Mutatjuk, milyen klassz közösségi irodákba ülhet be Budapesten

Szabadúszóként már jó ideje nem csak otthonról, vagy zajos kávézókból, vagy valaki más nappalijából lehet dolgozni: számos közösségi iroda működik, ahol kreatív, de mégis munkára alkalmas körülmények között lehet végezni a napi munkát. Az utóbbi egy évben a meglévők mellett (amiket korábban már bemutattunk) újabb érdekes coworking helyek is születtek, ahová – ha nem lenne szerkesztőségünk –mi is bármikor szívesen beülnénk írni.

Coffice

Coffice
Norbert_Juhasz

A legújabb gyerek, ráadásul pont azt ötvözi, amit a szabadúszók általában keresnének: a kávézók hangulatát az irodai lét nyugalmával és felszereltségével. Az alapötlet lényegében egy laza kávézó, egy közösségi iroda és egy bár kombinálása egyazon térben. Lehet csak kávézgatni, kávézás közben dolgozni, vagy gőzerővel nyomni a munkát egy teljesen elszeparált részen. Ezt a változatosságot tükrözik a belső terek és az elrendezés is: nyitottabb és zártabb területek váltakoznak, és a hangolható világítástechnika is arra ad lehetőséget, hogy hangulatunkhoz alakítsuk a hely atmoszféráját. A hibrid kávézó két helyre osztódik: lent van az úgynevezett speciality kávézó, amely elsősorban munkára alkalmas asztalokkal lett berendezve, az emeleten pedig egy jóval "irodásabb" részleg található, ahol azok is megtalálják a számításaikat, akiket zavar, ha a mellettük lévő asztalnál beszélgetnek. Ugyanitt hangszigetelt, telefonálásra tervezett boxok és előadásokra alkalmas tárgyaló is található, ahol értekezleteket, prezentációkat  is tarthatunk.

Cím: V. Budapest, Vitkovics Mihály u. 8, 

Budapest Pont

Buapest Pont

Egy picit kakukktojás, ugyanis ez a hely nem a klasszikus értelemben vett közösségi tér, hanem egy olyan hely, ahol főleg előadásokat, prezentációkat tarthatunk és különböző kulturális programokon vehetünk részt. Itt megfizethető áron lehet találkozni a kortárs művészettel, innovációkkal, gondolatokkal, ugyanis az egyik terem előadásoknak és egyéb programoknak van fenntartva. Itt simán tarthat workshopokat, céges rendezvényeket, de alkalmas egy lazább baráti összejövetelre is. A helyszín biztosítja a szükséges technikai eszközöket is. Bónusz: itt őrzik a szomszédos Városfal bemutatóterem kulcsát, és ha érdekli, meg is mutatják önnek.

Cím: V. Királyi Pál utca 18.

Mosaik

mosaik-welcome-area-1 (1)
 

Ez a hely is ropogósan friss, és ami azt illeti elég menő is, ráadásul nem titkolt célja, hogy aktívan szeretne bekapcsolódni a nemzetközi start-up vérkeringésbe. Pont ezért náluk minden angol nyelven zajlik, nemzetközi előadókat hívnak. Aki itt szándékozik dolgozni, úgy készüljön, hogy 30 eurótól tud tagságot vásárolni. Ezért az összegért heti kétszer mehet be dolgozni, és havi egyszer, egy órára használhatja a tárgyalót. Ha ennél többre vágyik, azért már 130 eurót kell otthagynia, viszont cserébe fix asztal kap és egyéb kiváltságokat is élvezhet. Ráadásul attól sem kell félnie, hogy egymás szájában kell dolgozzon másokkal, ugyanis a Mosaik összesen 1000 m2-es területeten rendezte be magát. Van neki például könyvtára, grillterasza és természetesen udvara is. A munkán kívül a hely természetesen lehetőséget biztosít rendezvények szervezésére, workshopokra, előadásokra. És perzse ez sincs rossz helyen, a 13. kerületi Pannónia utcában találjuk őket.

Cím: Bp. 13., Pannónia utca 32

Impact Hub

Impact Hub.png

A Királyi Bérpalotában helyet foglaló Impact Hub a fenntarthatóságot tartja szem előtt, ezért a tagok kiválasztás alapján kerülhetnek be és elvárt, hogy segítsék egymást. A helyiséget nemcsak napi munkára, hanem rendezvényekre, előadásokra is lehet használni. Elhelyezkedését tekintve főnyeremény, a belváros szívében, a Ferenciek terén található. A tagsági árakat tekintve sincsenek elszállva, a legolcsóbb 15 euró, ami csupán havi nyolc munkaórát tartalmaz, ellenben 110 euróért már korlátlanul használhatjuk a helyet és annak szolgáltatásait.

Cím: Vp. V. Ferenciek tere 2. / 1

 

Oszd meg másokkal is!
Mustra