5 tökéletes légtisztító növény a lakásba

Ha a lakásban növényeket tart, azzal nem csak díszíti a teret, de akár egészségesebbé is teheti a környezetét. Nemcsak azért, mert a növények képesek megkötni a széndioxidot és oxigént termelnek, hanem mert más káros anyagok kiszűrésére is alkalmasak lehetnek. Ilyenek például a benzol, mely genotoxikus vegyület és rákkeltő, vagy akár a formaldehid és a triklóretilén. Ezek a vegyületek ugyanis sokszor megtalálhatóak a levegőben, némely növény azonban képes kiszűrni őket. Ez akár létfontosságú is lehet, például egy űrállomáson, ahol képtelenség csak úgy szellőztetni, de épp ezért egy lakás levegőjét is hatékonyan és érezhetően tisztíthatják.

A NASA nemrég külön tanulmányt szentelt a témának, összefoglalva benne, mely növények a leginkább alkalmasak légtisztító feladatokra. Íme közülük néhány:

Csokrosinda

Ez a növény viszonylag egyszerűen tartható, ráadásul dekoratív is. Kis lakásokban is ideális, hiszen a legelterjedtebb, lakásban tartható fajtái nem nőnek meg nagyra. Csíkozott, hosszúkás levelei nagyon dekoratívak, apró virágai pedig - melyek hosszú száron ülnek - kifejezetten kellemes megjelenést kölcsönöznek a növénynek.

shutterstock 147058745

„A csokrosinda szereti a sok fényt, de a közvetlen napsütés megperzselheti tavasszal vagy nyáron. Viszonylag sokat iszik és gyorsan kinövi cserepét. Idővel nem marad kisméretű növény, hanem a cserepében tősarjakat és hosszú indákon sok utódot nevel. Talajában nem válogat” – mondja Kálmán Kata kertészmérnök, a Kertelünk Kft cégvezetője.

Bambusz

Ezek a perjefélékhez tartozó növények nagyon sokfélék, több mint 1000 fajuk ismert. Némelyikük cserepes formában is tartható, és kifejezetten dekoratív.

„A kisméretű fajok a szórt fényt szeretik, Nagyon szaporák, ezért gyakran kell őket átültetni, az átlagos virágföldnél kicsit kötöttebb földkeveréket szeretnek. Erős gyökérzettel rendelkeznek” - foglalja össze Kálmán a tennivalókat.

shutterstock 143741938

Monstera

A legtöbben csak könnyező pálma néven ismerik ezt a hatalmas, fényes, zöld levelekkel díszítő növényt. A kontyvirágfélékhez tartozó növény, és bár valóban nagyon hatékonyan tisztítja a levegőt, azzal számolni kell, hogy erősen mérgező, így a gyerekektől lehetőleg távol kell tartani. Vagy a gyerekeket tőle.

shutterstock 215915647

A kertészmérnök így látja: „Ez a növény szinte minden fűtött helyiségben jól érzi magát, teljesen átlagos ápolást igényel. A nagy levelű típus nagyra is növekszik, így gyakran meg kell támasztani, mert a cserép akár el is borulhat a növény súlyától. A levelei mindig a fény felé növekednek, így a szobában többnyire a fonákukat láthatjuk. Szobai körülmények között nagyon ritkán virágzik.”

Krizantém

Ez a növény színes virágai, és több, mint 40 fajt számláló nemzetsége miatt jól ismert minden kertészkedő számára. Azt azonban nem mindenki tudja, hogy cserépben is lehet nevelni, így akár a lakásban is tartható. Egy ideig.

„A krizantémot csak kevés ideig (mondjuk a virágzás végéig) tartsak lakásban. Ez egy szabadtéri növény, amely a kisebb fagyokat biztosan, a nagyobbakat pedig fajtától függően takarással vészelheti át. A növény szabadban minden télen a föld szintjéig lefagy, tavasszal innen hajt újra, fajtától függően nyáron vagy az ősz folyamán virágzik. A cserepes vásárolt növények a következő évtől többnyire már nagyobbra és lazábban növekednek. Szeretik a sok fényt, a kiegészítő vízellátást. Szobai körülmények között hűvös és világos helyen tartsa” - ajánlja a kertészmérnök.

130120613
661783 / Europress / Getty

Vitorlavirág

A fehér, kálához hasonlító virágokkal és zöld levelekkel díszítő növény amellett, hogy tisztítja a levegőt, még túl bonyolult munkát sem jelent.

„A vitorlavirág minden fűtött és világos, de közvetlen napsütéstől mentes szobában kiválóan díszít. Huzatra és a túlöntözésre nagyon érzékeny, a cserép alátétében ne legyen soha pangó víz! Amennyiben alaposan benőtte cserepét, néhány kisebb méretű növényre oszthatja szét az átültetése során” – tanácsolja a szakértő.

shutterstock 185140709
Oszd meg másokkal is!
Mustra