Hogyan keressen sokat egy üres lakással?

Ha az embernek nincs lakása, az elég nagy baj, de az is okozhat gondot, ha több van, mint kéne. Ha eladni nem akarja, még mindig kereshet bele albérlőt (ami legalább annyi gonddal tud járni, mint előnnyel), a harmadik lehetőség pedig mindezeken kívül a lakás rövid távú kiadása turistáknak.

Réges-rég az IBUSZ-ban lehetett szobát vagy lakást foglalni, becsattogva a Felszabadulás térre, de azóta eltelt jó pár év, ma már az interneten érdemes kutakodni. Az egyik leggyorsabban növő hálózat az Airbnb, ahol kiadó lakás, ház, vagy akár hajó után is lehet kutakodni, és persze a sajátunkat is hirdethetjük. A rendszer kezelése viszonylag egyszerű, használata ingyenes, csak a megvalósult foglalások után kell fizetni a bérbeadóknak.

02-airbnb-140616-IMG 8176
Dívány / Dívány

Az eredetileg AirBed & Breakfast elnevezésből mára nagyjából csak az ágy maradt meg, reggelit egyre kevesebb helyen kérhetünk. A 2008-ban alapított cég jelenleg 192 országba kínál alvóhelyet, csak Budapesten több mint 1000 lakást találni.

Mindenki maga dönti el, hogy teljes lakást, csak egyetlen szobát, vagy akár csak egy ágyat ad-e ki. A regisztráció után a profilunkat összekapcsolhatjuk a Facebook-, LinkedIn-, vagy egyéb közösségi profilunkkal, ami mind a bérbeadónak, mind a vevőnek segít a bizalom kiépítésében - erre egyébként az oldal alapítói nagy hangsúlyt fektetnek.

A rendszer végigvisz az alapokon, részletezi, hogy mit lehet kiadni (gyakorlatilag bármit, ami szálláshely, vagy rögzített hajó), milyen képeket érdemes feltölteni, sőt ingyenes szolgáltatásként fotóst is lehet igényelni,aki profin lefotózza a kiadandó helyet, és egyben ellenőrzi, hogy tényleg a valóságot mutatják be a képek.

Mennyit lehet keresni vele?

Ezt sok mindentől függ. Egyrészt attól, hogy hol van a lakás, másrészt, hogy milyen állapotú, mennyire komfortos, és mennyit akarunk keresni vele. A belvárosi lakások nagyon jól mennek, tízezer forinttól indulnak a helyek, és általában egész évben be vannak táblázva. Különösen keresett a Király utca és a környéke, de ha ötödik-kilencedik kerületi lakást adnánk ki, arra is szinte bármikor találunk vendéget.

A Hunyadi Apartment házigazdáit kértem meg, foglalják össze, mik a gyakorlati tapasztalataik, és mik az esetleges buktatói ennek a műfajnak.

A 37 m2-es, VI. kerületi lakást Ildikó bérelte egy barátnőjével közösen, még a kezdetek kezdetén, amikor főiskola után Budapesten találtak állást. Évekkel később a tulajdonos külföldre költözött, így a kiváló fekvésű lakás eladó sorba került. Egy szerencsésen felvett svájci frankos hitelnek köszönhetően Ildi élni tudott a lehetőséggel, és megvásárolta lakhelyét. Később férjhez ment, és férjével közösen beköltöztek a lakásba. Mikor megtudták, hogy gyermekük születik, megváltoztak a lakhatással kapcsolatos elvárásaik, és Dunakeszire költöztek. A válság kellős közepén nagyjából annyiért adhatták volna el a lakást, hogy az összeget a bank be is söpörte volna, így nagy levegőt vettek, és inkább megtartották az összes teherrel együtt. Egy ideig kedves ismerősük lakott benne, de idővel náluk is jött a baba, kinőtték, elköltöztek.

„Ekkor fogant meg bennünk az ötlet baráti ihletésre, hogy próbáljuk meg rövid távú szálláshelyként kiadni a lakást. Csakhogy a lakás teljesen berendezetlen volt, pénzügyi lehetőségeink pedig igen szűkösek. Tél volt, nem számítottunk átütő sikerre. Elindult a nem kifejezetten gördülékeny hivatali procedúra, és ezzel egy időben elkezdtük a gyűjtögetést. Egy bőrfotel újsághirdetésből, egy kihúzható kanapé a Vateráról, egy gyapjúszőnyeg szintén hirdetésből. Ágyat raklapokból eszkábáltunk, a hűtőt is használtan vettük garanciával, amit azonnal érvényesíthettünk is, mert az első nem működött, cserélni kellett. Nyakunkon volt a tél egyetlen valamire való turisztikai eseménye, a szilveszter. Minthogy az Airbnb listázási rendszere azokat dobja föl elöl, akiknek már vannak pozitív visszajelzései, mi – teljesen a nulláról – csakis a nyomott árral tudtunk versenybe szállni. Óriási mázlink volt, mert két olasz család valahogy megtalált minket a hirdetések legeslegalján, és 9 éjszakára kivették a helyet a téli szünetben, így beindult a verkli" - mesélte András, a férj.

03-airbnb-140616-IMG 8180
Dívány / Dívány

A kezdeti hónapok nem voltak kifejezetten jövedelmezőek, mert csak kevés turista jött, ők pedig folyamatosan visszaforgatták a bejövő összegeket a lakás alakításába, mert tudták, hogy az elhelyezkedés mellett a komfort és a vizuális benyomás az, ami alapján a vendégek döntenek. Közel fél év alatt jutott el a szálláshelyük addig az állapotig, amit már ők is késznek tekintettek. Igyekeztek letisztult színeket használni, egyszerű, tartós, de egyedi tárgyakkal berendezni a teret. Véletlen egybeesés, hogy egyidejűleg az airbnb-s indulással, Ildikó belső késztetésből festeni kezdett.

Mostanra többnyire az ő keze nyoma díszíti a Hunyadi Apartment falait. A tavaszi szezonban szép számmal volt vendégük, jó visszajelzéseket kaptak, így szép lassan a lista első szegmensébe küzdötték fel magukat. Sőt, egy internetes utazási magazin beválogatta őket a 10 legszebb budapesti Airbnb-n hirdetett lakás közé, ami új foglalásokat is jelent.

Persze ez az üzlet sem megy magától, rengeteg járulékos teendő van, mi több, némi kockázatot is vállalnak, amikor hetente idegenek kezébe nyomják a kulcsot. Először is, ezt csakis tisztán legálisan érdemes űzni. Engedélyeztetni kell a lakás kiadását az önkormányzatnál, majd adószámot kérni a NAV-tól. Hivatalos vendégkönyvet vezetnek, ami alapján havi rendszerességgel kell bevallani az idegenforgalmi adót, ez a bevétel 4 százaléka, és az önkormányzathoz kerül. A NAV-nak átalányadót fizetnek, mert kedvezőbb, mint a tételes, durván 40,000 forintra jön ki évente. Némely budapesti önkormányzat ezeken felül ingatlanadót is kivet az üzletszerűen kiadott lakásokra. A VII. kerületben például, ha jól tudom, durván 1700 forint/m- mondja András.

„Minthogy a lakásunkat még hitel terheli, az adókon és a rezsin kívül azt is ki kell termelnünk, úgyhogy nem babra megy a játék. A mi árazásunk a középmezőnyben van, szezontól függően 10-15,000 forint/éjszaka (amiből 3%-ot az Airbnb kezelési költségként levon), és el lehet érni akár a 80-90 százalékos kihasználtságot is, ami már nyereséget is hoz. Biztosítékként kérhetünk kauciót, amit a rendszer csak abban az esetben utal át a számlánkra, ha rongálást vagy lopást jelentünk be a vendég távozása után. Emellett az Airbnb biztosítja is az összes foglalást elég magas összegig. Szerencsére eddig nem volt olyan vendégünk, akivel szemben komoly panasszal éltünk volna."

A takarítást, ágyneműmosást, vendégfogadást és kapcsolattartást mind ők végzik, ami első hallásra talán nem hangzik megterhelőnek, de nekik alapvetően megváltoztatta a mindennapi életüket. „Én magam nyelvtanár vagyok, Ildi pedig a gyerekekkel van otthon, ezért megoszlanak a feladatok. Mivel a fizikai részét – úgymint takarítás, beszerzés és vendégfogadás – én végzem a dolgoknak, elég sok összeférhetetlenség van a polgári munkám és a lakáskiadás között, ezért jelentősen vissza kellett vennem a nyelvtanításból, inkább csak a rugalmasabb órák jöhetnek szóba. A feleségem a szervezésben, kapcsolattartásban, a pénzügyekben, a dekorálásban és egyéb háttérmunkában veszi ki a részét. A hétvége és az ünnep ugyanúgy lehet munkanap, ha vendég jön. Sokszor van, hogy délelőtt megy az egyik vendég, délután jön a következő, ilyenkor az óráim között rohanok takarítani, aztán várom a vendéget. Ritkábban, de megesik az is, hogy éjszaka kell fogadni a látogatókat." 

09-airbnb-140616-IMG 8218
Dívány / Dívány

Történt már olyan is, hogy a vendégek 2 órát késtek, mert eltévedtek a városban, és nem jelezték, nem is voltak elérhetőek, András pedig mondhatta le a délutáni óráját. Ugyanez a pár az egyik hajnalban rossz kulccsal akart bejutni, ennek eredményeként az eldeformálódott és megrepedt. Szerencséjükre a házmester volt olyan készséges, és ott helyben újra használhatóvá tette a kulcsot, így be tudtak jutni. Távozáskor pedig a fiókban felejtették az egyik kézitáskájukat, majd egész nap ismét nem vették föl a telefont.

„Szerencsére emlékeztem, hogy délután indulnak a Népligettől busszal, ott értem őket utol. Egyszóval, ez nem az a hátradőlős pénzszerzés, aminek esetleg kívülről tűnhet, sokkal több befektetett energiát igényel, mint a hosszú távú bérbeadás" - részletezte András az árnyoldalakat.

Aki ebből profitot szeretne elérni, annak feltétlenül figyelembe kell vennie, hogy nagyon nagy a verseny, hiszen már 1000-nél is több lakást kínálnak Budapesten, és a nyári szezonban gombamód szaporodnak a hirdetések. A leglényegesebb kritériumok az elhelyezkedés, a vonzó, de valósághű fényképek, a gyors és pontos kommunikáció angolul, a maximális tisztaság, valamint az odafigyelés a vendégek kívánságaira. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra