Táblagép életképtelen nőknek

Az Eurostar nevű cég a piacra dobott egy kifejezetten nőknek szánt táblagépet. Ezzel nem is lenne semmi gond, elsőre hihetnénk azt is, hogy menő divattervezők gondolták ki a dizájnt, vagy sokkal könnyebb, mint a versenytársai, esetleg adnak hozzá egy táska/cipő/ruha kupont. De nem: az ePad Femme gyártásakor berendelték azokat a fejlesztőket, akik eddig csak képről láttak bárkit a másik nemből, kiraktak a tárgyalóba egy képügynökségtől lopott, 25-45 közötti nő fotóját, majd megpróbálták közösen kitalálni, mi az álma.

Nos, szerintük egy rózsaszín tabletről álmodik, amivel nincs is sok probléma, hiszen valóban fontos szempont sok nőnél, hogy milyen színű a kütyüje. De ebben nincs semmi újdonság, és erre a legtöbb számítástechnikai cég már rá is jött. Akik még nem, ott pedig a kiegészítő gyártó cégek jöttek rá, és ontják az unalmas szürke és fekete telefonokhoz vagy táblagépekhez a különböző tokokat, színes kábeleket, vagy hátlap matricákat.

Hogy az Eurostar csapata teljesen ostobának nézi a nőket, az csak a bekapcsolás után derül ki. A rózsaszín és fehér gyári háttér még hagyján, bár a képek alapján azonnal egy átlag alatti intim betét reklám ugrik be, mondjuk, itt legalább nem énekel senki hülyeségeket, mint a TV-ben. Viszont felbukkannak az előre telepített alkalmazások, amiket a fejlesztők szerint minden nő szívesen használ, és megkönnyíti az életüket. Persze, mert a nők annyira hülyék, hogy maguktól nem tudják, hogy akár ők is kikereshetnék azokat az Android alkalmazás boltjából, amikre tényleg szükségük van, vagy szerintük nem képesek rányomni a vastag betűkkel kiemelt letöltés gombra. Arról nem is beszélve, hogy a világ táblagépet használó hölgyei nyilván mind ugyanazokért a dolgokért lelkesednek, egészen egyszerűen azért, mert ők nők.

epad-femme

A legfontosabb alkalmazások tehát, amik nélkül a nők nem tudnak élni, az a ruhaméret átváltó (ami egy angol turkálóban talán valóban életmentő lehet); kétfajta jóga alkalmazás (mert minden nő jógázik, de legalábbis egy tablet alkalmazás segítségével szeretnének relaxálni, megtalálni a lelki békét és a spiritualitást). Ezen felül menstruációs naptárt, termékenységi naptárt és testtömeg-kalkulátort is előre telepítettek, de van beépített alkalmazás parfümökről, és bevásárlást segítő programok is, hiszen a sopizás is tipikus női feladat. Ha mindez mégis sikerül, akkor indiai és keleti receptek közül válogathat az esti vacsorához, már ha a sütőt be tudja kapcsolni segítség nélkül.

Egyébként a tablet 8 inches, Android 4.0 fut rajta. 16 gigás belső memóriáját pedig Micro SD kártyával lehet bővíteni. Bár felmerül a kérdés, hogy a nők, akik ugye nem tudnak programokat letölteni se, mit kezdenek majd az SD kártya helyével?

Tény, hogy a nők más dolgokat is fontosnak tartanak számítástechnikai eszköz vásárlásakor, mint a gigabyte-ok és a processzor, de azért mindennek van határa. Árban egyébként 190 dollár körül mozog, amennyiért már a 7 inches tabletek közt tényleg menőnek számító Nexus 7-et is vehetünk, bár az nem rózsaszín, és magunknak kell személyre szabni.

Oszd meg másokkal is!
Mustra