Kezdje az iskolát is otthonról

Ha elege van a tülekedésből a füzetcsomagokért, ha semmi kedve az iskolakezdési bevásárlással járó sorbaálláshoz, és a gyerekét is minimálisan érdekli az egész hajcihő, akkor összeszedtünk néhány helyet, ahol akár a teljes bevásárlást is elintézheti anélkül, hogy kimozdulna a lakásból. Olyan helyeket kerestünk, ahol akár még a füzet borítójának mintáját is ki lehet választani a neten keresztül, hogy a gyermeke is kivehesse részét a karosszékből vásárlásból. Sajnos néhány helyet ki kellett húzni a listából, mert szinte minden kapható az iskolakezdéshez, de olyan fontos dolgok, mint rajzlap, vagy számolókorong például nem. Így esett ki az egyébként kézenfekvő választásnak tűnő Office Depot is, ahol se hőmérő, se betűsín, de még technika csomag sem volt.

Jó tanács, hogy most rendelje meg az olyan szívatós dolgokat is, amik majd év közben kerülnek elő, például a műszaki rajzlap, vagy a hurkapálca, amikről általában csak aznap este derül ki, hogy másnap vinni kell. Nagyon fontos, hogy győződjön meg arról is, raktáron van-e az adott termék, mert általában külön jelölik azt, ami elérhető azonnal, és azt, ami nincs raktáron, tehát meg kell rendelni. Ha biztosra akar menni, akár hívja is fel a vevőszolgálatot, és egyeztessen a készlet mennyiségéről, illetve ha a visszaigazoló e-mailben azt látja, hogy a legtöbb dolog nincs készleten, nyugodtan mondja vissza a rendelést, amíg nem adják át a futárszolgálatnak, ezt megteheti.

A legtöbb hely egyszerre irodakellékekkel is foglalkozik, így kicsit nehezebb dolga lehet átláthatóság szempontjából. A kiszállítás átlagosan olyan 20.000 forinttól ingyenes, de az alatt is megéri ha arra gondol, hogy így tényleg csak a szükséges dolgokat veszi meg, nem kell kimozdulnia, nem idegesíti fel magát, parkoló jegyet sem vesz, viszont az otthon nyugalmában intézte el az egészet.

Nem meglepő módon az iskolakezdési webáruházas akcióba olyan nagyok is beszálltak, mint az Extreme Digital, a Shopline, vagy a Tesco, így akár az iskolarendezésen kívül más bevásárlásokat is letudhat. Alább a felmérés eredménye, az egyes webáruházak neveire kattintva pedig azonnal meg is nézheti, miről beszélünk.

E-papírbolt

Nem igazán látványos, főleg cégek kiszolgálásra szakosodott webáruház. A házhoz szállítás húszezer forint felett ingyenes, egyéb esetben nettó 1200 forint. Egyébként, amíg nem regisztrált magánszemélyként, minden árat Áfa nélkül fog látni, erre készüljön fel. Ha délután 3 óráig leadja a rendelését, és azok a rendszer szerint valóban raktáron is vannak (ezt egyébként ön is ellenőrizheti a regisztráció után), azt másnap reggel átadják a futárszolgálatnak, tehát 2-3 munkanapon belül meg is érkezhet a csomag.

shutterstock 110180966

Extreme Digital

Az Extreme Digitalnál is fel lehet készülni az iskolakezdésre, bár gyors átfutás után olyan dolgok hiányoztak, mint a betűsín, és hiányos a technika csomag készlet is. Az ügyfélszolgálaton elmondták, hogy ami raktáron van, azokból bátran rendelhetünk, de nyugodtan hívjuk fel őket, ha valamiből több darabot szeretnénk, hogy kiderüljön, mennyi van készleten, hogyan lehet kalkulálni. Ha valami csak rendelhető, tehát nincs készleten, annak a beérkezése idő, maximum másfél-két hét, ezt kalkuláljuk bele.

Fortuna irodaszer

Még fűzőlap is kapható a láthatólag jól felszerelt, és első ránézésre könnyen átlátható webáruházban. Ugyanakkor a rendelés kicsit bonyolult és nehézkes. Tudni kell ugyanis, hogy a honlap csak egy közvetítő ön, a megrendelő, és valamelyik partner áruházuk között. Így esetleges panaszával is oda kell, hogy forduljon, nem a webáruház üzemeltetőjéhez. Ráadásul emiatt az árak  is csak tájékoztató jellegűek, és mások lehetnek a feltételek is. Érdemes a regisztráció után rögtön beállítani a kedvenc partneráruházat, a rendelés során pedig úgy szétnézni, hogy csak a készleten lévő termékeket mutassa az oldal. Egy dolog biztos: 30 ezer forint felett ingyenes a kiszállítás, egyébként 2500 forintba kerül, de egyelőre csakBudapesten és vonzáskörzetében van erre lehetőség. Ezt enyhíti, hogy lehetősége van személyesen átvenni a csomagot, az ön által választott partner boltjában, ami akár Nyíregyházán is lehet.

Kellékfarm

Nem annyira csili-vili ez a webáruház, de minden beszerezhető, amire egy iskolásnak szüksége lehet. A felhasználói szabályzatot átbogarászva arra a buktatóra leltünk, mely szerint a weblapon ajánlati ár szerepel, ami akkor lesz végleges, ha ön jóváhagyja a rendelését, és kap róla visszaigazoló e-mailt. Viszont ha a rendelése bármilyen okból módosításra kerül, akkor a módosítás időpontjában érvényes ár kerül majd véglegesítésre. Vagyis, ha ön mondjuk rendel néhány akciós füzetet, esetleg többet, mint ami készleten van, és ezért módosítják a megrendelését, előfordulhat, hogy mire beérkezik a maradék füzet, az akciónak vége, ön pedig teljes árat kell, hogy fizessen. A raktárkészleten lévő termékeket egyébként 2-4 munkanapon belül szállítják ki, a többiről pedig értesítést küldenek. A szállítás díja a csomag súlyától függően változik, de ha képes 50 kg iskolaszert összeválogatni, akkor is megússza 3000 forintból.

Kes papír

Nagyon jól átlátható webáruház, és tényleg minden megtalálható benne, ráadásul a kezelhetősége is pofonegyszerű. Aki spórolni szeretne, az akciós termékeket külön összegyűjtve is végignézheti, valamint lehetősége van még akár a radírok esetében is feltüntetni, hogy az oroszlános, vagy a pingvin formájút szeretné. Iskolaszer csomagokat is rendelhet, de szerencsére nem egyben, viszont szinte mindent megtalál egy helyre koncentráltan. Tehát ha a szokásos A/4 rajzlapból gyermeke iskolája nem egy csomaggal kér, hanem öttel, az sem okoz majd gondot, vagy ha nem kell krepp-papír, akkor egyszerűen nem rakja be a csomagba, viszont nem is kell külön-külön keresgetni. A kiszállítást a Magyar Posta végzi, de lehetősége van személyesen is átvenni kedvező áron valamelyik Pick Pack Ponton, ami leginkább útbaesik önnek.

shutterstock 109388042

Lukinserv

Ez a webáruház a tényleg lusta szülőknek, és még lustább gyerekeiknek a legjobb választás. Könnyen átlátható, válogatni is lehet rendesen, de ha elegük van, akkor csomagban megrendelik az egészet. Például van két felső tagozatos gyereke, akiket szintén nem érdekel milyen füzetbe írnak, ezért ön csak fogja magát, és rendel egy csomag vonalas füzetet, akár olyat is, amin cuki állatok vannak, van benne 20 darab, aztán ellesz vele mindkettő. Egy kattintással megvan. Persze ha kell, akkor pedig rendesen át tudja bogarászni, hogy miből milyen mintát szeretne, milyen színű legyen a vonalzó, és melyik állatra hasonlítson a radír. Lehetőség van személyes átvételre is, igaz elég messze kell érte menni, de utánvétellel 1990 forintért szállítanak házhoz, míg ha előre utal, akkor ez 1700 forintba kerül. Ha nettó 19.500 forint felett vásárol, akkor ingyen kiviszik.

Officemarket

Az inkább irodaszerekre specializálódott webáruházban is érdemes lehet szétnézni. Itt nettó 35 ezer forinttól ingyenes a házhoz szállítás, egyébként 1778 forint az ország egész területére. Ha délután háromig leadja a rendelést, azt másnap át is adják a futárszolgálatnak, tehát hamar megérkezik a csomagja, persze csak ha minden raktáron van. A választék egyébként nem rossz, bár mivel az irodaszer a cég fő profilja, sokkal kevesebb gyerekkompatibilis minátt találni, mint a többi helyen.

Papírdepo

Egész jól felszerelt webáruház, bár nincs kivágható betűkészlet, pedig számolókorong és még színes számolópálcika van, de ugyebár akinek erre már nincs szüksége, azt ez a hiány egyáltalán nem foglalkoztatja. Elég jól áttekinthető és egyértelmű, ráadásul nagyon jól látszódik, hogy mi van raktáron, és mi nincs. 2200 forintért szállítják ki a megrendelést követő legkésőbb 3 napon belül a készleten lévő termékeket. Innen is, mint ahogy a legtöbb irodaszerre szakosodott áruházból, akár mosogatószert vagy kávét is rendelhet ipari mennyiségben a Rotring ceruza mellé.

Pirex

A Pirex a klasszikus értelembe vett papírbolt az interneten is. Nem lehet irodai fogast venni, lehet helyette olyan iskolatáska szettet rendelni, ahol a táskához passzol a tornazsák, a tolltartó, a pénztárca és még a tisztasági csomag is. A vásárlás nagyon egyszerű, mert jól átlátható a bolt, bankkártyával is tud fizetni, és minél több mindent vásárol, annál olcsóbb lesz a kiszállítás, 20 ezer forint felett pedig teljesen ingyen viszik házhoz három munkanapon belül a megrendelt termékeket. A választékkal sincs probléma, a füzetek esetében még mintát is tud választani.

Papírsarok

A webáruház kicsit nehézkesen áttekinthető, viszont mindent megtalál, ami szükséges lehet a gyermekének az iskolába, és az olyan dolgok is beszerezhetőek, mint a gyurma, vagy a milliméterpapír. 20 ezer forint felett ingyenes a kiszállítás, egyébként sajnos nem derül ki mennyibe kerül, mert függ a rendelt csomag súlyától, amihez egy táblázatban kellene megtalálnunk az árakat a letöltős rész alatt, de sajnos ott nincs semmi. Szóval vagy 20 ezer forint felett rendel, vagy a vevőszolgálattal kell egyeztetni, ha valami olyan terméket látott, amit máshol nem.

Shopline

A Shopline oldaláról is tud rendelni akár ruhákat is az iskolakezdésre, vagy megveheti a most akciós írószereket, füzeteket. A kiszállítást kérheti az országos hálózat bármelyikébe, összesen több mint 3200 helyen Posta Ponton, Pick Pack Ponton, Bookline átvétel (ez egyébként 0 forintba kerül), sőt Mol kútra is mehet érte, ha éppen az esik útba.

shutterstock 112399970

Tesco

Ha egyáltalán semmi miatt nem akar kimozdulni, akkor ez a legjobb választás. Azt már elmondtuk mit láttunk a helyszínen, sőt az online Tescot már le is teszteltük, és mindenben teljesen elégedettek voltunk a szolgáltatásokkal. Most a nagy bevásárlás mellett a gyerek iskolakezdését is elintézheti egyszerűen és gyorsan. Itt csak arra kell figyelnie, hogy amennyiben akciós terméket rendel az akció tart-e a kiszállítás napjáig. Ha nem, akkor a teljes árat kell érte fizetni. Sajnos még nem érhető el az ország egész területé, ezért ellenőrizze, hogy önhöz szállítanak-e, mielőtt beleéli magát az egyszerű és kényelmes bevásárlásba.

Webpapír

Már a legelején felhívjuk figyelmét, hogy nyitóoldalon csalogató ingyenes szállításról tanúskodó hatalmas felirat ne tévessze meg, csak akkor visznek ki bármit díjmentesen, ha elkölt 25 ezer forintot náluk. Egyébként 1500 forintba kerül, vagy Pick Pack Ponton is átveheti, úgy csak 990 forint többletköltséggel jár. Innen az iskolaszereken kívül még vérnyomásmérőt is rendelhet (az ellenőrző végiglapozásakor még jól jöhet), vagy akár fül-, és homloklázmérőt is (a témazáró előtti súlyos betegségek kiszűréséhez).

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek