Vintage bútorvásár a város közepén

Második alkalommal alakít ág a Projekt Showroom pop-up bútorbolttá egy helyet Budapesten, ez pedig jelen esetben a Blitz Galéria. A többszintes képződmény a Jászaitól egy köpésre található, közben meg lehet nézni, hogy haladnak a munkálatok a Kossuth téren. Itt nyílt meg ugyanis a Projekt #8 Antik&Vintage Bútorraktár.

 
Míg tavaly még a Hajós utca népesült be bútorokkal, idén a ’Az otthon nem egy hely, hanem egy érzés’ szlogennel ellátott rendezvény a Balassi Bálint utcába költözött, melytől egyrészt jóval szellősebb, másrészt jóval világosabb lett, ami jót tesz a bútoroknak.
 
A Projekt Showroom rendszeresen jelentkezik különféle tematikájú pop-up boltjaival, tavaly csináltak bringás projektet is, de volt ideiglenes ruhaboltjuk, karácsonyi vásáruk és nyaralós projektjük is. Most van tehát egy galéria, melynek van egy helysége, valamint egy lelkes csapat, akik szeretnek innen-onnan összegyűjtött tárgyakat eladni, és egy enteriőrtervező és stylist, Matisz Alíz, aki kitalálja, hogy hogyan rendezzék be a hatalmas képekkel tagolt tereket.
 
A március 6-tól 10 napon át nyitvatartó üzletben kis- és nagy bútorok, használati tárgyak és kiegészítők egyaránt vannak, idén az industrial, az orvosi és a farm housing irányzatokat gyűjtötték össze (egészen pontosan: Indusztriális, romantikus, nomád, kortárs falu, falusi város), mivel ezekre van a legnagyobb igény. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne jönne szembe hirtelen egy jó tök- vagy kukoricadaráló, vagy hogy ne lehetne pár ezer forintért lecsapni egy vasalótartóra.
 
A bútorok közt hangsúlyosak a fehér darabok, nem meglepő módon nem csak Vácon, hanem Budapest belvárosában is ezt keresik. Külön szereztek be lámpákat, melyek a régi üzemekből, ipari csarnokokból származnak, majd azt felújítva árulják őket.  A steampunk is feltűnik, ebben az irányzatban ipari darabokat kombinálnak valamilyen régi szerkezettel.
 
A dizájnboltosok is felismerték, hogy ahová bútort vásárolni járnak az emberek, ott nagy valószínűséggel érdeklődnek a dizájntermékek iránt is, ezért kísérleti jelleggel az emeletre kerültek ezek a valaha méregdrága, most már szinte a megfizethetőség felső határát súroló tárgyak. A Je Suis Belle például tervezett a boltnak egy pihepuha párnát, amelyhez fogható puhaságú anyaggal én még sosem találkoztam, de kerültek ide kilim szőnyegek és Alessi kiegészítők is.
 
A boltba már csak a hangulat miatt is érdemes betérni, vagy elküldeni a nagyit az unokával, ugyanis sok olyan régi paraszti háztartásokban használt dolgot lehet találni és megfogdosni, ami maximum a Skanzenben csodálható. Messziről.
Oszd meg másokkal is!
Mustra