A holland dizájnhét a jövő nagy eseményeire fókuszál

A luxusplázákba zsúfolt pekingi dizájnhét után a napokban véget ért a 14. alkalommal megrendezett Holland Design Hét is (DDW) Eindhovenben. A kilenc napos rendezvényt pedig minden eddiginél sikeresebbnek tudják be a szervezők: a csaknem száz helyszínen zajló dizájnhéten 2500 tervező mutatta be munkáit, az eseményre pedig a becslések szerint rekordszámú, 275 ezer látogató érkezett a városba.

„Az idei rendezvény célja, hogy bemutassa és megünnepelje a tervezők fantáziáját. Ezért is lett a 2015-ös designhét szlogenje a „What if...” (Mi lenne ha...). A dizájnerek többek között azon gondolkoztak el a tervezés során, hogy miként fogunk élni és együtt élni a jövőben. Ezért vették a bátorságot, hogy mindent megkérdőjelezzenek, válaszokat keressenek a már meglévő formákra, hogy azok egyfajta innovációs alapként szolgáljanak majd a jövőben. Ez mind azt mutatja, hogy nem vagyunk elégedettek a jelenlegi állapotunkkal, továbbra is alternatív válaszokban és megoldásokban gondolkodunk” – mondja a holland designhét igazgatója, Martijn Paulen.

A rendezvény kiemelt programjai között szerepelt az eindhoveni Design Academy végzőseinek showja, itt adták át az éves Dutch Design Awardsot, de népszerű volt a látogatók körében a Klokgebouw művészeti galéria tárlata, valamint a Delft és a Twente egyetemek diákjainak kiállítása a technológia jövőbeni szerepéről. Utóbbi például olyan kérdéseket feszegetett, hogy mi történik akkor, ha a technológiát is az egyik őselemünknek tekintjük majd a jövőben.

A BioArt Laboratories tervezői olyan mindennapi és kevésbé hétköznapi problémákra keresték a választ, mint az egészségügy vagy az iparosodás, a tervezőként, filozófusként és tudósként is ismert Koert van Mensvoort a jelenlegi menekültkérdések vonatkozásában szentelt figyelmet az általa létrehozott új természetvédelmi mozgalomnak, míg Rianne Makkink és Jurgen Bey az oktatás fontosságára koncentráltak a munka során. Kattintson a galériára és nézze meg,  milyen érdekességekben gondolkodtak a kreatívosok Hollandiában!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek