Így alakítsa ki a kertje világítását

A kert kialakításának vannak olyan sarkalatos pontjai, melyek később nagyon meghatározó elemeivé válhatnak a pihenése színhelyének. Ilyen a világítás is, hiszen a segítségével olyan nyugodt, kellemes környezetet teremthet, ahol nem csak kikapcsolódni tud, de látványnak sem éppen utolsó

Mit világítunk meg?

A kerti világítást több módon is elkészítheti. Sokan ragaszkodnak ahhoz, hogy a kisebb, a fűben megbúvó utakat kell kivilágítani, hogy azokon éjszaka is lehessen közlekedni. Ez így is van, de itt nem kell, hogy megálljon a telepítéssel. A fényeket ugyanis akár díszítésre, hangulatteremtésre is használhatja, nem csak arra, hogy gyakorlati hasznuk legyen. Ennek megfelelően kellemes fénnyel láthatja el a nagyobb szoliter növényeket, kerti szobrokat, csobogókat is. ezzel ugyanis nem csak azt teszi lehetővé, hogy a kert méreteit az esti órákban is érzékelhessék a szemlélők, hanem azt is, hogy kiemelje annak szépségét. Sőt! A kerti világítás arra is tökéletesen alkalmas, hogy különböző hangulatokat alakítson ki. Ehhez különböző kivitelű, és persze különböző színnel világító lámpatesteket alkalmazhat, melyekkel a keleties hangulattól elkezdve, a sejtelmes, zeg-zugos, vagy akár a színes fényárban játszó kertet is megvalósíthatja.

164851022
Michael Wheatley / Europress / Getty

Kialakítás

Első lépés gyanánt mindenképpen érdemes papírt és ceruzát ragadnia. Rajzolja meg a kertjét, illetve azt, ahogyan a végleges kialakítását elképzelte. Ebbe illessze bele a világítótesteket is, és persze ne feledkezzen meg azok áramellátásáról sem. A csövek lefektetéséhez – ha nem kér segítséget szakembertől – mindenképpen számoljon a környező növények növekedésével és későbbi teljes méretével is.

„Amikor kialakítja kertjét, többnyire akkor érdemes telepíteni a világító testeket is, így elkerülheti, hogy az újonnan létrehozott területet újra fel kelljen ásnia. Kizárólag kültéri világítótesteket és kábeleket kell használnia, mert csak ezek ellenállnak az időjárás viszontagságainak. Azokon a helyeken, ahol nagyobb a kábel sérülésének a valószínűsége, KPE (kemény polietilén) csövet használjon. A nyomvonal kialakításakor vegye figyelembe a tervezett növények végső méretét is, amire azért van szükség, hogy elkerülje, hogy túlságosan ránőjön a választott növény a világítótestre. Amennyiben még nincs lehetősége a kert teljes kialakítására, de a világítótesteket és a kábeleket már kihelyezte, fontos, hogy feltüntesse a tervén a kábelek vonalát, így elkerülhető azok későbbi sérülése és így az esetleges balesetek is” – mondja Kálmán Kata, a kerttervezéssel és kertépítéssel foglalkozó  Kertelünk Kft kertészmérnöke.

Ahhoz, hogy ne kelljen kétszer dolgoznia, érdemes a világítást már a kert kialakításának első lépéseinél megcsinálni. Ha erre nincs lehetősége, akkor is számoljon azzal, hogy a kábelek lefektetéséhez meg kell majd bontani a gyepet vagy a virágágyásokat. Ezek ugyan nem nyújtanak szép látványt, amikor még csak pár napos a munka, de a nyomok néhány hét alatt teljesen eltűnnek majd. Sokkal fontosabb teendő, hogy az áramellátást megfelelően tudja biztosítani: ehhez érdemes egy különálló kerti áramforrást beiktatnia, vagy közvetlenül a terhelhető biztosítékból kiindulva egy új, zárt áramkört kialakíttatnia  a villanyszerelővel.

481522813
Roger Eritja / Europress / Getty

Természettudatos világítás

A napelemes kerti lámpák ma már bármelyik barkács- és lakberendezési áruházban raklapszámra állnak, és amellett, hogy néha ki lehet fogni egy-egy kevésbé giccseset is, valójában azért népszerűek, mert nem fogyasztanak áramot, vagyis nincs velük rezsiköltség. Azt azonban kevesen tudják, hogy ezek édeskevésre elegendőek.

„Ma már egyre több olyan kültéri lámpával is találkozhat, amelyek a napenergia hasznosításával működnek. Pozitívuma az ilyen világításnak, hogy olcsóbb, mert csak egyszer kell pénzt kiadni rá, viszont nem nyújt nagy fényforrást, így csak jelző-, vagy hangulatfényként használhatja a kertben” – mondja a szakember, aki a valódi világításra az árammal működő variációkat javasolja. 

172939528
Basieb / Europress / Getty

Formák és hangulatok

Mindegy, hogy napenergiával működő, vagy árammal üzemelő világítás mellett dönt, mindkét esetben fontos, hogy mi a koncepció, amit követ. A kínálat ugyanis nagyon széles, így gyakorlatilag nincs olyan elképzelés, amit ne lehetne megvalósítani.

Népszerű megoldások az olyan lámpák, melyek napközben kerti díszként funkcionálnak. Ezek modernebb kiadásban lehetnek akár nagyobb, színes geometriai formák, de továbbra is népszerű a klasszikus, ívelt kandeláber fazon is, melyekkel romantikus hatást érhet el. Ugyanakkor olyan lámpákkal is dolgozhat, melyek a kíváncsi tekintetek elől rejtve maradnak. A földbe süllyesztett világítótestek úgy vannak kialakítva, hogy a fűnyírónak ne jelentsenek gondot, ám a fényük megadja azt a hangulatot, amit keres. Ezek telepítésénél azonban azt is vegye figyelembe, hogy a karbantartás nem csak a lámpa élettartamára terjed ki, hanem a környező növények metszésére is, hogy a fényforrás minél tovább képes legyen biztosítani azt a hatást, amelyet ön szeretne.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra