Így vészeljen át három hetet harmincezer forintból

Az előrelátóbbakkal is előfordulhat, hogy (hacsak nincsenek könnyen mozgósítható tartalékaik), egy nagyobb kiadás felborítja az egész hónapos költségvetést. Így járt egyik olvasónk is: miután váratlanul egy nagyobb összeget kellett kiperkálnia, nem sok pénze maradt a hó hátralevő részére. Először kétségbeesett, és már épp kölcsönkért volna egy barátnőjétől, de miután végiggondolta, hogy akkor megint csak egy nagyobb kiadással kellene kezdenie a következő hónapot, inkább úgy döntött, megpróbál kijönni a maradék pénzéből: harmincezer forintból.

stockfresh 1710699 woman-looking-into-her-coin-purse-for-money s

Aztán megírta, milyen trükköket vetett be, hogy ez sikerüljön, sőt, még azt se érezze túlságosan, hogy nélkülöznie kell.

Nem elég, hogy K-nak hirtelen piszkosul spórolnia kellett mindenen, egyéb tekintetben sem volt szerencséje:  „Természetesen, ahogy ez lenni szokott, pont ebben az időszakban fogyott ki a sampon, kézmosó, mosogatószer, felmosó, kutyakaja, és még jópár olyan dolog, amire minden nap szükség van. Elindultam a szokásos bevásárlásra, de rájöttem, ha mindent megveszek, máris csak alig húszezrem marad az elkövetkezendő három hétre. És elkezdődött a spórolás.”

Ilyenkor teljesen fölösleges bevásárlólistát írni, mert azt a pár dolgot, amire van pénz, nagyon könnyű fejben tartani. Mivel mindenek előtt enni lesz muszáj a következő hetekben, az első dolog ilyen helyzetben azt felmérni, hogy milyen élelmiszerek vannak a lakásban, mikor jár le a szavatosságuk, és milyen ételeket lehet belőlük gyártani. Ha előre meg tudja tervezni a menüt is, akkor jár a legjobban. A lényeg: soha ne írjon olyan dolgot a menübe, amihez még kell vennie ezt-azt! Egyfelől azért, mert ez is pénzköltés, másfelől pedig mert ha elmegy vásárolni, még elcsábulhat, és vehet olyat, amit nem is akart. Persze, simán előfordulhat, hogy nincs minden alapanyag otthon egy ételhez, de ilyen esetekben jön a rögtönzés, és a végén többnyire nagyon klassz olcsó kaják születnek.

„Tészta mindig van itthon, és a fagyasztóban is fel szoktam halmozni a cuccokat, úgyhogy a kajával nem volt gond. Csak az okozott problémát, hogy minimum kétnaponta főznöm kellett - de hát jobb, mintha nem tudtam volna enni... A legjobb, leggyorsabb és legolcsóbb receptek közé tartozik a spenótos tészta, ami isteni, és a sült tejföl. Mindkettő pár száz forint, és gyorsan el lehet készíteni. A tésztát meg kell főzni, a spenótot a szokásos módon elkészíteni, és a végén összekeverni. Lehet a tetejére sajtot reszelni, persze, csak ha van otthon… A tejföl még egyszerűbb: egy nagy doboz tejfölt bele kell önteni egy jénaiba, ráütni két-három tojást a tetejére, megfűszerezni, és mehet is be a sütőbe harminc-negyven percre. Ezt is meg lehet spékelni bármilyen zöldséggel vagy hússal, de így a leggegszerűbb és legolcsóbb. Nem is gondoltam volna, hogy mennyi dolog van, amin spórolni lehet! Amíg az ember nem nélkülözik, hülyeség, hogy rendesen tudjon spórolni! Viszont most, hogy ilyen szituba kerültem, megtanultam igazán fogni a pénzt!”

A harmincezer forintból természetesen még apró sem maradt a harmadik hét végére, de K így is nagyon elégedett volt, mert legalább nem kellett egyéb kiadásokba vernie magát.

Íme a praktikák

  • Az összes samponmaradékot, amiket otthon találtam összeöntöttem, ezt felöntöttem vízzel, és csodák csodája, semmiben sem különbözött az eredetitől.
  • mosogatószerrel ugyanezt tettem.
  • A kézmosó teljesen kifogyott, ezért a maradék tusfürdőből kreáltam kézmosót – szintén vizezéssel.
  • A legnehezebben az üzemanyagon tudtam spórolni. Minden reggel összeírtam, hogy aznap merre fogok menni, és csak akkor ültem kocsiba, ha gyalog necces lett volna az út. Ilyenkor mindig megkerestem azt a szakaszt, ahol ingyen lehet parkolni, mert a városban a 400 forint/óra parkolási díj nem pont spórolásra alkalmas.
  • Készítettem felmosószert, öblítőt és erős tisztítót is. Baromi egyszerű, és nem is gondoltam volna, hogy tényleg ennyire jó! A felmosószert szódabikarbónából, illóolajból és vízből készítettem, az öblítőt ecetből, vízből és illóolajból, az erős tisztítót meg húsz százalékos ecetből és szódabikarbónából.
  • Egy hónapra ki kellett iktatnom a fodrászt és a kozmetikust is, szóval az ismerőseimhez már úgysem volt kedvem menni. Szőrös lábbal ciki közlekedni, de borotválni sem akartam, ezért kizárólag hosszú szoknyákban és könnyű lenvászon nadrágokban bekkeltem ki a három hetet. Persze, le tudtam volna gyantázni magam otthon is, ahhoz szimplán csak túl lusta voltam.
  • Azt azért nehéz lett volna megállni, hogy egyáltalán ne vegyek részt a haverokkal az esti beülős programon. Kicsit ugyan remeteéletet kell élni a spórláshoz, de heti egy kimenő azért így is jár, csak hazataxizás helyett az éjszakai járatokat vagy a gyaloglást kell belekalkulálni. Közeli helyre kell szervezni a találkát – ennyi a titka.
  • A flakonos víz helyett csak csapvíz jöhetett szóba. Mivel annak nem szeretem az ízét, beruháztam egy üveg szörpre. Ez is kihúzta három hétig, és csak 680 forintba került.
  • Kerülni kell a plazákat, hipereket és drogériákat.
  • A legtöbbet a konyhában lehet spórolni, csak tudni kell viszonylag változatos menüt kreálni.
  • A spórolásnak nálunk jó hatása volt a családi kapcsolatokra: sokkal gyakrabban jártam a szüleimhez. Ott mindig van kaja, tehát ha nem főztem magamnak, ettem anyu főztjét, és így legalább láttuk is egymást.
  •  
     

Írja meg nekünk a Facebook Shopaholic oldalán, hogy ön min és hogyan szokott spórolni!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek