Energiatermelő járólappal világítanának a francia pályaudvarokon

A megújuló energiaforrások, mint a nap, a szél, vagy éppen a mozgásból származó energia bizony egyre jobban terjedőben vannak. Ez nem is csoda, hiszen a tiszta energia olyan kincs, amit minden ország a magáénak akar tudni (kivéve persze azokat, ahol külön büntetőadót vetnek ki rá). Egyetlen gond van vele: az, hogy az így kinyerhető mennyiség egyelőre nem éri el a kívánt szintet.

Ilyen kihívás például, hogyan oldják meg az éjszakai világítást, vagy éppen az, hogyan lehetne biztosítani egy pályaudvar, és az ottani vonatok energiaigényét megújuló forrásokból. A válaszhoz vezető út egyik nagy lépése lehet a Pavegen cég tervezte járólap – számolt be róla az inhabitat.com.

Ez egy olyan burkolat, ami képes kinyerni a kinetikus, azaz mozgásból származó energiát oly módon, hogy képes áramot előállítani abból, ha valaki átmegy rajta. Az illető lépéseinek ugyanis van egy úgynevezett mozgási energiája, amit a járólap át tud alakítani. Ez semmilyen hatással nincs a járólapon közlekedőkre, viszont arra tökéletesen alkalmas, hogy kisebb berendezéseket – mint amilyen például egy led égősor – működtessen. A burkolatot az SNCF, vagyis a Francia Nemzeti Vasúttársaság egyik, az Innovációs és Kutató épületében helyezték el tesztelés céljából. A mindössze hat járólap, illetve a rajtuk áthaladó dolgozók működtetik a folyosó világítását, és még egy falra szerelt monitort is képes ellátni energiával.

A párizsi teszt persze nem az iroda áramellátását hivatott fejleszteni. A társaság azon dolgozik, hogy a pályaudvarok padlózatába építenének be hasonló elven működő járólapokat, amivel a vasút jelentős többletenergiához juthatna. Erre pedig szükség is van, mivel a francia energiafelhasználás 1.5%-ért a vasút felel. Ráadásul, ha belegondol ez nem is rossz ötlet: egy pályaudvaron átlagosan naponta több ezer ember halad keresztül, és ha egy irodai folyosón áthaladó napi kb. 80 ember (az ide-oda sétálást is beleértve) képes a folyosó világítását és egy kisebb kivetítőt működtetni, akkor a pályaudvaron áthaladó utasok akár a teljes világítást és a nagy menetrend-kijelzők üzemeltetését is fedezni tudnák.

ST OMER 2413-4 LR
pavagen.com

Sajnos a járólapok itt még nem tartanak, de a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a nem is olyan messzi jövőben talán már városok járdái termelik az áramot a közvilágításhoz, a reklámtáblákhoz, vagy éppen a tömegközlekedés elektromossággal üzemeltetett járműveihez.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra