Dobja fel a kertjét magaságyással!

Több kertben, tetőteraszon látni deszkákból, kövekből, téglákból épített magaságyásokat, amikben egymás mellett sorakoznak a paprikák, paradicsomok, retkek. Oké, tetőterasznál még érthető is, na de mi értelme elkeríteni, sőt, még fel is tölteni plusz földdel egy pár négyzetméteres részt, amikor ott egy jelentős kert? Hát, mert csakúgy, mint a szalmakert, kényelmes, és ha egy kicsit többet foglalkozik vele, még a kertje díszévé is válhat. Arról, hogy hová érdemes ilyet készíteni, mi kell hozzá és hogyan készül, Ónozó Krisztián kertészmérnököt kérdeztük.

shutterstock 107836505

Kiknek ajánlott?

  • Idősebbeknek, hogy ne kelljen annyit és olyan mélyre hajolgatniuk
  • Akiknek a kertjében rossz a talaj, esetleg vakonddal küzdenek
  • Akik csak kis hellyel gazdálkodhatnak, esetleg kertjük sincs, csak tetőteraszuk vagy erkélyük

Mi kell hozzá?

  • Attól függően, hogy miből készül és mennyit szánunk rá, szükség van hozzá fára, kőre, téglára
  • Ha fából készül, sarokvasakat, karókat és csavarokat (akkus csavarhúzóval együtt) is be kell szerezni, illetve kezelőanyagot, gombásodás ellen
  • Geotextília, hogy megakadályozza a föld kimosódását
  • Díszcserjeföld, esetleg szarvasmarhatrágya
  • Magok, palánták
  • Ha vakonddal küzd, vegyen vakondhálót
shutterstock 80301685

Hogyan készül:

1. Válasszon ki egy olyan napos helyet a kertben, teraszon, erkélyen, amit minden irányból meg tud közelíteni, hogy a gondozásához ne kelljen felmásznia az ágyásra. Ha kertben, tetőteraszon vagy egy panelház előtt készíti a magaságyást, akkor az az ideális, ha két méter hosszú és egy-másfél méter széles keretet tervez. Az ágyás magassága általában 15 és 60 centi közötti.

2. Kezelje le a fát gombásodásgátló anyaggal, hogy minél időt állóbb legyen, majd takarítsa meg az alapként szolgáló talajt a fűtől, gazoktól.

3. Készítse el a keretet a fából, az oldalakat rögzítse csavarokkal, sarokvasak segítségével, illetve szúrjon le karókat a stabilitás érdekében – ha ezeket belülre teszi, nem is látszanak.

4. Ha ez megvan, helyezzen alulra vakondhálót, amennyiben szükséges, az oldalakat pedig bélelje geotextíliával, hogy meggátolja a föld kimosódását. Ezután szórja rá a földet, illetve ha vásárolt, keverjen bele szarvasmarhatrágyát is, esetleg komposztot, ha akad otthon. Egy 200 centi hosszú, 150 centi széles, 15 centi magas ágyáshoz 450 liter földre van szükség, ha pedig 60 centi magas ágyást tervezünk,1800 liter földdel kell számolnunk.

5. Ezután pedig nincs más hátra, mint előre: nekiállhat elvetni a magokat és elültetni a palántákat – kora tavasztól késő őszig bármilyen zöldséggel (paprikával, paradicsommal, salátával, uborkával, káposztával, retekkel, hagymával, babfélékkel), de akár virággal próbálkozhat, nyilván, az idénynek megfelelő szakokban. A magaságyásnak nagy előnye, hogy a növények nem állnak sárban, a pangó víz elszivárog a földből, így attól sem kell tartania, hogy kirohadnak a palántái – ráadásul viszonylag költséghatékonyan, 20-40 ezer forintból elkészíthető.

Oszd meg másokkal is!
Mustra