Annyi az oltott gyerek Hollywoodban, mint Szudánban

Érdekes adat látott napvilágot a közelmúltban: a legfelkapottabb Los Angeles-i iskolákban a beoltatlan gyerekek aránya akkora, mint Dél-Szudánban. Abban az országban, ahol a tiszta ivóvíz sem megoldott.

Ahogy nálunk is, Kaliforniában is az az előírás, hogy a gyerek iskolakezdésekor a szülőknek be kell mutatni az oltási bizonyítványt. Ha nincs ilyenjük, beadhatnak helyette egy olyan iratot (Personal Belief Exemption - PBE), amelyben személyes meggyőződésükre hivatkoznak.

shutterstock 143878204
Shutterstock

A korábbi években jellemző volt, hogy olyan szülők is PBE-t adtak le az iskolában, akik nem tudták/akarták előkeríteni az oltási könyvet, és olyanok is, akik gyereke még nem töltötte be a következő oltáshoz szükséges kort. Ám a szabályok megváltoztak, és mostanra a PBE papírra a gyerek orvosának aláírása is szükséges, vagyis ténylegesen csak olyanok adhatnak be ilyet, akik nem oltatnak.

Az elmúlt két évben Los Angeles környékén 2 százalékkal nőtt az oltatlan gyerekek aránya, míg a legelitebb általános iskolákban ugyanebben a periódusban 57-68 százalékkal. Nem meglepő egyébként, hogy pontosan ezek az iskolák azok, ahol a leggyakrabban fordultak elő olyan járványos megbetegedések, amelyektől elvileg megvédenek az oltások, például a mumpsz és szamárköhögés.

Gary Baum, a Hollywood Reporter oknyomozó újságírójának cikkében érdemes megnézni az infografikát, amely azt mutatja, melyik iskolában a szülők hány százaléka nyújtott be oltási bizonyítvány helyett PBE-t, és azt is, hogy vannak iskolák, ahol az oltott gyerekek aránya alig éri el az öt százalékot.

Sokan ilyenkor szokták megvonni a vállukat, és azt mondani, az én gyerekem, az én döntésem, én tudom, mi a jó neki. Csakhogy az év első 8 hónapjában idén Kalifornia államban (kb 38 millió lakos) közel 8 ezer szamárköhögéses esetet regisztráltak. Az érintettek 94 százaléka gyerek. És szintén az első 8 hónapban három, két hónapnál fiatalabb csecsemő halt meg szamárköhögésben, olyan babák, akiknek még nem volt esélye megkapni a védőoltást.

Csak összehasonlításképpen: Magyarországon az Országos Epidemiológiai Központ adatai szerint az elmúlt években szamárköhögés okozta haláleset nem volt. De, hogy egy látványosabb adatot is mondjak: az EU-ban – kb. 500 millió ember – 2010-ben és 2011-ben is (ennél frissebb adatot nem találtam) összesen valamivel több mint 15 ezer esetet regisztráltak, 2010-ben három haláleset következett be, 2 csecsemő és egy 30 éves hunyt el.

Úgyis kiderül majd a kommentekből, hogy a gyógyszergyárak agymosásán átesett idióta vagyok, de azért szeretném elmondani, mit nem értek én soha. Vajon miért gondolja azt valaki, hogy ha a gyerek szervezete nem képes megbirkózni az oltás következményeivel, akkor képes lesz megbirkózni magával a betegséggel?

A szamárköhögés például igen csúnya kór. Legveszélyesebb az egy év alatti csecsemőkre és a 10 és 20 év közötti gyerekekre. Olyan erős köhögéssel jár, hogy a görcsös köhögés miatt a tüdőben egyáltalán nem marad levegő, majd ezért kerül sor a hirtelen, jellegzetes, éles hanggal kísért belégzésre – egyébként erről a hangról kapta a betegség a nevét. A szövődmények közül leggyakoribb a tüdőgyulladás, ez felel a halálozások legnagyobb részénél is. Minél kisebb azonban a beteg gyerek, annál gyakoribban vezethetnek súlyos központi idegrendszeri tünetekhez a köhögések okozta oxigénhiány és az agyban keletkező bevérzések.

Szerintem mindenkinek érdemes megnézni a Mayo Klinika alábbi videóját, ilyen a szamárköhögés, amikor nem csak egy elméletileg létező dolog, ami minket úgysem érint.

Ja, és csak még egy gondolat: azt is érdemes végiggondolni a sok összeesküvés-elmélet között, hogy a gyógyszergyáraknak lényegesen nagyobb forgalmat (és profitot) jelent egy kifejlődött szamárköhögés, mint a vakcina eladása.

Oszd meg másokkal is!
Mustra