Egy jó kávét a babának?

Sokan elképzelni sem tudják a napjaikat kávézás nélkül, és nem csak a kávé serkentő hatása miatt. A leülök meginni egy kávét fíling legalább annyira fontos lehet. Rituálé, na, ami nagyon tud hiányozni. Amikor azonban jön a baba, illetve amikor megszületik, és szoptatni szeretnénk, felmerül a kérdés: árt-e a kicsinek, ha továbbra is kávézunk? És ha nem, mégis mennyi az, amennyi tényleg nem?

Nem kell túlparázni

A társadalom nagyon szereti mindentől eltiltani a terhes nőket, talán a víz az egyetlen, ami még egyetlen olyan tiltólistán sem szerepel, ami a terhesen inkább ne fogyasszuk dolgokat sorolja fel. Aki nagy kávés, viszont nem olyan „szerencsés”, mint én voltam, aki mindkét terhességénél oly mértékben rosszul lett a koffeintől, hogy hónapokig a kávéscsésze látványa is felzaklatta, az bizonyára tudni szeretné, ihat-e továbbra is kávét, és ha igen, mennyit.

És persze jogos igény az is, hogy bizonyítékokra támaszkodva születhessen meg a döntés, ne pedig az "inkább ne igyál, biztos, ami biztos, kibírod azt a pár hónapot, nem?" alapján. Mert a kávé marhára tud hiányozni, és terhesen egyébként is több a korlát, akkor legalább a feleslegeseket próbáljuk kiiktatni, ne pedig máris behozni a mártírvonalat a tökfelesleges anyai áldozatokkal.

Most akkor mennyi kávét ihatok terhesen?

Bár rengeteg kisebb tanulmány létezik a témában, eddig még nem végeztek igazán nagyszabású vizsgálatot a magzatok/csecsemők koffeintoleranciájáról, illetve a szervezetükbe bejutott koffein esetleges káros hatásairól, ami azért is meglepő, mert százmilliószámra kávéznak nők a világon, akik jó részét bizonyára érdekelné, mi is akkor a pontos helyzet a koffeinnel terhesen és szoptatás alatt. Abban minden tudós egyetért, hogy túl nagy mennyiségű koffeint nem ajánlott bevinni a szervezetbe, de ez mondjuk akkor is igaz, ha az ember nem terhes és nem szoptat. De mennyi az annyi?

Sajnos, mint annyi mindenben, ebben sincs egy konkrét, mindenkire ráhúzható válasz. Azt nem árt tudni, hogy a terhesség alatt fokozatosan lassul a koffeinmetabolizmus, ami azt jeleni, hogy hosszabb idő alatt bontja le a szervezet ugyanazt a mennyiségű koffeint. A harmadik trimeszterre a lebontás sebessége a harmadára csökkenhet, ezt azért vegyük figyelembe kávézáskor. A kávé (és a tea) ellen szól az is, hogy hatásukra a szervezet kevésbé hatékonyan veszi fel a vasat, márpedig a terhesség alatt ez fontos nyomelem, és sok nő eleve vashiányos.

Az Amerikai Szülészek és Nőgyógyászok Szakmai Kollégiuma (ACOG) néhány évvel ezelőtti ajánlásában a napi 200 mg-ot nem meghaladó mennyiségű (ez 1-2 csésze nem túl erős kávénak vagy valamivel több fekete vagy zöld teának felel meg) koffeinbevitelt elfogadhatónak tartja a terhesség alatt, ez a mennyiség sem a vetélés, sem a koraszülés, sem a halvaszületés kockázatát nem növeli. Arra sem találtak bizonyítékot, hogy a koffein miatt visszamaradna növekedésében a magzat.

Terhesen sem kell feltétlenül lemondani a reggeli kávéról
Terhesen sem kell feltétlenül lemondani a reggeli kávéról

És mi a helyzet szoptatás alatt?

Teljesen egyértelmű iránymutatást sajnos nem lehet adni. Annyi bizonyos, hogy a babák ebből a szempontból sem egyformák, és hogy a koffeinnel szembeni toleranciájukat meghatározza az is, hogy a terhesség alatt az anya fogyasztott-e koffeint. A koffein gyorsan felszívódik: 15 perccel a kávé megivása után már kimutatható az anya véréből, a csúcsmennyiséget egy óra múlva éri el. Becslések szerint az anya által fogyasztott koffein kb. 10%-a jut be végül a csecsemő szervezetébe. Csakhogy a babák koffeinmetabolizmusa sokkal lassabb, mint egy felnőtt emberé: míg az anyában a koffein féléletideje 2–6 óra, egy újszülöttben ez 3-4 nap is lehet, de az egyéni különbségek itt is jelentősek. Idővel ez aztán változik, egy néhány hónapos csecsemő már ennél jóval gyorsabban megbirkózik a koffeinnel, legtöbbjük 5-6 hónapos korára olyan gyorsan bontja le, mint egy felnőtt.

Alapvetően az a fontos, hogy egy adott baba miként reagál a koffeinre. Ha feltűnően izgatottabb, nyűgösebb miatta, rosszabbul alszik, hagyjuk el a kávét néhány napra, és figyeljük meg, látunk-e változást a baba viselkedésében. Ha igen, a kicsi valószínűleg azok közé tartozik, akik lassabban bontják a koffeint, ezért érdemes lemondani a kávéról a szoptatás legalább első néhány hónapjára. Ha azonban láthatóan nincs rá különösebb hatással a koffein, nyugodtan igyunk naponta 1-2 csésze kávét.

"Két évtized kábé sacc, aztán te is kávézhatsz."
"Két évtized kábé sacc, aztán te is kávézhatsz."

A koffein jót is tehet a babákkal

És hogy néhány jó szót is szóljunk a koffeinről: koraszülötteknek azért adnak koffeint a kórházban, mert megelőző hatással bír a légzésleállásra. Olyannyira, hogy a koffein egyike a tíz leggyakrabban adott gyógyszernek a koraszülött osztályokon. És hogy mennyit kapnak? Amikor kicsit félve megkérdeztem az osztályos doktornőt, ihatnék-e egy kávét naponta (csak egyet, plíz!), nem fog-e ártani a fiamnak, aki a koraszülött intenzíven feküdt, és naponta hordtam be neki az anyatejet, ő mosolyogva rám nézett, és azt mondta: „Igyon csak nyugodtan, ők itt reggelente akkora adag koffeint kapnak, mintha bedobnának egy jó erős feketét.”

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek