Szinte teljesen önfenntartó lesz a soroksári IKEA

2017 első felében nyílik Magyarország legújabb és legnagyobb IKEÁ-ja Soroksáron. Az építkezés javában zajlik, a szerkezeti munkák már elkészültek, most a belső gépészeti munkák folynak, de már meg tudjuk mutatni hova ülhet majd le húsgolyókat enni, milyen lesz a Piactér, vagy hogy üresen is labirintushoz hasonlít az önkiszolgáló raktár. 

A soroksári IKEA a maga 33.512 négyzetméterével nagyobb és tágasabb lesz, mint a másik két magyar áruházuk, ezzel együtt pedig a választék is szélesebb lesz, az elhelyezése pedig várhatóan kevésbé zsúfolt. Régiós szinten is a legnagyobbak közé tartozik majd az új áruház, egészen Prágáig kell utaznia, hogy ennél nagyobb helyen tudjon válogatni a lapra szerelt bútoraik között. 1142 parkoló várja majd a vásárlókat, lesz kültéri játszótér (amit a soroksári ovisok terveztek!!) és mert tényleg komolyan gondolják a környezettudatosság bátorítását, 100 parkolóhelyenként két darab elektromosautó-töltőt is elhelyeznek.  

Autóval a legegyszerűbb megközelíteni

Az új áruházhoz az M5-ös autópályáról ott kell majd lehajtani ott, ahol az Auchanba is menne, de biciklivel is nyugodtan támadhat az, aki nem épp az új gardróbszekrényt akarja hazavinni, ehhez biciklitárolókat is kialakítanak. Tömegközlekedéssel sem lehetetlen kijutni ide, igaz nem is annyira egyszerű, de a 123-as busszal a Határ út felől lehet megközelíteni az áruházat, és 135-ös busz is kijön ide. Emellett a 84, 94 és 89-es buszok is megállnak a Pestszentimre-felső vasútállomás megállónál, onnan is el lehet sétálni az áruházhoz. "Ezeken kívül tervezünk közvetlen buszjáratot is a dolgozóknak és a vásárlóknak is, ami a metrómegálló közeléből indul" - nyugtatott meg mindenkit Szabó Ágnes áruházvezető.

Minden egy helyen

Az új IKEA egyik legnagyobb pozitívuma, hogy minden egy helyen található. Az árukiadáshoz sem kell máshova mennie, akár a konyhaszekrény elemeit is kitolhatja az autójához, mert nincs külön külső árukiadó épület, hanem mindent egy helyen megtalál. Ehhez a raktárat két részre osztották: egy önkiszolgáló és egy vásárlóktól elzárt részre. 5717 négyzetméteres az önkiszolgáló raktár, ahol már hatszintes polcokkal találkozhat, és 4000 négyzetméter az árukiadós raktár.

Az elrendezés nagyon hasonló

Aki járt már életében legalább egyszer IKEÁ-ban, azt nem fogja meglepetésként érni az új áruház elrendezése sem. A bejáraton belépve bal oldalon a játszóház és mosdók, szemben lépcső, jobbról pedig a kasszák kaptak helyet. A földszint a Piactéré, amiből a raktárba érkezik, innen mehet a kasszákhoz, az emeleten pedig a bemutatóterem várja, valamint az éttermi rész. "Ezek szabvány alaprajzok, minden áruháztípusra megvan, hogyan is kell kinéznie, vagyis ha Franciaországban megy be egy új IKEÁ-ba, ott nagy valószínűséggel ugyanilyen elrendezéssel találkozik majd" - mondta Lovász Gábor gazdasági és üzemeltetési vezető.

Piactér üvegházzal

6197 négyzetméteres lesz a Piactér a földszinten. "Lesz egy 1100 négyzetméteres üvegház is, ebben lesznek a növények, valamint a szezonális ajánlatokat is itt tudjuk bemutatni. Vagyis ott lesz majd a nyári választék is egy helyen, és a karácsonyi termékeket is ott lehet majd megnézni, na meg sok zöld növény is helyet kap" - mondta Szabó Ágnes az áruház vezetője. A Piactérből az önkiszolgáló raktárba jut, majd a 11 hagyományos és 20 önkiszolgáló kassza valamelyikénél tud fizetni.

Bemutatótér és előre egyeztetett konyhatervezés

6063 négyzetméter lesz a bemutatótér az első emeleten, itt is a jól megszokott, "bolyongós" elrendezésre kell majd számítani, aminek a végén az étterembe jut. 12 konyhapulttervező állomás lesz, sőt új szolgáltatásként interneten előre lehet időpontot egyeztetni konyhatervezése. Ez egyébként hamarosan a többi áruházban is elérhető lesz.

Svéd kávézó az étteremben

Az éttermi rész egy kávézó résszel bővül ki, játszóhely is lesz gyerekeknek, és kialakítanak családos ebédlőhelyeket is, így összesen nagyjából 460 férőhelyes lesz ez a rész. Aki pedig valódi kávét szeretne, annak egy svéd kávézóval készülnek, ahol professzionális kávégépek mellett süteményeket is lehet venni, mintha csak egy igazi kávézóba térne be. "M-line lesz a kiszolgáló pult, ami azt jelenti, hogy egy M alakban kell elképzelni a pultot, ezt folyamatosan tudják tölteni a legkülsőbb pontokon is. De lesz látványkonyha is, ahol a frissensültek elkészítését is meg lehet nézni. Húsgolyó és lazac biztosan lesz, de igyekszünk majd helyi igényeknek is megfelelni" - mondta az áruházvezető.

Megújuló energia a fűtéshez és a hűtéshez

Az IKEA is kiáll a fenntarthatóság mellett, méghozzá igen erőteljesen: mint megtudtuk, az új áruházban a fűtés 99 százalékát, a hűtésnek pedig a 84 százalékát tudják megújuló energiaforrásból fedezni. Napkollektorok lesznek a tetőn, esővízzel locsolják a növényeket, és kutakat fúrtak az épület alá, ezt is tudják hasznosítani.

Szívesen dolgozna náluk?

Több munkavállaló jön majd a másik áruházakból is, mert ez például jobban útba esik vagy közelebb van, de még keresnek új munkatársakat is. A dolgozók nagyjából felét már felvették, de eladási, logisztikai és éttermi területekre még keresnek jelentkezőket.

Na jó, de mikor nyit már ki?!

"Ezt még nem árulhatjuk el. 2017 februárjában fogjuk bejelenteni a pontos nyitást, de abban biztos vagyok, hogy tudjuk tartani az általunk tervezett időpontot az év első felében" - mondta sejtelmesen az áruház vezetője.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek