Óriásbabákat és elhízást okoznak a terhesvitaminok?

Azokban, akik gyermeket szeretnének, vagy már kisbabát várnak, felmerülhet a kérdés, hogy vajon érdemes-e terhesvitaminokat szedni, hiszen rengetegen érvelnek mellettük, viszont számtalan rémtörténetet lehet hallani óriásbabákról, valamint a készítmények által kiváltott elhízásról. És azt sem olyan könnyű eldönteni, melyik szert érdemes szedni, és mikor.

„Miután kiderült, hogy babát várok, rohantam is terhesvitaminért a gyógyszertárba. Megvettem az egyik sokat reklámozott készítményt, és szorgalmasan szedtem is. Én világéletemben kifejezetten vékony voltam, ám később drasztikus hízásnak indultam, sokkal többet szedtem magamra, mint az előző terhességemnél. Ez persze nem csak testileg, hanem lelkileg is megviselt, hiszen egyáltalán nem éreztem magam kívánatos nőnek. A háziorvosom szerint ez a nagy súlygyarapodás a terhesvitaminnak tudható be.”

„Én már akkor elkezdtem szedni terhesvitamint, amikor a férjemmel eldöntöttük, hogy kisbabát szeretnénk. Végig szedtem a várandósságom alatt, és semmilyen mellékhatása nem volt. Maximum annyi, hogy a következő hónapban sikerült is teherbe esnem. Nem tudom, hogy ezt a vitaminnak köszönhetem-e, vagy szerencsés csillagzat alatt voltunk együtt, de őszintén, nem is érdekel. Én mindenesetre nyugodtabb voltam úgy, hogy támogattam a szervezetem vitaminokkal. A gyermekem normál súllyal jött a világra, és egyedül a terhesség utolsó időszakátviseltem kissé rosszabbul.

Terhesvitaminok pro és kontra

Még a szakemberek közt is megoszlanak a vélemények arról, szükség van-e különféle terhesvitaminokra a kismamáknak.

Vannak, akik szerint bőven elég a várandósság előttt és az elején egy kis folsav-támogatás - ez a legfontosabb a bébinek, meg az utolsó harmadban jöhet újra a vitaminturbó, amikor a nagyobb babának már értelemszerűen nagyobbak a vitamin szükségletei. Egy 8 grammos baba vitaminszükséglete még nem viseli meg az anyai szervezetet, de egy három és fél kilósnál már nem jó hagyni, hogy akár az anya kárára vonjon el mindent - érvel ez a tábor.

Mások szerint viszont már a terhesség előtti 1-2 hónapban érdemes elkezdeni a külön erre a célra kifejlesztett készítmények szedését, amit nem is szabad abbahagyni a szoptatás végéig, mivel ma már nem olyan az élelmiszerek, gyümölcsök, zöldségek tápanyag ellátottsága, mint régebben. Ráadásul a magzat létfontosságú szervei a kezdeti időszakban alakulnak ki, ami nagyjából egy időre esik azzal, hogy a kismama tudomást szerez a terhességéről. És amennyiben az illetőnek esetleg nem elég az ásványi anyag és vitaminraktára, úgy akár korai vetélés is bekövetkezhet.

Súlygyarapodás a vitaminoktól-mítosz vagy valóság?

Persze mindenkinek szíve joga eldönteni, él-e terhesvitaminokkal, avagy sem, ám a készítmények okozta testsúlygyarapodás és óriásbébik mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Vajon ezek csupán amolyan pánikkeltő legendák?

„Az anya és a baba súlygyarapodása elsősorban a genetikán múlik, ám bizonyos terhesvitaminoknak valóban lehet ilyen mellékhatásuk. A baj a legtöbb termékkel  az, hogy az összes hatóanyag egyetlen kapszulában van összesűrítve, attól függetlenül, hol tart épp a kismama. Pedig mindhárom harmadban más, illetve más dózisú vitaminra és ásványi anyagra lenne szükség, ami nem is csoda, hiszen a magzat különböző fejlődési szakaszokon megy keresztül. Éppen ezért amennyiben az anyuka ugyanazt a készítményt szedi mindhárom trimeszterben, olyan anyagokat is bejuttat a szervezetébe, amire valójában nincs, vagy kevesebbre van szüksége.

Az elhízásért tulajdonképpen a B-vitaminok többsége felel (leginkább a B12). Ezekre a vitaminokra bár nagy szükség van a terhesség első két trimeszterében, ám a harmadikban feleslegesek (kivéve a B6-vitamint), ráadásul étvágynövelő hatással bírnak"- mondja Ratkó Tünde szülésznő.

De akkor mit is?

A Mayo Klinika összeállított egy ajánlást, mi az, amit mindenképpen javasolnak szedni egy terhesség során. Szerintük a három legfontosabb anyag:

  • Folsav, teherbeesés előtt kezdve
  • Kálcium (d-vitaminnal együtt), különösen a harmadik harmadban, amikor a baba csontjai gyorsan nőnek és erősödnek
  • Vas, ez megelőzi az anyai (és magzati) vérszegénységet, a kimerült vasraktárak lassan tölthetőek fel újra, ezért érdemes lehet időben elkezdeni.

Ha a kismama diétájában nem szerepel elegendő természetes forrású omega-3 zsírsav, a kezelőorvos javasolhatja annak szedését is, mivel ez jótékony hatással van a magzat agyának fejlődésére.

Ezek mellett a Mayo Klinika szerint legyen még a terhesvitaminban:

  • d-vitamin
  • c-vitamin
  • a-vitamin
  • e-vitamin
  • cink
  • réz

A klinika arra hívja fel a figyelmet, hogy a terhesvitamin a jó táplálkozás kiegészítője, nem pedig annak helyettesítője, egyik vitaminkészítmény sem fogja 100 százalékosan lefedni a vitamin- és ásványianyag-igényt. 

Speciális esetekben a kezelőorvos az átlagostól eltérő vitaminbevitelt is előírhat, például azoknak, akik korábbi terhességében gerinc-záródási rendellenesség fordult elő, akár az átlagosan javasolt napi 400 mikrogram folsav tízszeresét, 4000 mikrogrammot is előírhatnak minden további terhesség során. Hasonlóképpen, a korábbi terhességben fellépő súlyos vérszegénység indokolhatja a következő terhességek idején folyamatos, nagyobb dózisú vasbevitelt.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek