Építészetről filmet nézni nagyon is izgalmas program

A szervezők szerint ezúttal is óriási az érdeklődés a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) szervezésében megrendezésre kerülő 8. Budapesti Építészeti Filmnapokra, amit idén március 3-6. között tartanak meg a Toldi moziban. Európa második legnagyobb építészeti filmes fesztiváljára, mely a régió első építészettel foglalkozó filmes eseménye is egyben, számos izgalmas alkotás érkezett, melyek közül harminc filmet válogattak be a programba a rendezők.

12063845 10153936666078967 3417255099705217925 n.png
filmnapok.kek.org.hu

Az idei alkotások elsősorban az átalakulóban lévő városi terekre, valamint a beruházások rövid és hosszú távú következményeire fókuszálnak, így a Kádár Bálint (KÉK elnöke) vezetésével tartott pesti séta mellett látható lesz többek között a holland Rijksmuseum újjáépítése, a berlini Alexanderplatz átalakítása, Donald Trump környezetvédelmi szempontból érzékeny helyre tervezett skót luxus-golfpályája és japán építészeti portrék is.

„Küldetésünk mindig is az volt, hogy olyan, a várossal és a benne élő közösségekkel kapcsolatos történeteket mutassunk be, melyek Budapesten is relevánsak. Ez a cél most minden eddiginél erősebben szerepel a programban. Az utóbbi években minden budapesti testközelből tapasztalhatta a város rohamos metamorfózisát; szimbolikus történelmi tereink alakulnak át, köztereink válnak csatatérré, közlekedési csomópontjaink átváltozása sodorja veszélybe a bóklászókat, legjelentősebb közparkunkat sztárépítészek gondolják újra, épül a múzeumi negyed, nyakunkon az olimpia. A változástól nincsen menekvés, de a lehetőség mindig adott a példákból való tanulásra, a tanulságok megvitatására.”

„Számos filmünk foglalkozik a kulturális óriás-beruházások, múzeumok, koncerttermek építésének hosszú távú városi hatásaival. Az idei válogatás filmjei közül többet mintegy 10 éven keresztül forgattak, lehetőséget adva a változások tűpontos dokumentálásához. Filmjeink szereplői több esetben mániákus alakok, akik pénzt, időt, emberi méltóságot nem kímélve viszik keresztül megalomán városterveiket szó szerint tűzön-vízen keresztül” – olvasható a Kortárs Építészeti Központ ajánlójában. A részletes programot ide kattintva találja meg.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek