Így spóroljon tízezreket a villanyszámlán!

Tegyen róla, hogy ne legyen megrázó a számlája: kis odafigyeléssel akár harminc százalékkal is csökkentheti a kiadásait. Egy átlagos, 50 négyzetméteres lakás havi áramfogyasztása két felnőtt és két gyermek mellett 10 000 forint, nem mindegy, hogy másra költheti-e a megspórolt háromezer forintot.

Ha éppen nem a gázszámla miatt aggódik, előtérbe kerül a többi szolgáltató befizetetlen csekkje. Az egyik legrosszabb a villanyszámla, mert egy kis lakás rezsijének akár a harminc százalékát is kiteszi. Mivel idén sem stagnál a villamosenergia ára, sőt az év eleje óta 2,7 százalékkal emelkedett, nem árt odafigyelni, hogy mit hogyan használ.

Először is figyelje meg, ha nem tartózkodik otthon, változik-e a fogyasztás, ha a lehető legtöbb csatlakozót kihúzza az aljzatból. Ha a hó végén csak minimális az eltérés, mindenképpen hívjon szakembert, aki felméri a terepet, mert lehet, hogy valamelyik háztartási gépénél van a hiba, és emiatt ketyeg jóval többet a számláló. Persze a nagyobb baj akkor van, ha minden rendben a háztartásában, és mégis több ezer forint a havi villanyszámlája. Néhány spéci eszközzel azért még van remény csökkenteni kiadásait.

stockfresh 244848 illuminated-bulb sizeS
  1. Engedje feljebb hűtőgépe hőmérsékletét minimum két fokkal, így az legalább 15 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt. Ügyeljen arra, hogy a hűtő árnyékos, hűvös helyen legyen, mert ha a sütő vagy a nap melegíti, nagyobb az energiafelhasználás. Ha teheti, legalább havonta olvassza le frizsiderét; ezzel a kisebb procedúrával kevesebb villamosenergiát fogyaszt, és halkabb is lesz. Ha egyedül él, télen ki is kapcsolhatja a hűtőjét, mert az az ételmennyiség, amire szüksége van, a teraszon is elfér, és ilyenkor még meg sem romlik.
  2. Mint az Electrolux egyik munkatársa elmondta a Díványnak, az emberek elsősorban a televíziót és a tűzhelyet cserélgetik korszerűbbre, hűtőt és mosógépet csak akkor vesznek, ha a régi elromlik. Pedig az öreg háztartási cikkek energiafelhasználása hetven százalékkal is magasabb lehet, mint a modern társaiké: Egy kilencven literes, tíz évesnél öregebb hűtő körülbelül 740 kWh-t fogyaszt évente. Ha az éves fogyasztást átlagosan 48,11 forintos áramdíjjal szorozzuk meg, 35 600 forintot kapunk. Érdemes tehát lecserélni a régi berendezéseket és minimum A+ jelűre váltani. Egy nagyon jó minőségű, drágább kategóriás hűtő ára 85 000 forintnál kezdődik, viszont az éves fogyasztása csak 274 kWh ami 13 180 forint. Ezzel tehát több mint 22 ezer forintot tud megspórolni, a gép ára 3-4 év alatt megtérül.
  3. Külföldön bevett szokás, hogy a nagyon koszos ruhákat és a nagyobb textileket (ágynemű, ágytakaró, kutyaágy, függöny) önkiszolgáló mosodába viszik, mert sokkal olcsóbb és egyszerűbb, mint otthon betuszkolni a mosógépbe. Budapesten a harmadik kerületben, a Pethe Ferenc téren ezt ön is megteheti. Például a Liliom Szalonban egy mosás ára 820 forint, cserébe 8 kilogrammnyi holmit tisztíthat ki. Ha nincsen kedve utaztatni a szennyest, mosson otthon rövid programmal, alacsonyabb hőfokon, és mindig teli mosógépet indítson el, ugyanis a félprogram majdnem annyi energiát fogyaszt, mint a teljes adagos. Egy A osztályú mosógép havi áramfogyasztása átlagosan körülbelül 17 kWh, ami nagyjából 818 forint + áfa. Ez nem hangzik túl vészesen de ha hozzávesszük a többi berendezést is, ez az összeg máris több ezerre rúg .
  4. Semmit ne hagyjon készenléti üzemmódban, mert így is jelentős mennyiségű áramot fogyasztanak az elektromos készülékek! Sajnos nem elég ha kikapcsolja, húzza is ki a csatlakozójukat a konnektorból, vagy szerezzen be olyan elosztót, amin van kapcsoló.
  5. Használjon energiatakarékos izzókat. Igaz, hogy drágább, de idővel megtérül a beruházása, és jobb is, ha megszokja, mert nemsokára már nem kaphatók a hagyományos égőtestek. Ne használja viszont kamrában, garázsban, előszobában, vagy bármi más olyan helyen ahol keveset és rövid ideig tartózkodik, mert ezeknek az izzóknak szükségük van pár percre, mire elérik a teljes fényerejüket. Utóbbi helyiségekben használjon LED-izzókat, alacsony a hőtermelésük, és egyből teljes fényerőt adnak, ráadásul több mint ötvenezer óra az élettartamuk.
  6. Ahelyett, hogy egész este a televíziót nézi vagy számítógépezik, olvasson egy jó könyvet, vagy hívja át barátait társasjátékozni.
  7. Este villany helyett néha gyújtson gyertyát. Meghittséget és nyugalmat áraszt, ráadásul tíz nagyobb méretű mécses akkora fényt ad, hogy olvasni is lehet mellette.
  8. Különös gondossággal figyeljen a fűtésre, ha a a fűtésrendszere villamos áramot is fogyaszt. Még a vezérlés korlátozásával is lehet áramot megtakarítani.
  9. Üljön kevesebbszer a kádba, ha villanybojlere van: inkább zuhanyozzon, minthogy teleengedje a kádat forró vízzel.
  10. Redukálja az olyan elektromos kütyük használatát, mint amilyen például a digitális fényképnézegető. Válassza helyette a hagyományos albumot; egy normál méretű képet már 24 forintért elő tud hivatni.
  11. Emberi erővel hajtott generátort is alkalmazhat a lakásában. Míg gyermeke vagy élettársa sportol, ön kényelmesen hátradőlve olvasgathatja kedvenc napilapját.
  12. Vegyen SUNNAN lámpát az IKEÁ-ból 5 065 forintért. Mivel ez napelemmel működik, ezzel csökkenti a saját áramfogyasztását, de a szegény gyerekeken is segít: minden egyes eladott SUNNAN lámpa után 1 darab ugyanilyen napenergiával működő lámpát adományoz a svéd áruházlánc az UNICEF-nek.
  13. Igazán sok áramot elektromos főzőlappal spórolhat. Használja ki az elektromos főzőlap és bármely sütő tartalékhőjét is! Mindkettőt a főzési-sütési idő vége előtt 5 perccel bátran kikapcsolhatja, a maradék hő bőven elég lesz arra, hogy az étel elkészüljön. Ha kuktában főz, az energiafelhasználás akár 40 százaléka, míg az időráfordítás 70 százaléka is megtakarítható.
stockfresh 636795 save-money-with-electricity sizeS

Családi házban ügyeljünk a világításra. Vásárlás és felszerelés előtt tervezzük meg, hogy hova milyen fényerejű világítótestet célszerű elhelyezni. Nem feltétlenül van szükség hivalkodó fényözönre. Egy jól megválasztott közepes teljesítményű ipari lámpa elegendő a kapu és környezetének megvilágítására. Válasszunk kis fogyasztású, földközeli kerti lámpákat, amelyek jól megvilágítják a közlekedő utakat, és kellemes hangulatot teremtenek. Ha nem napelemeset veszünk ezekből, akkor valamennyit lássuk el időzítőkapcsolóval, így még véletlenül sem felejthetjük égve. Iktassunk be fény- és mozgásérzékelő kapcsolókat. Külön figyeljünk a fűnyírásra. Ne nyírjuk a füvet se túl gyakran, se túl ritkán. Ezzel nemcsak a gyep minőségét javítjuk, energiát is megspórolhatunk. Ne használjuk a fűnyírót eső után, amikor a fű nedves vagy harmatos. Ilyenkor sokkal nagyobb a fűnyírógép energiafelhasználása, és jobban is igénybe veszi a berendezést; ráadásul az érintésveszély is nagyobb. A kése élére is vigyázzunk, éleztessük gyakran, mert a fűnyírás életlen késsel amellett, hogy tényleg kínszenvedés, szintén emészti az energiát.

Tetszik önnek a Dívány Shopaholic blogja? Keressen bennünket a Facebookon!

Oszd meg másokkal is!
Mustra