Ez a legszomorúbb étkészlet, amit valaha láttunk

Nem gondoltuk volna, hogy valaha egy arannyal szegélyezett tányérkészleten látunk majd olyan megdöbbentően szomorú és beszédes rajzokat, mint amiket az 1982-ben született kijevi származású, de Ausztriában élő művész, Nikita Kadan készített.

Az építészekkel, emberjogi aktivistákkal és szociológusokkal mindig is szorosan együttműködő művész kollekcióját nem annyira az étkezés élményének kellemesebbé tétele, mint inkább az ukrán rendőrség kínzási módszerei ihlették,a témát pedig a szovjet orvosi tankönyvek rajzainak stílusában dolgozta fel – írja az ország jelenlegi válságával és filozófiai hátterével gyakran foglalkozó művész munkájáról a dazeddigital.com.

„A projekt része Jekatyerina Misenko plakátgyűjteménye is, ami a szövegeknek köszönhetően az én rajzaimmal együtt egyfajta párbeszédként működik. Az efféle rajzokért közös felelősséggel tartoznak mindazok, akik tudják, hogy mi folyik a vallatószobákban, mégis inkább csendben vannak és hallgatnak róla."

A szovjet korszak egyik orvosi tankönyvében találtam olyan képeket, melyeken derűs arckifejezésekkel ábrázolják azokat, akik egyébként rendkívüli fájdalmakat élnek át a vallatások alatt. Az orvos nagyon jól tudta, hogy mit csinál, és mindezt természetesen a nép érdekében tette” – magyarázza képeit Nikita Kadan, akinek munkáit kiállították már többek között Velencében, Berlinben, Stockholmban, Tel-Avivban és New Yorkban is az elmúlt években. Nézze meg a galériában, hogyan hívja fel figyelmet a problémákra művészi eszközeivel Nikita Kadan!

Oszd meg másokkal is!
Mustra