Ugyanolyan, mégis más - A38 újratöltve

Az 1500 tonnás, 1968-ban épült hajó 2003 óta áll a Petőfi híd budai oldalán, és nem csak kulturális központtá, de a városkép részévé is vált. Január elején azonban látványos módon távozott Révkomáromba, és hűlt helyére február 2-án tért csak vissza. A héten újra megnyitott, mi pedig megnéztük, mi változott a nagy út során.

„Azért nagy, látható változásokra ne számítsatok” - figyelmeztetett minket Kozlov Sándor, az A38 sajtósa már jó előre. "A szükséges javítások ugyanis főként olyan részeket érintettek, amelyek a víz alatt vannak, így például a fenéklemezeken, a külső héjat a koncertterem falától elválasztó ballasztkamrákban és bordákon, vagy például a horgonyművön történtek átalakítások. Nagyon sok munkát végeztünk el, mely a nagyközönség számára közvetlenül nem látható helyeken történt: a gyenge és erősáramú kábelhálózat átvizsgálása, a vízvezetékrendszer tisztítása és karbantartása, a szennyvízhálózat felújítása, a nyílászárók felújítása, az étteremben több üvegtábla kicserélése, a légkondícionáló rendszer teljes átvizsgálása és karbantartása, a koncertterem teljes akusztikai burkolatának átvizsgálása és felújítása.

Miért volt szükség egy ekkora beruházásra?

Az A38 hiába állóhajó, ugyanúgy vonatkozik rá az előírás, miszerint 10 évente szárazdokkban kell átvizsgálni azokat a részeket, amelyek víz alatt vannak. Egy kicsit megnehezítette a dolgot, hogy Magyarországon nem nagyon van hely, ahol ez megvalósítható. Mivel az eredeti hajó újjáépítése Révkomáromban történt, és az ottani szakemberekkel már hosszú időre visszatekintő együttműködésünk van, adott volt, hogy ott kell ezeket a vizsgálatokat, javításokat elvégezni.

Erre van valamiféle támogatás, vagy ez az üzemeltető felelőssége?

Ez egy olyan kötelező dolog, amivel sok más budapesti vagy európai, nem hajó jellegű koncerthelyszínnek nem kell szembesülnie, nekünk viszont igen, és saját erőforrásból és támogatásból kell megoldani. Ezért előre kell gondolkoznunk, hogy tízévente hogyan teremtjük elő rá a pénzt.

Tíz éve ez az első alkalom, hogy a hajót elmozdították a helyéről. Mennyire sikerült ezt zökkenőmentesen megoldani?

Mondhatjuk, hogy minden simán ment, hiszen profik csinálták, de azért az ember mindig izgul az első alkalomnál, úgyhogy sokan meg is néztük, meg végigkövettük-végigfilmeztük az eseményt. Nagyon furcsa volt látni, ahogy élőben elúszik a budapesti hidak alatt a hajó. Furcsa volt az is, hogy nem volt itt, már jártak is körbe különböző kamuhírek, mindenféle blogokon, hogy mi történt vele, természetesen csak a vicc szintjén.

Nem volt olyan para, hogy a víz alól kikerülő részek kellemetlen meglepetéseket okoznak?

Szerencsére komoly problémákat nem találtak, de nem is találhattak, mert azért az év folyamán mi folyton ellenőrizzük különböző műszerek és technikák segítségével, hogy mi történik a hajóval.

Ha már belevágtatok egy ekkora projektbe, nem lett volna célszerű belül is nagyobb átalakításokat végezni?

Nyilván ilyen esetben az összes olyan pluszmunkát is elvégeztetjük, ami egy szárazdokkban megoldható, és a kiemelést összekötöttük a szokásos éves munkálatokkal is.

Azért néhány dolog mégis más lett.

Jelentős felújítások történtek a lámpaparkban, hangrendszerben, a munkálatokhoz erre alkalmas szakműhelyt kellett bérelnünk. Újrafestettük a koncerttermet és a vendégterek egy részét is. Ami még érzékelhető változás, az igazából nyáron lesz fontos, hiszen a tetőteraszt érinti. Eddig a színpad - ami alapvetően a mi nyári főszínpadunk - egy ráépített elem volt, ami belenyúlt a közönség soraiba. Ezt most ezt jóval hátrébb húztuk, és egy kisebb emelvényszerűségre került, tehát sokkal könnyebben megközelíthető, akár a zenekarok, akár a közönség számára, jobban belátható, és remélhetőleg akusztikailag is sokkal jobb lesz.

Tehát akkor most újabb tíz év nyugi?

Ez a kiemelés látványos dolog volt, de mégiscsak egy kötelező elem, amire valóban nem lesz szükség most egy jó ideig. Azt viszont ne felejtsük el, hogy az igazán nagy változás az volt, amikor 2010 novemberében kibővültünk egy csatolmánnyal, ami építészeti jellegét tekintve egy dereglye. Ez volt az, amire a kezdetek óta vágytunk, hogy legyen egy plusz terünk, egy plusz funkciónk a zenén kívül, ahol azóta a kiállításoktól kezdve a filmvetítéseken át a kulturális találkozókig minden megtalálható, hamarosan például egy kortárs és klasszikus jazz program is megvalósul itt. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra