Unod a nagyvárost? Meg azt, hogy mindig mindenért oda kell berohangálni? Körképünkben körbejárjuk, hol miért jó lakni. Válassz kedvenc várost, környéket! Sőt, küldd be helyi élményeidet. Ha mered.
Zsámbékról pedig annyit, a leírás alapján ott még a kerítés is kolbászból van, és ha a szerző lánya nem máshol lenne bölcsis, tuti, ők is ide költöznének.
Zsámbéki csinnadratta
Zsámbék tavaly augusztus huszadikán ünnepelte várossá avatását. Volt nagy tűzijáték, csinnadratta, és a községházából városháza lett. Akkor féléves gyermekünkkel bizakodva tekintettünk a jövőbe, mert még a gyermekes idők előttről tudtuk, hogy a piac melletti – egykor szebb időket látott – játszótér bizony felújításért kiált. Na, gondoltuk, most aztán lesz nemulass, derékig érő fű helyett műanyag csúszdát fog hajtani a frissen murvázott kis parkocska tavasszal!
Sajnos az egykori játszó a nyomok alapján azóta is a piacról megfáradva hazafelé ballagó polgárok üldögélő-, cigiző-, söröző- és lángosevő helye (illetőleg az unatkozó ifjaké, hasonló nyomokból következtetve...). Mint fővárosból emigrált, nem-tőzsgyökeres zsámbékiak óvakodnánk attól, hogy arisztokratikus túlkapásokba essünk, és visszasírjuk ezt az egykor nagyon szép, festett fafigurákkal, kis mesevárral, szép növényekkel körbeültetett kis teret, amelyet az akkoriban itt élő képzőművész házaspár épített fel.
A kis tér egyébként is különleges: az egykori Törökkút még csobogó forrásvize és a Zárdakert ősfás parkja, kis tavai csak nem maradnak így, elhanyagolva, kihasználatlan. Ezzel nem csak a kisgyerekeseknek, hanem minden itt lakónak valódi közösségi teret kínálna fel.
A nagyon hangulatos, pörgős piac is itt, a szomszédban, a tágabb értelemben vett főtéren zajlik kétszer egy héten. A piac gyermekprogramnak is kiváló, az újabban megrendezett állatvásárral együtt, amely valóban igazi különlegesség. Szóval immár egyéves a város, augusztus huszadikán körbeautózva tényleg takaros benyomást kelt, a fű lenyírva, muskátlik szerteszét, a boltban még az ünnep előtti estén is remek a választék, friss kenyér, bébiétel korrektül a polcokon.
Sok a gyerek. Tényleg nagyon sok.
És: az új bölcsi avatására is sor került! Tehát azt nem mondhatjuk, hogy a város nem gondol a kicsikre, sőt! Tekintve, hogy Zsámbékon – szerencsére - nagyon sok a gyerek, ez bizony épp jókor jött, a régi, kis bölcsőde átadhatja helyét korszerű utódjának az új városrészben.
Ezzel egycsapásra a játszótér kérdése is megoldódott, mert a régi ovi helyén egy éjszakára szerencsére bezárt játszótér került kialakításra. Ide került továbbá a védőnői szolgálat székhelye, valamint az Ifjúsági Ház is. (A régi bölcsi kertjével még nem tudjuk, hogy mi lesz, de ezek után bízunk benne, hogy valami nagyszerű dolog fog létesülni ott is.)
Az iskolákról szólva megint csak meg kell említeni azt a furcsa kettősséget, ami az egész városra jellemző (ti. azt, hogy tele van csodás fekvésű, impozáns műemlékekkel, amelyeket nem sikerül maradéktalanul megóvni, illetve hasznosítani.) A régi tanárképző főiskola (Zichy kastély) épülete, amely leégett, immár újra teljes pompájában fényeskedik a város közepén: üresen. A hátsó, hozzátoldott, szerény, régi szárnyban működik a Premontrei Keresztelő Szt. János művészeti iskola. Általános iskola és gimnázium is egyben, olyan alapfokú oktatási intézmény, amelyről bátran állíthatjuk, hogy kellő felkészítést ad akár egy egyetemi felvételihez, akárcsak ahhoz, hogy a művészet iránt érdeklődő nebulókban felébressze a tehetséget, és szélesítse, gazdagítsa a világlátásukat.
A szintén premontrei szakközépiskola már sokkal modernebb, színvonalas, nyerstégla épülete a város határában lévő Ziegler ostyagyár épületére emlékeztet. Mivel azonban inkább gyermekszempontból, és nem építészetileg vizsgálódunk, elég azt megemlíteni, hogy ezeken kívül még egy általános iskola áll a rendelkezésre, ami azt jelenti, hogy a régión belül Zsámbék nagyon jól felszerelt az oktatási intézmények tekintetében. Oviból is van még egy, amelyet nem az önkormányzat, hanem a református egyház tart fenn.
(“lapzártakor” kaptuk a hírt, miszerint a Keresztelő Szt. János iskola novemberben birtokba veheti az évek óta üresen álló kastélyépületet, az egykori tanítóképzőt. Úgy tűnik tehát, hogy a cikk végi pontozásnál mégsem kell szerénykednünk. Bár, az iskolában azt az óvatos megállapítást hallottuk, miszerint mindez szép és jó, de “hisszük, ha látjuk”. Ámen.)
Kultúra és vadregény, meg a busz
Ami fontos lehet az itt lakóknak és a gyermekeiknek az az, hogy a kultúra másként is jelen van. Nem csak a sokféle, érdekes köztéri szobor, ami az itt lakó művészek munkája, nem csak a csodás román kori templomrom puszta jelenléte kölcsönöz patinás jelleget a városnak, hanem az egész nyáron itt zajló színházi fesztivál, ami komolyzenei és jazzkoncertekkel kiegészülve nagyon színvonalas programokat nyújt. (Gyermekprogramokat is, minden mennyiségben!)
A buszközlekedés nagyon barátságos, azaz sűrűn indulnak a járatok, ami a – gimisekkel örülve – nem csak arra jó, hogy egy kései órán hazajusson az ember, hanem arra is, hogy a művészeti iskola szervezésében seperc alatt bejussunk egy budapesti múzeum, vagy galéria kiállítására. A helyi művészek ráadásul mindig nyitottak egy kis műtermi bemutatóra a kisiskolásoknak, és fáradhatatlanul magyarázzák, miként működik a szobrászvéső, vagy éppen honnan érkezik a márvány.
Összességében tehát kijelenthetjük, hogy Zsámbékon gyereknek lenni jó: vad természet és kulturális közeg egyaránt jelen van, a nagyváros zaja és a kosz viszont nem. Van itt lovarda és focipálya, olyan fennsík, ahonnan Budapestig ellátni... tehát minden adott, hogy az, akinek nem hiányzik túlzottan a bűnös város, úgy döntsön, itt nevel fel egy gyereket.
Mint azt lépten-nyomon érzékeli is a cikk írója: itt ugyanis teljesen átlagosnak számít, ha egy családban négy, vagy több gyermek is van!
Ha vízfüggők és játszótérmániásak vagyunk, illetve nem értjük, hogy egy kisváros miért hagyja lepusztulni saját kis központját, az már más kérdés... (Víznek végülis itt van a közeli, (vagy legalábbis nem messzi) Dorogi tó, vagy Budaörsi uszoda, illetve a helyi “wellness szálló” nem olcsó, de legalább létező kismedencéje.)
Bízzunk benne, hogy az egykori dicsőség újraéled ezekben az érdekes, most tényleg romos romokban bővelkedő városban. Annál is inkább, mert az elhanyagoltságot első körben egy kis helyi összefogással is vissza lehetne szorítani. Biztosak vagyunk benne, hogy ha színvonalas köztéri szobrokra van keret, illetve helyi összefogásból származó pénz, akkor játszótérnek, és téli – extra gyermekprogramokat nyújtó játszóháznak is lesz egyszer helye az itt lakók fejében. És lesz a gondolatból mihamarabb valóság!
És a pontok?
Mivel a cikk szerzője maga is az ide való kiköltözést fontolgatja, a helyi művészeti iskolában oktat, valamint kisgyermekkora óta tölti a hétvégéket és a nyarakat ezen a vidéken, ezért lehet, hogy picit felfelé kerekít a pontozásnál: kapjon tehát Zsámbék 9 pontot.
(Eredetileg csak 8 lett volna, de amikor a minden évben Mártonnapkor megrendezendő gyermekbulira gondololok vissza, akkor egyszerűen megmelegszik a szívem. A romtemplom tövében, megannyi kis házilag barkácsolt színes lámpással felszerelkezve kivonul ide kicsi és nagy, és az igazán vicces Márton napi szokásokat felelevenítve együtt élvezik szülők és gyerekek a fantasztikus, középkort idéző máglyák fényében a különleges, semmivel össze nem hasonlítható hangulatot. Amit forraltbor, süti és az összetartozás érzése tesz igazán különlegessé.)
