget használtuk, és azt forró vízzel öntöttük fel. A kávékat csak feketén itattuk a tesztelőkkel, semmi cukros és tejes elhajlás. Bár több tesztelő attól félt, hogy infarktust kap, és többen a felénél feladták a harcot, de végül kiderült, melyik a legjobb kávé. Ha utálja az instant kávékat, de szívesen kipróbálná a kapszulás főzőket, akkor olvassa el körképünket, ha az eggyel környezetbarátabb, párnácskás verzió érdekli, akkor kattinson ide.

A 12 tesztelt kávé közül többször is holtverseny alakult ki, ezért lett a 10-es az utolsó.

10. hely: Casa Blanca – Penny Market 100g, 450 Ft

Először szerepelt Pennys termék tesztünkben, de csúfosan megbukott, pedig a sajátmárkás termékek korábban sok meglepetést szereztek már nekünk. A nagyon alaposan becsomagolt instant kávét kinyitni is nehéz volt, de legalább szavatolt a biztonsága. "Kávéra emlékeztető, műízű valami" "Homlokráncolás nélkül nem lehet meginni" "Ennél rosszabb kávét nem ittam" "Romlott szósz íz" "Iszonyatosan savanyú valami, borzalom a köbön" "Csipkebogyó íze van, és ugyanilyen szaga, ez annyira rossz, hogy majdnem a falra köptem hirtelen" - szóltak a nagyjából egyöntetű vélemények, ennek megfelelően mindössze 3 pontot sikerült kapnia a teszten.

9. hely: Spar Budget 200g, 899 Ft és Clipper Papua 100g, 1650 Ft

Két véglet, azonos pontszám. Az egyik gazdaságos, a másik nagyon bio. Ennek ellenére mindkettő csak 7 pontot kapott tesztelőinktől. "Világosabb a színe, mint a többinek, az illata jó, de savanyú, olyan, mintha gyümölcsös beütést akarna imitálni" - írta egyik tesztelőnk a Spar kávéjáról. "Odakozmált, savanyú, világosabb jelleg " - mondta valaki a Clipperről. "Habos, savanyú, többször üt, nem is értettem, mi ez" "Szinte csíp" "Mintha romlott tejterméket innék" - vélték a többiek, akik igen elcsodálkoztak, miután kiderült, miket ittak.

8. hely: Tchibo Family 100g, 699 Ft

Egy ponttal beelőzött a Tchibo olcsó terméke, amit a sajtóközlemények szerint előszeretettel vesznek a népek. Azt nem tudni, milyen kávéból készült, de az biztos, hogy nem nyerte meg a tesztelőink tetszését. "Savanyú, ki kellett köpnöm, kegyetlenül szar" - foglalta össze valaki sommásan, míg más szerint "Savanyú, az íz a koffeintartalomnál is jobban ébreszt", illetve "Jó illat, de összerántja az ízlelőbimbóimat" - vélték mások.

7. hely: Auchan – Caffé Globetti Special 200g, 789 Ft

11 pontot kapott az Auchan ismeretlen terméke, amely nem sajátmárkás, viszont meglehetősen olcsó. Ehhez képest simán lenyomta a bio és fair trade kávét, így a hátsó-középmezőnyben végzett.

"Ezt is ki kellett köpnöm, savanyú, ilyen íze lehet a mérgeknek is" – nyilatkozta kolléganőnk. "Odakozmált, savanyú, citromos jelleg, csöppet sem kávé" – írta más. "Szinte csíp" – összegezte röviden, de velősen a kolléga.

6. hely: Auchan - Auchan Instant 200g, 999Ft

Csak egy ponttal többet, azaz 12-t kapott az Auchanban talált másik kávé, melyet "mellékhatásmentes feketeként" lehet leírni. Más szerint viszont "égett íz, cukor nélkül nem igazán élvezhető". A legjobb eposzi jelző az iható volt, ehhez képest meglehetősen sok pontot osztottak ki a kollégák.

5. hely Tesco - Tesco sajátmárkás 100g 450 Ft

14 pontot kapott, és ezzel a középmezőnyben végzett a magyarok szerint legjobb árakat kínáló Tesco sajátmárkás kávéja. Ehhez képest van, aki úgy jellemezte, hogy "nulla íz, totális tetszhalál", más szerint viszont "jó, csöppet sem savanyú". Van, aki viszont már nem is tudott mit írni, csak 3 pontot adott, és hörgött kicsit.

4. hely Jacobs Krönung - 100g 1257 Ft

Zsadon kolléga kedvence a 6.helyre futott be, talán azért, mert "nagyüzemi íze van", vagy tán "rém keserűsége" miatt. Bár volt, aki annyit írt: "Bréking! Jellegtelen kávéíz, ennél jobb nem lehet".

3. hely: Nescafé Classic 75g - 692 Ft és Lidl - Yellow Eclipse 100g - 449 Ft

A legautentitikusabb neszkávé csak a 3. helyet szerezte meg, holtversenyben a Lidl kávéjával.

"Minha ott ülne a zacc az alján, a nagyi Omniája" - írta a Nescaféról nosztalgikus tesztelőnk, míg másnak a Lidl kávéja nem jött be: "Iható, de csak tejjel és cukorral - úgy elviselhető". Ennek ellenére meglehetősen elöl végeztek a teszben.

2. hely: Douwe Egberts Omnia

Ismert márka, nem instatként is jól fogy a piacon, persze, hogy a cég piacra dobta a jól csengő nevű kávéját. Nem is tudjuk hibáztatni érte, az eredmények szerint is jól teljesített az Omnia. "Keserű", "Ez is a jobbak közé tartozik, a savanykás íz zavar, de azért jó", "Keserűbb mint vártam", "Savanyú lecsengés, kissé olajos" - írták a tesztalanyok, akik ehhez képest meglehetősen jónak ítélték a mezőnyben a kávét.

1.hely Aldi: Belmond Caffé Mocca 200g 1299 Ft

Randa az üvege, nem is túl vonzó a tipográfiája, de kit érdekel ez akkor, ha a benne lévő kávé a legjobb lett a teszten?

Az Aldi saját márkás terméke gondolatban plusz pontot kapott tőlünk, mert egy kávétermesztés fenntarthatóságát tömörítő szervezet keretein belül vásárolja az alapanyagként szolgáló kávéját. Ez persze nem lett volna elég a győzelemhez, de tesztelőink sok ponttal jutalmazták a kávét. "Finom, kávészerűen kerek, nem szoktam feketét cukor nélkük inni, de ez így is jó" "Egészen elfogadható volt, nem mart, először nem kellett hunyorognom" "Ez is büdös kicsit, de iható, nem savanyú és nem is keserű, tej nélkül is fogyasztható, na persze nem nagy mennyiségben" - vélték, és ezek ellenére jól fel is pontozták.

Név forgalmazó mennyi- ség ár ár/kg kávé fajta Fenntartható/ Fair trade Magyar nyelvű tájékoztató Pontszám Helyezés
Belmont Café Mocca Aldi 200g 1299,- 6495.- n.a 4C Association van 21 1
Omnia Douwe Egberts 75g 989.- 13186.- n.a nem van 17 2
Yellow Eclipse Lidl   450,-   n.a nem van 16 3
Nescafé Classic Nestlé 75g 692.- 9226.- n.a nem van 16 3
Jacobs Krönung Jacobs 100g 1257.- 12570.- n.a nem van 15 4
Tesco
Tesco   450.- 4500.- n.a nem van 14 5
Auchan Instant Auchan 200g 999,- 4995,- n.a nem van 12 6
Globetti Auchan 200g 789.- 3945.- n.a nem van 11 7
Tchibo Family Tchibo 100g 699.- 6990,- n.a nem van 8 8
Spar Budget Spar 200g 899.- 4495.- n.a nem van 7 9
Clipper Papua Tony Benett 100g 1650.- 16500.- arabica FairTrade + bio nincs 7 9
Casa Blanca
Penny Market 100g 450.- 4500.- n.a nem van 3 10
Oszd meg másokkal is!
no
Érdekességek