Itt az ingyenes felsőoktatás!

Akár a barátai előtt szeretne okoskodni, vagy az önéletrajzát turbózná fel kicsit, esetleg szimplán csillapítaná a tudásszomját, tanuljon a legmenőbb külföldi egyetemeken. Jól hangzik, ugye? Most ingyen is megteheti, ráadásul távoktatásban.

Minden amerikai filmben a gyerek álma, vagy a zsíros állás, illetve a szakértelem alaptétele, hogy jó nevű egyetemről legyen diplomája. A filmek miatt már mi is tudjuk, hogy minimum egy Yale vagy egy Stanford kell ahhoz, hogy ne legyen az illető teljesen hülye, ha pedig mérnököt keresnek akkor az MIT az alapkitétel. Nos, az a hírünk, hogy ezek az egyetemek indítanak online képzéseket is teljesen ingyen, ráadásul néhány kurzus elvégzéséről hivatalos igazolást is adnak, úgyhogy már indulhat is az Ikeába, hogy keretet vegyen a menő papírjainak.

Így kezdje

Néhány oldal arra szakosodott, hogy összegyűjtse azoknak az egyetemeknek az induló képzéseit, ahol elérhetőek az ingyenes kurzusok. Itt például a témakörök mellett egyetem szerint is válogathatunk a tanfolyamokból. Később is bekapcsolódhat bizonyos képzésekbe, ha éppen lemaradt az elejéről. Az Academic Earth oldalon előadókra is rákereshetünk, érdemes átböngészni, hátha szakmájának egyik elismert tekintélye tart órát mondjuk Harvardon. Itt egyébként kevesebb az olyan képzés, ami valóban tanfolyam szerű. Inkább csak előadásokat nézhetünk meg, azt viszont akár az Oxfordról is.

144312116
Nate Shron / Europress / Getty

Ha nem szeretne lemaradást pótolni, vagy pontosan tudja, hogy önnek a nyár előtti tanfolyamok működhetnek csak, akkor innen tájékozódhat, ahol indulásuk ideje szerint szedték sorrendbe a tanfolyamokat.

Témakörök

Rengeteg témakör közül választhat. Néhány általánosabb mellett a többség tényleg nagyon szakmai jellegű, úgyhogy ha angoltudását, azon belül is a szakmai zsargont szeretné elsajátítani, ennél jobb gyakorlási módot keresve sem találhat. Akár mérnök, akár marketing specialista, lelkes környezetvédő, hobbi pszichológus, vagy szereti a művészeket, bármiről tanulhat az internet segítségével.

Számonkérés

Aki azt hiszi ezeknek a képzéseknek a többsége csak tessék-lássék módon működik, az nagyon téved. A legtöbb helyen nem elég, ha feliratkozik, aztán nyolc hét múlva sorba áll aláírásért. Az órák végén sor kerül mini tesztekre, de van kötelező olvasmány is, sőt néhány helyen gyakorlat is. Minden kurzus előtt megnézheti a tematikát, illetve, hogy mennyi időt fog ez elvenni a hetéből.

Amikor a hóhért akasztják

Ha ön úgy érzi mindenki hülye, senki sem ért a munkájához, vagy szimplán csak szeret okoskodni, esetleg valóban szeretné átadni a megszerzett szakmai tudását és tapasztalatait a világnak, akkor az Open Learning az ön oldala, itt ugyanis ön is indíthat képzéseket, amikre aztán lelkesen várhatja a feliratozókat a világ minden pontjáról.

145417281
Mark Wilson / Europress / Getty

Magyar példa

Valamiért a magyar felsőoktatás még nem vette át ezt a gyakorlatot. Ha különböző egyetemi karok oldalait böngésszük néhol még le lehet tölteni néhány segédanyagot, de az korántsem ugyanaz, mintha egy konkrét órán vennék részt. Ha előadások érdeklik, akkor ott a Mindentudás Egyeteme, viszont sajnos ott már nem találkozunk friss előadásokkal, aki pedig eddig is nyitott volt az ilyen tanulásra, az valószínűleg már látta az érdeklődésének megfelelő részt.

Ha EU-val kapcsolatos tudását szeretné bővíteni, esetleg a munkájához is fontos, hogy tisztában legyen néhány rendelkezéssel vagy szakpolitikával, akkor ezen az oldalon akár oklevelet is tud szerezni valamely elvégzett képzésről, szóljon az a vállalati jogról, vagy az EU támogatásokról, vagy akár a környezetvédelmi szakpolitikáról.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek