Mintás fal? Ésszel alkalmazva nagyon is menő lehet!

A saját lakás nagy öröm, hiszen a bérelttel szemben ezt úgy alakíthatja a saját ízlésére, ahogyan csak szeretné. Ez nem csak a bútorokra, hanem a színekre és hangulatokra is vonatkozik, ahol végre szabad kezet kaphat.

shutterstock 221278207

A falak dekorációja azonban a legtöbb esetben kimerül valami szép, kellemes árnyalatban, ésitt meg is áll a vadulás. A mintás falról sokaknak a nagyinál látott, teddihengeres faldíszítés jut eszébe, pedig ma már nem ez jelenti a díszítés netovábbját: minták rengetege áll a rendelkezésünkre, akár tapéta, akár kézzel festett változatban. Másokban a vállalkozókedv még megvolna, mégis tartanak ezektől a megoldásoktól, mert nem tudják, hova milyen motívum lenne a megfelelő, vagy úgy érzik, ez túlságosan sok vizuális inger lenne, esetleg annyira karakteresnek tartják, hogy attól félnek, hamar ráunnának. Nincs igazuk.

Színek és hangulatok

A lakberendezők első számú alapszabálya: egy szoba meghatározásában a hangulatok a lényeges elemek, nem a színek. Illetve egészen pontosan a színek hivatottaklétrehozni azt a bizonyos miliőt, amire vágyik.De mi van, ha kicsit különlegesebb, egyedibb belső terekre vágyna? Akkor épp itt az ideje kipróbálni a falmintákat!

„Megszámlálhatatlan mintatípus létezik, de mostanában tipikusak például a geometrikus minták, amelyek a nagyon modern, minimalista enteriőrök hangulatához passzolnak leginkább.

shutterstock 233291263

A nagyon apró minták kicsit messzebbről nézve homogén felületet adnak ki, így bátran használhatóak mindenhol, önmagukban nyugodtabb, békésebb hangulatot nyújtanak. Épp ellenkező hatásúak a nagy minták, amelyek a vibrálásukkal inkább életet visznek a térbe, megemelik a helyiségben tartózkodók pulzusszámát – de ilyesmi hatást tudunk kiváltani már egy erősen csíkozott felülettel is. Jellemző még az örök klasszikus, a virágminta, amivel mindenféle hangulat előidézhető, függően a színektől, kontrasztosságtól, a minta sűrűségétől, nagyságától" – magyarázza Sághy Zoltán lakberendező.

Nappali vs. gyerekszoba

Természetesen a mintákkal is okosan kell bánni, hiszen nem mindegy, hogy melyik hova kerül. Disney mesehősök értelemszerűen furán mutatnának az étkező falán, míg egy szigorú, geometrikus minta sem feltétlenül egy vidám, derűs gyerekszoba alapkelléke. Az első, evidensnek tűnő pont tehát, hogy a helyiség funkciójának megfelelően tervezze meg, mi illene oda a legjobban.

„Azt gondolja végig, hogy miért szeretne mintákat egy adott falfelületen! Valahova oda akarja irányítani a figyelmet? Egy felületet ki akar emelni? Ilyenkor jöhetnek a vibráló, harsányabb, nagyobb minták.

Ha csak unja már a színre festett falakat és szívesen látna nagyobb felületen is végig mintákat, akkor keressen egy homogén, aprómintás tapétát és bátran futtassa végig az összes falon.”

Mikor ne?

A mintából is megárt a sok – gondolhatná, de megnyugtatjuk: ebben igazán elengedheti a fantáziáját!

shutterstock 241935496
Shutterstock

„Mindent-mindennel lehet kombinálni, lefektetett szabályok nincsenek! Nyugodtan odatehet egy klasszikus bútor mögé is, mondjuk akár egy sokkolóan harsány pink virágokból álló mintázatot, ha éppen az a cél, hogy valami izgalmas és formabontó kombináció jöjjön létre" - mondja a szakértő.. "Ugyanakkor, ha ezt a bútort egy patinás környezetben helyezi el, ahol alkalmazkodni akar a bútor és a környezete kialakult stílusához, akkor valamilyen kevésbé rendhagyó mintázatot javasolt alkalmazni, vagy ott érje be csupán egy falszín alkalmazásával.”

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra