Függöny, reluxa vagy roló tartja hűvösen a szobát nyáron?

Az ember szereti a saját lakás nyugalmát. Ilyenkor ki tudja zárni a külvilágot, kellemesen ellazul, nem zavarja semmi – már persze abban az esetben, ha az ablakon nem kukucskál be a szomszéd, vagy az utca népe. Így mindenki igyekszik takarni valamivel az ablakot, még akkor is, ha nem a belátás zavarja őket: hiszen a jól megválasztott sötétítő a forró nyarak és a hideg telek esetén is jelent némi védelmet.

Árnyék és otthonosság

A roló, a reluxa és a függöny is mind jó lehetőségek arra, hogy árnyékolja a lakást, megakadályozza a belátást, és hogy otthonossá tegye a teret. Kinek-kinek ízlése alapján érdemes megválasztani a hozzá legjobban illő árnyékolót, de azért érdemes szem előtt tartani a szakértő véleményét is.

„Ha a hagyományos függönyözést választja, akkor van a legtöbb lehetősége a tér dekorálására. Színes, mintás anyagokat ennél az árnyékolófajtánál tud leginkább a helyiségbe csempészni, ezáltal barátságosabbá, „puhábbá” teheti a szobát.

A másik véglet a reluxa használata: ez – a függöny előnyeivel szemben – a nagyon letisztult, inkább minimalista terek árnyékolásánál előnyös megoldás. Kicsit talán rideg, de kétségkívül dekoratív árnyékoló típus.

A kettő közötti átmenet a roló: ezzel ugyan jóval kisebb szövetválasztékból dolgoztathat, de lehetősége van élni a textilek előnyeivel, amellett, hogy egy divatos és modern árnyékoló fajta kerül a nyílászáróira” – mondja Sághy Zoltán lakberendező.

Hőszabályozás és ár

A nagy melegekben az ember akár 8-10°C-ot is javíthat a szoba levegőjén, ha megfelelően árnyékolja azt. Sajnos a hőszabályozás nem olcsó mulatság, de cserébe egyrészt az elkövetkező évekre megoldódik a kánikulai probléma, másrészt pedig a lehetőségei annyira szélesek, hogy akár teljesen egyedi megoldásokat is alkalmazhat.

„Ha fontos az erőteljes hőkizárás, akkor mindenképpen minél világosabb anyagokat használjunk. Bármilyen sötét tónusú anyag szinte hőcsapdaként működik az ablak közelében. Valamint inkább a reluxa vagy a roló kerüljön az ablakra, mert minél közelebb helyezzük a visszatükröző felületet az üveghez, annál hatékonyabban védi a felmelegedéstől a helyiség levegőjét.

A függöny ára nagyon tág határok között mozoghat,a választott textil minőségétől függően. A 140 cm széles textilek méterára kb. 2.000 Ft-tól 30.000 Ft-ig terjed, plusz a varrás és a karnis költsége. A reluxa ezzel szemben az átlagos függönyár töredékért beszerezhető, míg a roló árban valahol a kettő közé lőhető be: egy 100/100-as, gyöngysorral mozgatható darab átlagos anyagból kb. 10-15.000 Ft-ért csináltatható meg.

Nem említettük azokat az árnyékoló fajtákat, amik az ablak külső felére szerelhetőek. Ilyenek pl. a zsaluzia, ami tulajdonképpen egy külső reluxa, vagy a kültéri roló. Ezek az igazán professzionális hővédő eszközök: nagyságrendekkel jobb hővédelmet biztosítanak, mint a beltéri társaik – viszont áruk is a professzionalitásukat tükrözi” - fűzi hozzá a szakértő.

Oszd meg másokkal is!
Mustra