no

Így vegyen időt magának egyszerűen!

Sok olyan dolog van, amit a nők szeretnek halogatni. Ilyen például a takarítás, mosógép-kipakolás, vasalás, mosogatás, porszívózás, ablaktisztítás, de bármelyik házimunkát ide lehet sorolni. Pedig annyi mindent lehetne csinálni ezek helyett, nem?

stockfresh 1639332 fed-up-of-housework sizeM
stockfresh 250883 vacuum-cleaner-and-money sizeM

Mert hét közben a nő korán kel, reggelit csinál, ha van gyerek, azt bölcsibe/oviba/suliba leadja, ha nincs, leviszi a kutyát sétálni, munkába rohan, onnan gyerekért vágtat, bevásárol, főz, tanul, játszóterezik, fürdet, altat, majd maga is elájul, hogy aztán másnap kezdődjön az egész elölről. Egész hétvégéig... ami szintén nem a pihenésről szól.

Mert hétvégén, bár megkezdődhetne ugyan a jól megérdemelt pihenés, de ismét csak a házimunka jön (amire ugye, hét közben nem maradt idő), és a lelkiismeret-furdalás. Ilyenkor döbben rá az ember, hogy meg kellene látogatni a nagyit, akivel hetek óta csak telefonon tartja a kapcsolatot; kéne a gyerekkel is valami közös program, nem ártana a barátokkal is lógni egy kicsit, és lenne még megannyi dolog, amire hétköznap egyszerűen képtelenség időt szakítani.

„Persze, jöhet bárki a hülye »Arra van időd, amire szeretnéd!«-dumával, de akinek rendes munkahelye van, és ne adj’ Isten még párkapcsolatban is él, illetve sportol, soha az életben nem fog tudni hétköznap beülni a közeli cukiba a csajokkal dumcsizni, és a nyolcvan éves nagyit sem fogja sűrűbben látni. Mert ugye, ezek nem harminc perces elfoglaltságok… Annak mi értelme lenne?" – teszi fel a kérdést A.

Amikor meg azon gondolkozunk, hogy miként lehetne időt nyerni, mindig az a vége, hogy a pénztárcába kell nyúlni – ráadásul elég mélyen.

A kiadások

Ezt leginkább három csoportba tudnám sorolni: állandó, változó és váratlan költségek. Az állandóba tartoznak nyilván a csekkek, a hiteltörlesztés, és minden egyéb olyan, amit kötelező befizetni. Változó lehet, amire nem havi rendszerességgel szokott költeni, de sosem marad ki a költségvetésből: buli, élelmiszer, ital, vásárlás. A váratlanba meg minden olyan beletartozik, amire nem számít az ember, és valljuk be, ilyen is minden hónapban akad… Próbáljunk azért rendet vinni a káoszba: számolja ki és tegye félre a fix kiadásokra szükséges pénzt, majd a maradékból különítsen el egy összeget a változó tételek fedezésére (amit lehetőség szerint ne lépjen túl), végül tegyen félre valamennyit a váratlan dolgokra is.

Így nyerjen időt, hogy ne érezze magát cselédnek

Ha az így kiszámolt pénzekből nem marad már olyan luxusra, mint amilyen a bejárónő, takarítónő, bébiszitter, húzza meg a változó kiadásokat. Higgye el megéri! „Elképzelni sem tudom mi lenne velem a takeszem nélkül!” – mondja M. „Hetente egyszer jön, rendbe teszi a szaladó lakásomat; kivasal, ha úgy tartja kedve; főz is és vigyáz a kutyára is, ha elutazom – persze ezt plusz pénzért. Annyira beépült már az életembe, hogy soha nem tudnék megválni tőle, és ezért természetesen honorálom is, és családtagként kezelem! A helyzet az, hogy nem szórom két kézzel a pénzt, nem élek nagy lábon, és nem keresek őrült nagy összegeket sem, de erről a »luxusról« nem mondhatok le! Inkább eszem kenyeret és iszom csapvizet, de a takesz marad! Egy, a gyerekét egyedül nevelő, épp gyesen lévő anyuka is hasonlóképpen gondolkozik: „takkernénim körülbelül tíz éve van, és gyeses kismama ide, gyereket egyedül nevelő anya oda, inkább dolgozom éjszaka, minthogy megváljak tőle”.
    
Ötletek időnyerésre
  • Pakoljon be este a mosógépbe, indítsa el nyugodtan (ha jó öblítője van, nem büdösödnek be a ruhák reggelig) és ébredés után teregessen ki. Még jobb, ha programozható a gép, és be tudja állítani, hogy pont addigra járjon le a program amikor felkel.
  • Használat után azonnal mosogassa el a piszkos edényeket, és ne várja meg míg felhalmozódik a mosatlan.
  • Írjon listát a napi teendőkről.
  • Vonja be élettársát is a házimunkába.
  • Ne főzzön minden nap, rendeljen kaját! Rengeteg cég szállít ki olyan készételt, amit még a 1,5-2 éves gyerek is hajlandó megenni, ráadásul sokkal olcsóbban jön ki így, mintha nap mint nap főzne. Gyereknek még a fél adag is elég, ami általában zöldséglevest és főzeléket tartalmaz. Ennek ára naponta körülbelül 500 forintra tehető. Tehát heti 2500 forint körüli összeg mellett elég, ha csak hétvégén főz valamit. Persze, ez még nem old meg mindent, mert reggeli, uzsonna, vacsora, gyümölcs, üdítő stb. is kell a gyereknek, de ezeket amúgy is meg kell venni a boltban.

Vegyen fel segítséget

Ha már megtakarított egy kis időt, és spórolt a kiadásokon is, nyugodtan elgondolkozhat azon, hogy a pénzt, amit megspórolt, hogyan forgassa jól vissza. Óriási segítség például, ha az eddig elvégzett házimunkát másra bízza. Egy takarítónővel nem csak időt, de rengeteg energiát is spórolhat magának. Ráadásul, ha jól választ, még a bébiszitteren is lehet spórolni: amikor takarítónőt keres, kérdezze végig gyerekes ismerőseit, hogy tudnak-e ajánlani valakit, aki nemcsak elpakol, de némi plusz pénzért a gyerekre is vigyáz. Egészen biztos lesz, aki tud ilyet. Ha megtalálta az univerzális takarítónő-bébiszitterét, azonnal tisztázzák és írják le pontról pontra, hogy mi lesz a feladata és mennyiért. Így tiszta a játék, és mivel több dologban is kéri majd az illető segítségét, árban is tud alkudozni. Nem mindegy például, hogy a nap melyik szakában kell épp vigyázni a gyerekre: nappal sokkal több a teendő vele, mint este. Ha a bébiszitternek már csak az altatás a feladata, meg az, hogy őrizze a gyerek álmát, nyugodtan fizessen kevesebb órabért, de vegye figyelembe, hogy ilyenkor viszont illik a hazaút költségét állni!

stockfresh 1355497 cleaner-maid-woman sizeM

Mostanság a takarítónők órabére 1000-2000 forint körül mozog: ez azt jelenti, hogy egy átlagos 60-70 m²-es lakást három-négy óra alatt tesznek rendbe, ami a legjobb esetben 3000, legrosszabb esetben 8000 forint. Elég, ha egy héten egyszer jön takarítani, tehát ha ügyesen választ, havi 12 000 forintból megúszhatja az egészet, és az így megvásárolt időt a szeretteire fordíthatja.

Tetszik Önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen minket a Facebook Shopaholic oldalán is!
Oszd meg másokkal is!
no
Mustra