Egyedi lámpa fakezűeknek

Hozzávalók

1 üveg

1 lámpabúra foglalat

1 lámpaernyő

akril vagy textilfesték

gombok

Remélem, senkit nem bántok meg a fakezű jelzővel, ugyanis magamat is ide sorolom. Mindössze arra próbáltam utalni, hogy a lámpa elkészítése annyira egyszerű, hogy bárki aki kreatív, de túl sok kézügyességgel meg nem áldott ember is képes megalkotni.

Az OLX - Régiből újat sajtótájékoztatóján lehetett kreatívkodni, ráadásul a dolog otthoni körülmények közt is megvalósítható.

A dolog lényege, vagyis a lámpa talpa az üveg. Ez lehet boros, ásványvizes, kicsi, nagy, kinek mi tetszik, és mi akad otthon. Esetünkben ez egy Thedora Quelle 0,33-as kis üveg lett, melybe homok került, hogy nehezebb legyen a talpazat. A foglalatot "hálózati vezeték asztali lámpákhoz, kapcsolóval" -néven keressék, lehet egyben és külön-külön is venni. Nagyjából 800-1200 Ft lesz az ára, de a kiválasztásnál vegye figyelembe, milyen erős körtét tesz majd bele.  

Ami még kell hozzá, az maga a búra. Ezt bármelyik barkácsáruházban talál, vagy a lakberendezési üzletek táján nézzen körül. Nagyságtól függően 500 forinttól fölfelé indulnak az árak.

Ha ez mind megvan, az üvegbe kerüljön homok (vagy bármi más olyan anyag, ami kellő súlyt – és így stabilitást – ad neki, viszont jól néz ki), majd ragassza be a foglalatot az üvegbe. A leghatékonyabb ehhez a ragasztópisztoly, de minden olyan ragasztó megfelelő, amely ragad a műanyaghoz és az üveghez egyaránt. Innen már csak a kreatívkodás rész következik: kezdje bátran festeni, ragasztani a búrát, díszítse annak megfelelően, hogy hová szánja a lámpát.

A galériában megtalálja a bloggerek és újságírók munkáit, de simán bevethet fadarabokat, csipkét, tüllt, flittert, vagy bármi mást, ami eszébe jut.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek