Gyerekújságok tesztje: borzalom a köbön

Van-e egyáltalán szülő, akit gyereke az újságosnál, benzinkútnál, kisboltban nem nyaggatott még valamilyen gyerekújságért? Ilyen kiadványból pedig annyi van, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük. Egyetlen, igaz nagyobb újságos, egy nagyobb benzinkút és a sarki kisbolt kínálatát vásároltam fel, és kiegészítettem a nálunk már amúgy is itthon lévő példányokkal. A szortimentre több, mint tízezer forintot költöttem, és mit kaptam ennyi pénzért? Hát, nem sok jót.

A gyerekújságok túlnyomó része egyszerűen reklámtermék, amiért még fizetünk is, nem is keveset. Egy részük direkt vásárlásra sarkall (mint például a következő cikkben szemlézett Bakugan), más részük "csak" a márkahűséget erősíti a kiskorú fogyasztóban.

A gyerekek legnagyobb része a kívánatos újságot persze a hozzácsomagolt ajándék miatt választja, amit nemigen róhatunk fel egy olyan célközönségnek, amelyik olvasni még nem is tud. Hiába küzd hát a legtöbb anyuka a Dörmögő Dömötörért, ha szinte ez az egyetlen olyan gyereklap, amihez nincsen csicsogós nejlonban valami hülyeség hozzácsomagolva.

Most a legkisebbeknek szóló kínálatot szemlézzük, azokat a lapokat soroltuk ide, amelyekben a legtöbb feladat megoldásához még nem kell tudni írni-olvasni. A kicsit nagyobbaknak szólók egy következő cikkben jönnek, akkor olyan újságok kerülnek majd sorra, mint például a Hello Kitty, Scooby, Bakugan, Tom és Jerry, Spiderman, Garfield  és Geronimo Stilton.

A szemlézett gyerekújságokat három csoportba tudnám sorolni. Vannak a szerintem is jók, na ebből kevés van. Aztán vannak a közepesen gázosak, ez már elég népes csoport. És van a harmadik adag, ami annyira szörnyű, olyan ostoba, hogy nehéz rá szavakat találni.

Kezdjük a jókkal, ez rövid lista lesz

Jó szívvel ajánlott gyerekújságok.

Tappancs Ovi és Suli, 400 forint

Szerintem ez a mezőny nyertese. A Tappancs kiadványokat én az oviban ismertem meg, aztán az iskolában is találkoztam velük. A 400 forintos ár nagyon baráti, pláne, hogy ezért általában még ajándék is jár hozzá, méghozzá a mezőnyől kiemelkedően ötletes ajándék. Az elsősöknek szánt idei első újsághoz például egy pici uv lámpa és egy pici uv toll járt, ezekre egyrészt szükség volt az újság néhány feladványának megoldásához, amikor pedig kivégeztük a magazint, "titkosírásra" használták a gyerekek (egyik sem ír még).

A Tappancs versei és meséi jók, sok jó író, költő ismert és kevésbé ismert versei, meséi vannak benne, és a nagyobbaknál már feladványok is kapcsolódnak hozzájuk. A feladatok bonyolultabbak, mint a mezőny többi tagjánál, és több szülői segítséget igényelnek, így hosszan lehet együtt böngészni az újságot.

Dörmögő Dömötör, 550 forint

Dörmögő már a mi gyerekkorunkban is volt, ami lehet, hogy kissé elfogulttá tesz ezzel a kiadvánnyal kapcsolatban. Ami tetszik benne, hogy ebben is elég sok verset közölnek, és azok legalább fele elég jó is. A rövid kis mesék között is vannak kifejezetten jók, de még a gyengébbek sem fájnak nagyon. A feladatok nem túl ötletesek, annál jobban tetszett viszont a gyerekeknek a rajziskola, amiben néhány egyszerű, kicsiknek is jól követhető lépésben tanulhatnak meg – ezúttal éppen – baglyot rajzolni. Hátránya gyerekszemmel, hogy nincsen hozzá ajándék

Vállalható, de nem túl jó

Buci Maci, 625 forint

A Buci Maci októberi száma főképp az autókról szól. Van közepesen bárgyú mese, és egy nagyon tanulságos, és viszonylag helyes vers is a témában. A középső kartonoldalakból készíthetünk autót, és ha van türelmünk vagdosni, és nem sajnáljuk feláldozni a hátoldalon a (viszonylag helyes) verset, még egy autóskártyaszerű játékot is készíthetünk. Van egy oldalpár, ahol egy csomó érdekes tudnivaló szerepel a verebekről, és olvashatunk egy elég butuska mesét Ulfiról, a medvéről, aki talál egy távcsövet, és ezután már sosem unatkozik, mert mindig a hangyákat nézi vele. A feladatok elég egyszerűek, de ovisoknak egyszer érdekesek lehetnek.

Dóra, a felfedező, 799 forint

A Dóra újság pont olyan, mint a rajzfilm. A benne olvasható mese is ugyanarra a kaptafára épül fel: végre kell hajtani egy feladatot, amihez meghatározott helyeken kell elhaladni. Az írott mese is igyekszik bevonni a kölyköket, akiknek időnként azt kell kiabálni, hogy 'Swiper, ne lopkodj!" vagy "Hátizsák" vagy "Futás, ugrás".

Az angolt is ugyanolyan furcsa módon erőlteti, mint a filmek, csak itt még van esély arra, hogy anyának vagy apának valamivel jobb kiejtése legyen, mint a szinkronszinészeknek. Ha a szülő sem tud angolul, bizony itt sem vagyunk sokkal beljebb azzal, hogy oda van írva, hogy a run kiejtése ran, vagy a mum kiejtése mam.

Thomas, a gőzmozdony, 799 forint

Sokat viaskodtam magammal, hova soroljam a Thomas újságot, a vállalható, vagy a vállalhatatlan kategóriába, végül ide került. Kicsit bárgyú, kicsit bugyuta, de a legkisebbeknek mégis jó lehet, maximum 4 éves korig. Az eredeti meséket ismerjük, didaktikusak, de a legtöbb esetben egyet tudunk érteni a tanulsággal. Az újság a Thomas jelenség leképezése még egyszerűbb formában, mozdonyrajongó kicsiknek élmény. Vannak benne mozdonyos tudnivalók, egyszerű feladatok, még annál is egyszerűbb kis mesék. Az ajándék, amit ehhez a számhoz adtak nekünk körülbelül négy példányban van meg, a kisebbik lányunk ugyanis 2 és 4 éves kora között keményvonalas rajongó volt. Ennyi pénzért azért lehetnének legalább a hozzácsomagolt cuccok kissé változatosabbak.

Hercegnők, 849 forint

Hasonlóan a Thomashoz, a Hercegnőknél is hosszan töprengtem, betegyem-e a vállalható kategóriába. Végül azért döntöttem így, mert ugyan ez sem egy Janikovszky, de összehasonlítva mondjuk a Formatex magazinnal vagy a Barbie újsággal, mégiscsak ég és föld a különbség. A legtöbb gyereknél ezt is a hozzácsomagolt, rózsaszín, ezüstösen csillogó ajándékok adják el, amelyek általában egyébként nagyjából fél órát bírnak ki, mielőtt összetörnek, tönkremennek. A hercegnős magazinban rendszerint három mesét találunk, ezeket kevésbé kritikus pillanataimban romantikusként jellemezném, de nyugodtan mondhatjuk rájuk azt, hogy nyálasak. A feladatok legfeljebb a kisebb ovisoknak jelentenek kihívást, de nálunk még a nagyobb is szívesen böngészi, egyszerűen azért, mert annyira – rózsaszín.

Micimackó Magazin, 799 forint

A Micimackó nagy csalódás volt nekem, rengeteg régi újságunk van ugyanis, amit az unokatesóktól örököltünk, és nagyon szerettük őket. Nem tudtam, hogy a gyereklapokra is igaz, hogy régen minden jobb volt, de sajnos ez a helyzet. Még mindig a kínálat egyik legvastagabb darabja a maga 32 oldalával, és ez is a legkisebbeknek szól, mondjuk a 4 alatti korosztálynak.

Régebben a kötelező, kicsit erőltetetten kreált Micimackós mesék mellett voltak benne érdekes tudnivalók állatokról, ez mostanra eltűnt. A feladatok nem túl változatosak, de kisovisoknak megfelelőek. Jó ötletnek tűnik, hogy dominó a játék hozzá, de a 12 habszivacs dominó nem tudom kinek elég bármire, bármilyen kicsi a gyerek, ha már felfogja a dominó szabályait, biztos többel játszana, mint 12 darabbal. Sajnálom, hogy a számonként két állatos oldalpár eltűnt, de azért még mindig jobb, mint a mezőny legalja.

Szörnyűséges rettenetek

Formatex magazin, 790 forint

Az abszolút mélypont, csaknem 800 forintért egy borítókkal együtt 20 oldalas kiadványt kapunk, ebből 5 oldal reklám, 1 címlap, 1 tartalomjegyzék, négy oldalt tesz ki a Sylvian family-vel megreklámozott órarendkészítés,1 oldal rajzpályázat, és 3 oldalt kis színes muffinlánykák töltenek meg. Van még 2 oldal színező, és 2 oldal rejtvény. Ezeken kívül van benne még egy egész jó banános muffin recept, és vége is az újságnak. Ja, viszont ezért az árért mellé van csomagolva egy sütikivágó forma.  Szánalmas, messzire kerüljék!

My Little Pony, 799 forint

A nagyobbik lányom szerint ez egy nagyon jó újság, és amikor megtudta, hogy azt tervezem írni, hogy szerintem meg rémes, a lelkemre kötötte, hogy közöljem az ő véleményét is. Megtettem. Négy oldallal több, mint a Formatex, és kevesebb a reklám benne, ha attól eltekintünk, hogy az egész újság egy merchandising termék. Még két mese is belefért a terjedelembe a kötelező banános muffin (másik recept) mellett. A mesék melletti töltelék tartalom gyengébb, mint a középső csoportba sorolt lapoknál, a feladatok a bugyutánál is egyszerűbbek, már egy átlagos négy évest sem gondolkodtatnak el.  Engedjék meg, hogy idézzem az egyik októberi mese elejét, és azt hiszem, többre nem is lesz szükség.

"Fluttershy kiment a kertbe. Felemelte az öntötőkannát, hogy megtöltse vízzel, amikor meglepő hang ütötte meg a fülét. A hang leginkább békabrekegésre hasonlított.
– Ajjaj! Mi lehet ez? – kiáltotta rémülten, és messzire hajította a kannát. Végül azonban minden bátorságát összeszedve mégiscsak felemelte a kannát, és belepillantott. A kanna mélyén egy béka csücsült."

Barbie, 799 forint

Nyugodtan lehetne az újság alcíme az: hogyan neveljünk kicsi konzumidiótákat. Korábban egyetlen egy példány jutott be a háztartásunkba, és az elég is volt hozzá, hogy egy életre megutáljam. Biztos sok olyan ember van, akinek a sopizás az élete, de erre gyerekmagazint alapozni – ez azért erős. Barbi először parfűmöt szeretne vásárolni, utána ruhát vesznek egy kislánynak, és meg kell számolni a bevásárlószatyrokat. A magazinban található egyetlen mese arról szól, hogy Barbie megnyeri a rocksztár-versenyt, és a barátai így kiáltanak fel: "Hű, most már igazi sztár vagy!".

Az egyik fejtörőben azt kell kitalálni, melyik partiruha kihez tartozik, a másikban pedig azt. hogy a diszkóban készült két kép között hol a hat különbség. Kábulat a köbön, csak azért nem megy a szelektív kukába, még mielőtt meglátnák a gyerekek, mert azt gondolom, vannak annyira normálisak, hogy egy szám egy ilyen rémségből még nem fogja feldúlni az értékrendjüket.

Ismernek színvonalas gyereklapokat? Kommentben örülnénk nekik!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek