Szaladjon szoptatni a Mekibe!

Ha siet, és nem zavarja, hogy rossz az idő, ráadásul van egy szoptatandó gyermeke, akkor még elcsípheti a flashmobot a Nyugati téri McDonald's-ban. A szervezők azt állítják, hirtelen felindulásból hozták létre az eseményt a Facebookon, annak kapcsán, hogy a minap elküldtek a gyorsétteremből egy gyerekét szoptató anyát.

Képünk illusztráció!
Képünk illusztráció!

Így szól a felhívás: „Az esemény szervezői nem kívánnak téríteni, bárkit meggyőzni, vitázni szoptatásról, annak mikéntjéről, sem állást foglalni az érintett éttermet érintő egyéb kérdésekben. Kívánunk viszont kiállni a jogainkért, kifejezni támogatásunkat és együttérzésünket minden anya felé, akinek hasonló helyzeteket kell átélnie nap mint nap. Ne történhessen meg következmények nélkül egy ilyen esemény."

Ha még oda akar érni, tényleg érdemes sietni, gyülekező 10:50-kor van a Nyugati Pályaudvar csarnokában, onnan 11:00-kor átmennek a Nyugati téri McDonald's-ba, ahol ki-ki választása szerint megszoptatja vagy más módon táplálja babáját, illetve kifejezi támogatását jelenlétével, és megóvja a résztvevőket az inzultusoktól. Reményeik szerint az egész nem tart tovább tíz percnél. 

A McDonald's azt mondja:

„Éttermeinkben minden édesanyának lehetősége van a szoptatásra, nincs és nem is volt érvényben olyan szabályozás, ami ezt megtiltaná számukra. A McDonald's családbarát étteremlánc, egyes éttermeinkben a pelenkázó helyiség és a játszóház mellett már cumisüveg melegítő is a kisgyermekes szülők rendelkezésére áll. Eddigi információink alapján a konkrét esetben egy éttermi dolgozó kollégánk megfelelően nyújtott segítséget az édesanyának. Később avatkozott be a külső cég alkalmazásában álló biztonsági őr. Ismereteink szerint ugyan nem szólította fel távozásra a kisgyermekes édesanyát, de arra utaló megjegyzése, hogy a csecsemő szoptatása nem elfogadott tevékenység éttermeinkben, nem cégünk álláspontját tükrözi, kifejezetten ellentétes a McDonald's családbarát szemléletével. Az esettel kapcsolatban belső vizsgálatot indítottunk és felvettük a kapcsolatot a kisgyermekes édesanyával" – áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek