Átmeneti meddőséget okozhatnak a fájdalomcsillapítók

Rengeteg dolog okozhat meddőséget, fogantatási nehézségeket mind nők, mind férfiak esetében. Nemrégiben egy új kockázati tényezőt azonosított a tudomány, ezek pedig a fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő gyógyszerek. A nemszteroid gyulladásgátlók csoportjába receptköteles és vény nélkül kapható gyógyszerek is tartoznak, amelyeket fejfájás, migrén, ízületi fájdalmak, de nátha, megfázás esetén is szedni szoktunk. Egy új kutatás szerint azonban ezek gátolják a peteérést és csökkentik a progeszteronszintet, ezáltal lényegesen rontják a fogamzóképességet.

shutterstock 163947053

Átmenetileg gátolja a peteérést

A kutatók egy rangos reumatológiai kongresszuson közölték eredményeiket - azért itt, mert a reumatikus fájdalmakkal küzdő nők ebből a szempontból az egyik legveszélyeztetettebb csoportba tartoznak, hiszen sok fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő szert kell szedniük. A fenti szerekről már korábban is sejtették, hogy egy kissé gátolják a tüszőrepedést, de az utóbbi időben kiderült, hogy nem csak így, hanem egy sor más módon is csökkentik a női fogamzókészséget.

A folyamat szerencsére visszafordítható, vagyis a gyógyszerek csak addig csökkentik a teherbe esés esélyét, amíg szedjük őket, nem okoznak maradandó károsodást. Ha néhány hónapig egyáltalán nem vesz be a fenti csoportba tartozó gyulladásgátló szert az ember, akkor a fogamzóképessége hamar visszatér a gyógyszerszedést megelőző szintre. Sajnos mivel viszonylag friss eredményről van szó, ezért erről kevesen tudnak, így akár olyan eset is előfordulhat, hogy a meddőség oka rejtve marad, miközben az érintett nőnek csak a fájdalomcsillapítók szedését kellene felfüggesztenie.

Kevesebb tüszőrepedés a gyógyszeres csoportban

A kutatók közel negyven, reumás panaszok miatt különféle gyógyszereket szedő nőt vizsgáltak, és a ciklus megfelelő napjain megmérték a petesejtjeik számát, a tüszők méretét, a progeszteronszintjüket. Ez utóbbi azért érdekes, mert a progeszteron,vagyis a sárgatest-hormon felelős a megtermékenyített petesejt beágyazódásáért, ez készíti fel a méhnyálkahártyát annak fogadására.

Az eredmények eléggé egyértelműek: a diklofenák-tartalmú tablettát szedők csupán 25 százalékának volt tüszőrepedése a ciklus megfelelő napján, a placebót, vagyis hatóanyagmentes tablettát szedő nők 100 százalékának volt tüszőrepedése. A naproxen és az etoricoxib tartalmú tablettákat szedő nők is kisebb eséllyel ovuláltak a gyógyszermenteseknél. Ami a progeszteronszintet illeti: már tíz napos gyógyszerszedés hatása kimutatható eltéréssel járt, a gyulladásgátlót szedő nők hormonszintje alacsonyabb volt azokénál, akik nem szedtek semmit.

Szerencsére a hatás csak átmeneti

A kutatók a gyógyszeres csoport egy részét arra is megkérték, hogy a következő ciklusban függesszék fel a fájdalomcsillapítók szedését, és jöjjenek vissza egy újabb vizsgálatra. A gyógyszerszedés abbahagyását követően a következő ciklusban az összes résztvevő nőnek normál peteérése és tüszőrepedése volt, azaz szinte azonnal normalizálódott a helyzet.

Ezek az eredmények alátámasztják a tudomány eddigi álláspontját: az utóbbi években több olyan tanulmány is megjelent, amely a gyulladásgátlókat összefüggésbe hozta az átmeneti női meddőséggel. A szakemberek szerint ezért érdemes fogamzóképtelenség esetén elgondolkodni a gyógyszerszedési szokásokon. Ugyanakkor léteznek olyan krónikus betegségek (főként reumatológiai problémák), amelyek esetében a gyulladásgátlókat kúraszerűen kell szedni. Ilyen esetekben fontos, hogy ne hagyjuk csak úgy abba a gyógyszerszedést, hanem konzultáljunk a reumatológussal, belgyógyásszal a lehetséges megoldásokról.

shutterstock 229365190

Milyen gyógyszerekről van szó pontosan?

A nemszteroid gyulladásgátló gyógyszerek csoportjába tartozik többek között az acetil-szalicilsav, az aminofenazon és noraminofenazon, a fenti tanulmányban is vizsgált diklofenák, naproxen, valamint a paracetamol. Nemszteroid gyulladásgátlót tartalmazhat sok kombinált gyógyszerkészítmény is, például a nátha, influenza tüneti kezelésében népszerű forróital-porok. Az ebbe a csoportba tartozó gyógyszerek egy része receptköteles, másokat vény nélkül is megvásárolhatunk a patikában, és vannak köztük olyanok, amelyek beszerzéséért a gyógyszertárig se kell elmenni, illatszerboltokban is kaphatóak. Fontos kiemelni, hogy egy-egy szemtől természetesen nem leszünk meddők, a kutatások során több napig kellett naponta szedni a gyógyszereket ahhoz, hogy ez már megzavarja a normál tüszőérés menetét.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek