Gyorslevest csak végszükségben

Nem is tudtuk, milyen megdöbbenést fog okozni, amikor a céges konyhát telepakoltuk gyorslevesekkel, majd azokat az előírás szerint fogyasztásra alkalmas állapotba hoztuk. Ehhez nem kellett más, mint egy edény és forró víz, na meg hatalmas elszántság a kóstoláshoz. Becserkésztük a többi rovat dolgozóit is, volt köztük vega és húsevő, nő és férfi, de abban mindenki egyetértett, hogy ezek az ételek csak a végszükség esetén kategóriába kerülhetnek. Tesztelőink többször jelezték is, hogy a pontszámok ehhez a kiinduló értékhez vannak viszonyítva. A maximum 20 pont lett volna, de ennek közelében sem járt semelyik versenyző.15 levest néztünk meg, volt köztük tejszínes és húsos, zöldséges és tésztás, sőt ezek kombinációi is. Vakteszt révén senkit nem befolyásolt a reklám és a márkahűség, sem a sznobizmusa. Íme az eredmények.

Első versenyzőnk a Forró bögre Grízgombóc-leves volt, melyet a Magginak köszönhetünk. A "Tartósítószer nélkül" feliratot viselő versenyző elfogyasztásával 66 kcal jut a szervezetbe, és ezzel együtt egy kis grízgombóc, némi szárított zöldség, valamint aroma és dinátrium5-ribonukleotidok. Mindezek ellenére a leves 12 ponttal a második helyen végzett tesztünkben, olyan volt mint egy grízgombóc leves a napköziben, és ez itt már szinte dicséret.

A Maggi által gyártott Forró bögre Lencselevesről nem sokan találták ki hogy milyen ízt képvisel,  a tasakon látható ínycsiklandó képhez még nyomokban sem hasonlított. A lencse több kalória, mint a grízgombóc, ez már 101 kcal-t tartalmaz, ami a napi energiabevitel 5 százaléka. Szalonnától a burgonyáig minden van benne, gluténérzékenyek mindenesetre ne egyék. Volt, aki szerint alaplére emlékeztetett az íze, más szerint egyszerűen undorító volt, más még a krízishelyzetben sem ehető címkét ragasztotta rá. A tesztelők mindössze 4 pontot adtak neki.

A másik élelmiszeripari nagyhatalom, a Knorr terméke a Bögrés leves Extra! Sajtkrémleves zöldtésztával melyben sem hozzáadott ízfokozó, sem tartósítószer, sem mesterséges színezék sincs. A gyártó szerint finom és kiváló minőségű étel négyféle sajtport is tartalmaz, de a tészta legalább durum, melyet spenóttal színeztek meg. Tejallergiásoknak nem csak a sajtpor miatt nem ajánlott, van benne tejcukor és tejfehérje egyaránt. A tesztelők nem voltak oda érte, a diószagtól, a túl sok sóig sok minden elhangzott. 6 pontot kapott a szőrösszívű próbaevőktől.

A Knorr által gyártott Bögrés leves - csirkekrémleves pirított zsemlekockával már csak tartósítószer mentességet ígér. A képen boldogan úszkáló zsemlekockák a valóságban 10 perc alatt rendkívül gusztustalan valamivé áztak, de hát így jár, aki nem eszi meg forrón a levesét. A tesztelők szerint: "Nagyon finom, már ha valaki szereti a nátrium-glutamát ízét" , így mindössze 6 pontot kapott.

Ötödikként kóstoltuk a későbbi nyertest, a Bögrés leves Extra!Paradicsom-krémleves mozzarellával névre hallgató finomságot. Mivel a többi versenyző annyira rossz volt, ennek 13 ponttal sikerült a dobogó csúcsára kerülni, és bár fáj ezt mondani, de hiába csak sajtport tartalmaz, a megfelelő fűszerezésnek köszönhetően bármikor lenyom egy kifőzdés paradicsomlevest. Viszonylag kevés mű dolgot sikerült belesűríteni, de azért egy kis ömlesztősót kapunk, biztos ami biztos.

Hatodik versenyzőnk végre nem a Knorr/Maggi valamely terméke, hanem a  Tesco saját levese. A Goulash Soup and Go névre hallgató termékben elvileg ott kéne figyelnie legalább valami jelképes mennyiségű húsnak, mert ugye a gulyás hús nélkül értelmezhetetlen axióma – na de az angolok mikor értettek a konyhához? –, ennek ellenére a Tesco képes volt a gyártósorra engedni ezt a levesnek is csak nagy jóindulattal nevezhető terméket. Meg is lett ennek a böjtje, mindössze 3 pontot kapott, ami nem kis szó. Egyetlen ember ismerte fel, hogy mi lehet ez a zsíros lében úszó rémség. Aki pedig pirított zsemlekockával enné a gulyást, az magára vessen.

Ezek után szinte felüdülés volt a 7 pontot elért Bögrés leves - Tavaszi hagymaleves pirított zsemlekockával. Ami megnyugtató, hogy a zsemlekocka csak természetes anyagokat tartalmaz, ezenkívül került bele jó sok keményítő, háromféle ízfokozó, meg egy kis aroma. Tejfehérje naná, hogy van benne, dehát valamivel elő kell idézni a krémes ízt.

Kissé megfáradt csapatunk következő tesztalanya a Brokkolikrémleves volt, by Nestlé. A tartósítószermentes leves az egyik legkevesebb mesterséges anyagot tartalmazta, a konzisztenciát adó burgonyakeményítőn kívül zsemlekockát, zöldségeket, kurkumát pakoltak bele. Már majdnem örültem, de aroma azért került bele, hogy feltuningolja a brokkoli amúgy meglehetősen halovány ízét. A tesztelőknek tetszett, 11 pontot kapott.

És máris átváltottunk a Creamy Chicken Soup and Go-ra.  Csirkéből mindössze 2 százalékot tartalmaz (és ez a hús és a zsír együtt), de került bele ízfokozó, meg "tojást tartalmazó aroma" is, ami már-már ijesztő. Egy leves a napi sóbevitel 30 (!!!) százalékát tartalmazza, így érdemes odafigyelni, milyen gyakran nyúl utána az ember. Tesztelőink mindenesetre biztos nem ezen fognak élni, 5 pontot sikerült elérnie a maximumból.

Egy igazi magyar étellel rukkolt elő az Unilever, igen ez a Marhahúsleves cérnametélttel. Ne legyenek illúzióink, húst nem látott a termék, hacsak a gyárban nem lóg egy marha fényképe, van viszont benne marhahúslé kivonat – el tudják képzelni, hogyan készült a kifacsart marha? inkább ne –, ízfokozó és tojásos tészta. A termék van, aki szerint karamellás utóízű, más tesztelő gesztenyét vélt benne felfedezni, igazán odamondogatós szerkesztőnk pedig a pusztító sótól borult ki. A leves így mindössze 3 pontot kapott.

A Tesco nem adja fel, ő is piacra dobta a Brokkolilevesét. A jó hír, hogy  a levesben 5 százaléknyi brokkoli valóban bele is került, plusz egy kis spenót, de ez nem ellensúlyozza a mocsok sok sót (a napi bevitel 28 százaléka) és az ízfokozókat.  Ennek ellenére a tesztelők 8 pontot adtak rá, többen kiemelték a kellemes brokkoli illatot.

Bár már nagyon untuk, ki kellett próbálni a Maggi Tyúkhúslevesét, melyet sikerült a cégnek gyakorlatilag tyúk nélkül előállítania. Lehet számolni, hogy ha a termék 12 gramm, és 0,1 százalék csirkehúsport tartalmaz, akkor mennyi állati fehérje kerül a szervezetünkbe? Van benne jó sok ízfokozó meg aroma, ennek ellenére a tesztelők 9 pontra értékelték a tyúk nélküli tyúkhúslevest.

A végére főétel gyanánt befutottak a tésztás versenyzők, A Shangai Garden Csirkehús- és curry ízű levese jó sok kalóriát tartalmaz ( 277,2 kcal). Az Ukrajnában gyártott termék 92 százaléka tészta, de ezt is sikerült ízfokozóval felturbózni.Talán ez a termék tartalmazza a legtöbb műanyagot, de még ezen is túl lehetne lépni, ha nem lenne ízetlen borzalom. A hóka tésztát szinte átlátszó víz lengte körbe, sikerült abba a kategóriába kerülnie, amit még vészhelyzet esetén sem készít el az ember.

A Smack évek óta kedvelt a gyorslevesek körében, a Csípős csirkehúslevessel gazdagított tészta az egyetlen, mely színezéket tartalmaz, cserébe Kecskeméten készül. Ha az előbb sok kalóriáról írtam, akkor most kétszeresen teszem ezt, a leves 461 kcal-t tartalmaz, nyilván a tészta miatt.  A terméket sikeresen le lehet írni csak E- számokkal, persze ettől még lehet finom. Van aki szerint "csíp mint az állat", más egyszerűen közölte, hogy ezt soha, semmilyen körülmények között nem teszi többet a szájába. Ennek ellenére 10 pontot kapott a teszten.

Bíztunk benne, hogy a Maggi Illatos csirke ízű tésztája jobb lesz, de csalódnunk kellett. Az 59 grammos termék 247 kcal-t tartalmaz, de ezen túl lehet lépni. A cég, aki képes tésztát mindenféle segédanyagok nélkül legyártani, ebbe biztos, ami biztos belepakolt 4 olyan összetevőt, amely nélkül bizonyára tovább élnénk. Került még bele 3 ízfokozó, 0,3 százalék zöldség, ammóniás karamell, és a napi bevitel 18 százalékát kitevő zsír. Mondani sem kell, csirke sehol. Na ja, a tesztelők laza 7 pontot  adtak rá, de azt kiemelték, hogy gyakorlatilag csak a sót lehetett érezni benne.

A szomorú végeredmény tehát, hogy jó gyorsleves nem létezik – vagy mi nem találtuk meg –, csak a rossz és a még rosszabb között lehet választani.

Gyártó Név Mennyiség Ár           
Pontszám
Maggi Forró bögre Grízgombóc 17g 160 Ft
12
Maggi Forró bögre Lencseleves 23 g 160 Ft
4
Knorr Bögrés leves Extra! Sajtkrémleves zöldtésztával 35g 210 Ft
6
Knorr Bögrés leves - csirkekrémleves pirított zsemlekockával 36g 160 Ft
6
Knorr Bögrés leves Extra!Paradicsom-krémleves mozzarellával
27g 220 Ft
13
Tesco Goulash Soup and go 17g 60 Ft
3
Knorr Bögrés leves - Tavaszi hagymaleves pirított zsemlekockával n.a 160 Ft
7
Maggi Forró bögre - Brokkolikrém leves 21g 169 Ft
11
Tesco Creamy Chicken Soup and go 18g 60 Ft
5
Knorr Bögrés leves - Marhahúsleves cérnametélttel n.a 150Ft 3
Tesco Brokkoli-leves 18g 70 Ft
8
Maggi Forró bögre - Tyúkhúsleves 12g 169 Ft
9
Sanghai Garden Chicken and curry flavour noodle Soup 60g 76 Ft
3
Smack Instant tészta cspős húslevessel 100g 159 Ft
10
Maggi Forró bögre - illatos csirke ízű tészta 59,2g 199 Ft
7

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a   Facebookon!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek