Kipróbáltuk, mennyit bírnak a szemeteszsákok

A legdühítőbb, ami történhet egy szemeteszsákkal, hogy elszakad, amikor épp dugig tömve igyekszünk vele a kukához vagy szemétledobóhoz. Ennek több oka is lehet: kiszakad a nagy súly miatt; vagy mert éles, hegyes, esetleg túlméretes tárgyat tettünk bele. Még a legszerencsésebb eset, ha egyszerűen a perforáció mentén hasad el – letépés közben. Mi megtaláltuk azt az egyet, amelyikkel mindez nem fordul elő!

Mindenki megtapasztalhatta már, hogy milyen az, ha a teli szemeteszsák út közben szakad szét, tartalmával beterítve a fél lépcsőházat. Ez nemcsak undorító tud lenni, de roppant bosszantó is, mert nyilván pont akkor fordul elő, amikor éppen sietünk valahova. Hogy többé erre ne legyen gondja, leteszteltük, hogy mennyit bírnak ki a szemeteszsákok. Hétféle szalagos, 25 és 35 literes zsákot terheltünk két darab kétkilós könyvvel. Az eredmény ugyan nem lett meglepő, csak tanulságos.

Hewa Környezetbarát módon lebomló Szemeteszsák, 25 liter × 10darab, 230 forint

Csúcs, hogy a magyar cég bio szemeteszsákot dobott a piacra, csak azt nem értem, minek fáradtak a szemeteszsákot körülvevő plusz csomagolással. Hiszen emiatt a csomagolás miatt marad el a többihez képest. Miután megszabadítottam az átlátszó rétegtől, már csak a papírtekercset kellett lehúzni róla, és kész. Szerencsére a papír könnyen lejön, de még így is kétkezes munka. A szemeteszsákot mind a két irányban le lehet tépni a tekercsről. A négykilós súlyt elég nehezen viselte, körülbelül a második percben elszakadt a zacskó a füle. Ha nehéz dolgokkal van tele a zacskó, és a szemetesben megfeszül a cucc, többnyire rángatni kell kifelé, és ezt általában a füleknél fogva szoktuk tenni. Na, ennél a típusnál ez felejtős, mert azonnal elszakadna. (Egy szemeteszsák ára 23 forintra jön ki.)

Hewa, 25 liter × 20darab, 279 forint

Nézzük a bio zsák tesóját: nagyon könnyű lehúzni a tekercset körbefogó papírcsíkot, viszont a zsákok anyaga nagyon gyenge. Az a fajta, amibe, ha beletesz egy tejesdobozt vagy egy üres konzervet, azonnal kilyukasztja a zacskót. Ez velünk is így történt: ahogy hozzáértek a könyv sarkai a zsákhoz, azonnal kis lukakat vágtak, és a súly hatására ezek szépen tovább is hasadtak. Letépni is csak finoman lehet, de azt is csak az egyik irányból, a szalag nélküli felétől. Ennek a szemeteszsáknak az a legnagyobb előnye, hogy nagyon könnyű a hasadások mentén széttépni ahhoz, hogy egy újabb (nem ilyen márkájú) szemeteszsákba rakhassa a hulladékot. (Egy szemeteszsák ára 13,95 forintra jön ki.)

Tesco Bin Liners, 35 liter × 20 darab, 288 forint

Kicsit melósabb a papírcsíkot lehúzni róla, de gyakorlott háziasszonyoknak ez nem lehet akadály. A tesztelt szemetesek közül a Tescós zsákot a legkönnyebb elválasztani a perforálás mentén, ráadásul, mind a két irányban jól téphető. A legvastagabb anyaga ennek a zsáknak van, és nem mellékesen még dizájnos is: világoskék a zacsi, és rózsaszín a füle. Semmi baja nem lett a négykilós súlytól, sőt, még két kilót simán elbírna. Bónusz: tegye fel a kezét, aki elsőre nem Bin Ladennek olvassa a nevét! (Egy szemeteszsák ára 14,4 forintra jön ki.)

ALUFIX, 25 liter × 30 darab, 330 forint

A teszt nyertese!

Pedig nem jól indult: a papírcsíkot nem lehet csak úgy egyszerűen lehúzni róla, le kell tépni. Ráadásul a tesztelt zsákok között ennek a legvékonyabb az anyaga, és látványra meg a legrondább. Ehhez képes nagy meglepetést okozott, hogy a filigrán kis zacsi mennyit elbír: meg sem kottyant neki a négy kiló. (Egy szemeteszsák ára 11 forintra jön ki.)

Winny, 35 liter × 25 darab, 349 forint

Huszonegy apró darabban lehetett csak letépni a szemeteszsákot körülölelő papírcsíkot (igen, meg számoltuk). Eléggé dühítő, hogy csak ilyen kínkeservesen lehet kihámozni a zacskótekercset. Mindkét irányból jól téphető, de sajnos elég silány minőségű: maradó alakváltozással nyúlt meg a terhelés hatására, amit a fotón látható világos folt is jelez. Valószínű előbb-utóbb a fehér foltok mentén ki is szakad. (Egy szemeteszsák ára 13,96 forintra jön ki.)

Cora, 35 liter × 15 darab, 219 forint

Ennek is nehéz lekapirgálni a papírcsíkját, de legalább nem annyira, mint a Winnynek. Mindkét irányban jól téphető és bizalomgerjesztően vastag az anyaga. Nagyon tartós és rugalmas, egy pillanatra sem volt olyan érzésünk, hogy ki fog szakadni. Nagyon megbízható és nyugodtan lehet bele pakolni. (Egy szemeteszsák ára 14,6 forintra jön ki.)

Polifix, 35 liter × 15 darab, 349 forint

A fura kinézete miatt ezzel a zsákkal voltunk a legbizalmatlanabbak, és ez a kétely még akkor sem foszlott el, amikor a borító papírhengerét többszöri próbálkozással sem lehetett lehúzni. Csak kis cafatokban adta meg magát. A szemeteszsák a várakozással ellentétben nagyon klassz: mindkét irányban könnyedén le lehet tépni a tekercsről, és nagyon rugalmas. Nem szakadt el a négykilós súly alatt, viszont a fülek nagyon vágták a kezünket. (Egy szemeteszsák ára 23,26 forintra jön ki.)

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek