no

Luxusvacsora, tyúkól és 77 milliós verda karácsonyra

Végre megérkezett az amerikai Neiman Marcus luxuskatalógusa, amiből kénye-kedvére válogathatnak a világ burzsujai karácsonyi ajándékot szeretteiknek. Az igazán tehetősek nyilván a Fantasy Gifts szekcióból vásárolják majd össze a család ajándékait, de gyűjteményben van többek között egymillió dolláros óra, minifarm százezerért, az egészen kicsi burzsujok meg vehetnek cuki hóbaglyos festményt potom hetvenezerért.

A 2012-es katalógusban szereplő ajándékok nem sikerültek mind olyan viccesre, mint a tavalyi vagy az azelőtti években meghirdetett darabok, de a lényeg úgyis az, hogy jó mélyre kelljen nyúlni a pénztárcába értük, és ez idén is megmaradt. Szerencsére a legolcsóbb sem kerül hatmillió forintnál kevesebbe.

Kezdjük a csúcson

Idén az egyik legdrágább ajándék a – férfiak és talán egy-két nő fantáziáját is beindító – csodaautó, a Neiman Marcus Edition 2013 McLaren 12C Spider. Ahogyan ezt már megszokhattuk, a luxus gépkocsi limitált szériában készült, mindössze 12 van belőle. Ráadásul a boldog tulajdonos, aki 354 000 amerikai dollárt (77,1 millió forint) penget ki ezért a piros járgányért, kap mellé „ha már jó drágáér' megvetted, nesze egy ingyen gyárlátogatás” alapon egy londoni utazást, ahol betekintést nyerhet a nemrég megnyílt McLaren tech-központba, és együtt vacsorázhat Ron Dennisszel, a McLaren elnökével. Ha ön most azt gondolná, ennél nem lehet drágább rongyrázási módszer a katalógusban, hadd nyugtassak meg mindenkit: van.

gift1

Az idő pénz, főleg itt

Az előző meglepetés eltörpül a Van Cleef & Arpels által szerelmespároknak kitalált órapárocska mellett: ez potom 1 090 000 amerikai dollár (237,5 millió forint). Jó, ezért persze két órát kapunk, mindkettő számlapjára a szerelmesek által közkedvelt, romantikus francia helyszínek mintáit nyomták: a női modellen az Eiffel-torony, a férfién a Notre Dame díszeleg, a pontos idő leolvasását pedig a mutatók helyett körző tárgyak és figurák nehezítik. De persze ki is akarná tudni, hogy mennyi az idő, amikor több száz milliót érő giccsparádé ragyog a csuklóján?! Egyébként a szerkezetet három évig fejlesztette egy öttagú csapat, és szerencsére nem fukarkodtak az arannyal és a gyémánttal sem.

Vacsora 54,5 millió forintból

Igazán éhes lehetett a megálmodó, amikor a 10 fős vacsora menüjét összeállította, mégsem a kaja kerül ennyibe, hanem a legjobb sztárséfek. És persze nem Jamie Oliverre, Nigella Lawsonra vagy Kovács Lázárra kell gondolni: itt Daniel BouludThomas Keller, Jérôme Bocuse és Richard Rosendale a közreműködők, pedig róluk soha nem is ír a Velvet. A Michelin-csillagos sztárvacsorát karácsony este rendezik, amit egy különleges Tequila-kóstoló követ – természetesen névvel gravírozott kristálypoharakból. Igen, szerintünk is elég elcsépelt a poharak vagy ajándékok gravíroztatása, nagyjából annyira eredeti, mint a hímzett törülköző vagy a Fila-táska, de persze, ha mindezért 250 000 amerikai dollárt (54,5 millió forint) kell fizetni, akkor lehet, hogy mégis tud szuper eredetinek és ötletesnek tűnni.

gift2

Ezt még a Dallas Ewing családja is megirigyelné

Minden adott egy macskajajhoz a 150 000 amerikai dolláros (32,6 millió forint) utánfutóban. A szerencsés tulaj halálra ihatja magát az ajándékwhiskyvel – az egyébként remekül mutató, kívül-belül faborítású, nagyrészt kézzel készített, Brad Ford által tervezett utánfutóban, miközben nézheti a beépített LED-televíziót, élvezhet filmeket a Blu-Ray lejátszón, vagy csak ellazulhat a high-end hangrendszerből áradó dallamokon.

Hogy legyen min kapirgálni

A luxuslakókocsit érdemes rögtön a baromfiudvar mellé beállítani, akkor ugyanis élvezhetjük belőle a versailles-i kastély inspirálta Le Petite Trianon nevű tyúkólunk látványát. A milliós ólban van nappali, kotlószoba(!), könyvtár és egy csicsás csillár, és mindezt már 100 000 amerikai dollárért (22 millió forint) a magáénak tudhatja a szerencsés tyúktulajdonos. Persze, ebből az árból már egy hetven négyzetméteres lakást is lehet kapni Budapesten, de azzal mit kezdenénk a baromfiudvarban, hát nem?

gift3

Neiman Marcus

A legnagyobb múltra visszatekintő és legismertebb luxusáruház-lánc Amerikában. A vállalatot 1907-ben egyetlen üzlettel indította Neiman Marcus. 1939-ben nyomták az első karácsonyi katalógust, amely hatalmas sikert aratott, de az igazi „hájp” csak az ötvenes években indult meg. Történt ugyanis, hogy Stanley Marcus előrukkolt az ötlettel: mi lenne, ha az unalmas, banális karácsonyi katalógusba mindig kerülne egy igazán méregdrága darab is. Ez annyira bejött, hogy évekkel később már több extrém, polgárpukkasztó, a nagyközönség által csak áhított, de elérhetetlen meglepetést halmoztak fel a füzetkében.

Ezeken a csodás cuccokon kívül még van jópár egyéb ötlet is Mr. Marcus tarsolyában. Tekintse meg ön is a luxuskatalógust, kíváncsiak vagyunk, melyik ajándéknak örülne a legjobban, ha a pénz nem lenne akadály? Mondja el nekünk a Facebook Shopaholic oldalán!

Oszd meg másokkal is!
no
Mustra