Ne nyúlj hozzá, beteg leszel - állat a családban!

Sokan azért nem tartanak kutyát vagy macskát, mert félnek az állatok által terjesztett betegségektől, legfőképpen pedig féltik ezektől a gyerekeiket. Tény, hogy a gyerekek jobban ki vannak téve ezeknek a fertőzéseknek, hiszen nem erősségük a kézmosás, hajlamosak mindent a szájukba venni, a szájukba nyúlkálni, és az idegen állatokat is bizalommal közelítik meg.

Valójában azonban egy átlagos, normálisan tartott házikedvenc nem jelent nagyobb veszélyt betegségek szempontjából, mint bármelyik ember, egy óvodai csoportról nem is beszélve. Bár az is igaz, hogy a többi gyerektől elsősorban a náthát lehet elkapni, nem a bélférgeket.

Akkor most nézzük meg a parás szülő szemszögéből, milyen veszélyek leselkednek a gyerekekre, ha állat is van a háztartásban. Azt is hozzátennénk azért, hogy a porontyos csapatban meglehetősen sok állatos-gyerekes család található, és még egyikünk sem találkozott az alábbi problémákkal.

A férgesség jelenti a legnagyobb veszélyt

A kutyák és a macskák – a két leggyakoribb házi kedvenc – okozta emberi betegségek között a bélférgesség a listavezető, ami nem meglepő annak fényében, hogy például a kutyák körében legtipikusabb Toxocara fonalféreggel a kutyakölykök már méhen belül fertőződnek, ezért az állatorvosok minden újszülött kölyköt eleve fertőzöttnek tekintenek. A féregfertőzöttségnek – hacsak nem nagyon súlyos – általában nincsenek külső jelei, de a szemmel nem látható peték több ezres nagyságrendben, mindenhol megtalálhatók az állat környezetében.

shutterstock 184251713

A fertőzés létrejöttéhez a petéknek a gyerek szájába kell kerülniük. Ez leggyakrabban a kéz közvetítésével történik meg, amikor a gyerek összefogdosott egy féregpetés tárgyat, és nem mosott kezet, mielőtt a szájához ért. A megelőzés három legfontosabb módja: a kutya/macska féregtelenítése negyedévente, gyakori kézmosás, és az állat csókolgatásának kerülése.

Még a hüllők is megbetegíthetnek

Bolha: Sokan ódzkodnak a kutyatartástól a bolhák miatt. (A kutyák védelmében érdemes megjegyezni, hogy ők is megfertőzödhetnek az emberbolhával.) A bolha nem csak kellemetlen csípése miatt nem kívánatos vendég, de a számtalan betegség miatt is, amit terjeszt, és a közvetítésével a Toxocara féreg is megtelepedhet az állatban. A bolhásságtól számos módon (bolhanyakörv, cseppek, szájon át beadandó készítmények) védhetjük meg kedvencünket, de ha mégis megjelentek a bolhák, a lakást is bolhátlanítani kell, elsősorban a textíliákat. Erre a célra többféle permet is kapható.

Ótvar: Ugyancsak viszonylag gyakoriak egyes, állatok által közvetített bőrbetegségek, melyek közül legismertebb a rühösség és az ótvar, melyek emberről emberre is terjednek. Jól tartott, erős immunrendszerű, megfelelő higiénés körülmények között élő kutyánál/macskánál azonban nem valószínű a megjelenésük.

Toxoplazmózis: A toxoplazmózisról sokaknak azonnal a macskák jutnak az eszükbe, noha a kórokozó nem megfelelően megmosott zöldséggel vagy nem kellően átsült disznóhússal is bejuthat a szervezetbe. A betegségokozó Toxoplasma gondii nevű parazita a fertőzött állat ürülékével terjed, és a terhes nőkön, illetve a magzaton kívül a még nem megfelelően erős immunrendszerű gyerekekre jelenthet veszélyt. Aki teheti, ne tartson a lakásban macskaalmot, ha pedig muszáj, naponta ki kell takarítani.

Macskakarmolás-betegség: A macskáktól elkapható másik viszonylag gyakori kór a macskakarmolás betegség, ami a karmolás által ejtett seben keresztül a karmokra ragadt macskanyál, pontosabban az abban lévő baktériumok révén betegít.

Papagájkór! A papagájok, kisemlősök, hüllők is ránk ragaszthatnak ezt-azt. Ezek közül a különböző gombás bőrbetegségeket, a papagájoktól elkapható papagájkórt (emberről emberre is terjed!), a szalmonellát és a leptospirózist kell megemlíteni, mely utóbbi kettőt kutyák és macskák is terjeszthetik.

shutterstock 110235155

Kézmosás, tisztaság és helyes bánásmód

Az ilyen-olyan fertőzések gyakran harapás, karmolás révén terjednek, ezért minél hamarabb meg kell tanítani a gyerekeket az állatokkal való helyes bánásmódra. Ezenfelül mindig tisztán kell tartani az állat fekvőhelyét, etető- és itatótálját, almát, valamint rendszeresen féregteleníteni és bolhátlanítani kell őket. Alapszabály továbbá, hogy kutyázás/macskázás/hörcsögözés után alapos kézmosás következik. Amelyik családban ezeket betartják, ott nagy valószínűséggel senki nem kap el semmit a kedvencektől.

Oszd meg másokkal is!
Mustra