Tanuljon meg spórolni a fűtésen!

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon, vagyis a rezsi is most fog jelentősen megemelkedni. Nem csoda hát, ha ilyenkor mindenkinek átfut a fején, mivel csíphetne le néhány ezrest a fűtésszámlából. A jó hír, hogy erre több lehetőség is van, a rossz, hogy az igazán hatékony megoldásokhoz szakemberre van szükség, és nem éppen olcsók. Cserébe azonban például egy nyílászárócsere, vagy utólagos szigetelés akár 40 százalékkal is csökkentheti a számlákat, ami néhány év alatt visszahozza a beruházási költségeket. Ha azonban most nincsen a nagyobb kiadásokra keret, akkor maradnak a nagyi praktikái – és aki azt hinné, hogy ezekkel nem lehet spórolni, az nem is tévedhetne nagyobbat!

A nagyi után szabadon

Az első, és talán legésszerűbb tanács, hogy öltözzön fel rendesen. A hazai háztartások többségére jellemző a túlfűtés, ami azt jelenti, hogy nem ritkán akár 26°C is van a lakásban. Ez persze kellemes, hiszen elég egy póló, és már el is felejtheti, hogy tél van (amíg ki nem lép a lakásból). A 26°C azonban nagyon sok, és bizony sokba is kerül. Egy 20-21°C hőmérsékletű lakásban viszont egy pulóverrel még mindig nagyon kellemesen el lehet lenni, viszont a pénztárcán annál jobban meglátszik a megtakarítás. Egyetlen fok hőmérséklet-csökkentés 5-6%-os költségcsökkenést jelenthet, így a 26°C-ről 21°C-ra történő átállás akár 30%-os megtakarítást is jelenthet!

Figyelni kell a szellőztetésre is. Sokan gondolják úgy, hogy ha csak résnyire nyitják ki az ablakokat, akkor kevesebb meleg megy ki a szobából a szellőztetés alatt. Részigazság: a résnyire nyitott ablak ugyan valóban kevesebb hővesztést jelent egyszerre, ám a szellőztetési idő jelentősen megnő, így a bútorok, falak is kihűlnek, és ezek visszamelegítése már energiaigényes feladat. Szellőztessen úgy, hogy kitárja az ablakokat 5 percre: igen, hideg lesz, viszont a levegő kicserélődik, a bútorok és falak viszont nem hűlnek át ennyitől (és ha közben a termosztátot is lejjebb leveszi, akkor a radiátorok sem dolgoznak közben feleslegesen).

A zoknikígyó – bármennyire nem véletlenül nem szerepel a lakberendezési magazinok mintalakásaiban – valóban javítja az ablakok hőtartását. Ha nincs pénze arra, hogy kicseréltesse, vagy szigeteltesse az ablakait, ajtóit, akkor a nehéz, vastag függönyök az ajtók előtt, vagy a zoknikígyók az ablakok, ajtók alsó szélénél jó megoldást jelenthetnek. A függönyök esetében azonban figyeljen arra, hogy a radiátort ne takarják el, hiszen a fűtőtest elé pakolt holmik rontják annak hatásfokát. Ugyancsak rontja a hatásfokot, valamint a lakásban keringetett levegő minőségét a fűtőtesteken megülő vastag por, így a takarításkor erről se feledkezzen meg.

Kép: bolthely.hu
Kép: bolthely.hu

Pára és hőnyerés

A szobában a hőérzetet nemcsak a valódi hőmérséklet, hanem a levegő páratartalma is befolyásolja. Az ideális, 60% körüli értékkel egy 21 fokos szoba melegebbnek tűnik, mint egy 25°C-os, de száraz levegőjű helyiség. A párásítást elérheti növényekkel, vagy a radiátorra helyezett vízzel teli edényekkel is, de dönthet profibb megoldás mellett, és választhat párásító készüléket is, melyből az olcsóbbak már 6000-7000 forint körül elérhetők.

A további hőnyerés a lakáson belül egy nagyon egyszerű eszközzel megoldható. Ennek a neve hőtükör fólia, és az ára sem vészes, hiszen1000 forint körül mozog négyzetmétere. A fóliát még a fűtési szezon előtt érdemes feltenni, hiszen a radiátorokat le kell szerelni hozzá. A lényege az, hogy alumíniummal van bevonva, ami visszaveri a hőt. A radiátorok teljes felszíne ad lw meleget, ám a hátsó részük igazából a falat fűti – a  hőtükör fólia segítségével ez a meleg is visszairányítható a szoba légterébe. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez a megoldás gázkonvektorok mögött nem alkalmazható!

Kép: árukereső.hu
Kép: árukereső.hu

Meleg víz

A fűtési költségekben vastagon benne van a háztartásban használt víz melegítésének költsége is, hiszen ezt is elő kell állítani. Egy átlagos család bojlere bizony igencsak sokat fogyaszt, főleg, ha túl meleg benne a víz. Azon túl, hogy így az eszköz gyorsabban elhasználódik, kár 80°C-ra melegíteni a vizet, hiszen úgy is hideget kell hozzá keverni, hogy használni tudják. 50°C-on sokkal kevesebb energiát használ el a bojler, bár tény, hogy takarékosabban kell bánni a meleg vízzel, vagyis a rövid zuhanyozás, és a nem folyóvizes mosogatás az ideális megoldás. Ezzel azonban még a vízköltségeit is csökkenti, nem is beszélve az ökológiai lábnyomáról!

A víz melegítése sütés-főzéskor is sok energiát elvisz. Az olyan apróságok, mint a jól megválasztott edény, vagy éppen a fedő használata nem csak a főzési időt rövidítik le, hanem annak energiaigényét is csökkentik. Sok kicsi sokra megy alapon pedig ezzel is foghat néhány ezrest a számlán.

Oszd meg másokkal is!
Mustra