Andris 4 éves, és nem kell senkinek - örökbefogadnátok?

A fenti kérdés ténylegesen elhangzott, egy ügyvéd barátnőm tette fel nekem pár napja. Andris története megrázó. Amióta ismerjük, gondolkodunk, meg remegünk az izgatottságtól.

A fotó csak illusztráció (Forrás: Randen Peterson)
A fotó csak illusztráció (Forrás: Randen Peterson)

Nem fér a fejembe, miért is nem kellhet Andris senkinek. Gyönyörű kisfiú. Szabályos arc, kék szem, világosbarna haj – még hasonlít is a férjemre. Ügyvédnő barátom, Anna elmondása szerint okos, eleven, de nem túl nyitott gyerek, ez mondjuk érthető is.

Elvették az anyjától, aki aztán eltűnt

Andris másfél éves volt, amikor elvették az anyjától. A soproni származású M, a 24 éves anya azóta eltűnt, senki nem tudja, mi lehet vele. Annyi biztosnak látszik, hogy a fia nem érdekli.

Barátnőm szerint már akkor sem érdekelte, amikor a kicsi megszületett. Anna mesélte, volt olyan, hogy a nyolchónapos kisfiút egész napra magára hagyta a bezárt lakásban. Amikor a szomszédok megunták a sírást, kihívták a rendőröket. De még sok ilyennek kellett megtörténnie, mire Andris helyzete jobbra fordult. Senki nem tudja még, mit is jelentett mindez az akkor magatehetetlen csecsemőnek. És azt is csak sejteni lehet, mit gondol minderről Andris most.

Egyre többször kért magának saját anyát

Közben a fotókat nézegetjük. Andris egy kiskutyával, Andris egy tó partján, Andris kezében egy leharcolt favonattal. Szeme csillog, de sosem mosolyog. A fiú most egy idős házaspárnál lakik, akik nem hivatalosan a gyámjai.

A nevelőszülő ugyanis, akinek őt kirendelték, nem bírta a saját, három fia mellett Andris nevelésének a költségeit. Ráadásul a többi fiú is folyamatosan piszkálta a kicsit, aki egyre többszört kért magának saját anyukát. Az idős házaspár ugyanabban a Pécs környéki kisvárosban lakik, mint a nevelőszülő, így kicsi a lebukás veszélye. De az elmúlt hónapokban a házaspár anyagi helyzete annyira megromlott, hogy nem tudják tovább vállalni Andris eltartását. Így került Andris fotója Anna emailjei közé. Onnan meg hozzám.

Hiába várunk örökbefogadásra

Az örökbefogadáshoz vezető út persze így sem lesz rövid. Hiába vagyunk a listán már két éve, hiába csináltuk a teszteket, az alkalmasságit és az összes többi hercehurcát, az egésznek át kell mennie a Gyámügy rendszerén.

A jövő héten találkozunk a házaspárral, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy havonta egyszer láthassák Andrist, hogy tudják, jó kezekben lesz-e. Ezt nem tudom, hogyan kezeljem, mert én meg nem szerretnék egy újabb nagymamát-nagypapát. Meg persze azt sem tudom, Andris elfogadna-e egyáltalán minket szülőknek. A jövő héten ez is kiderül.

Addig meg izgulunk. Nézem-nézem a kisfiút. Vajon tudnánk jól szeretni? Tudunk neki segíteni, hogy egészséges felnőtt váljon belőle? Nem tudom, de nagyon szeretném.

Az örökbefogadás stációi

Családjogi törvény szerint az örökbefogadás célja az, hogy a gyereknek, akit a vér szerinti szülők nem tudnak nevelni, vagy valamilyen okból lemondtak róla, nevelésére alkalmas szülőket biztosítson, és olyan helyzetet, mintha az örökbefogadók vér szerinti gyermeke lenne. Az örökbefogadás előtti eljárásban a gyámhivatal vizsgálja az örökbe fogadni szándékozók alkalmasságát, melyről határozatot hoz.

A pszichikai alkalmasság arról szól, hogy mi az örökbefogadási szándék motivációja, a család élethelyzete, a személyek életkora és személyisége, és a gyerekneveléssel kapcsolatos elképzelése. Szakorvos vizsgálja, hogy az örökbe fogadni kívánó személy nem szenved-e a gyermek megfelelő ellátását is korlátozó testi, érzékszervi, értelmi fogyatékosságban, alkohol vagy kábítószer függőségben, súlyos pszichotikus zavarban.

Az örökbe fogadni szándékozó szülő az alkalmassági után pszichológus vezetésével tanácsadáson vesz részt, hogy megismerje azokat a nehézségeket, amelyekkel a személyisége, motivációi, családstruktúrája alapján az örökbefogadás során szembesülhet, felmérje, hogy a családjában, környezetében milyen konfliktusokat okozhat a gyermek odakerülése, és hogy ezeket miként lehet kezelni. Utána jön a tanfolyam, amelyet civil szervezet is tarthat, és a célja a résztvevők megismertetése az örökbefogadás társadalmi és jogi hátterével, az örökbe fogadható gyermekek speciális helyzetével.

A gyámhivatal döntését tehát a a háziorvosi igazolás, a megküldött szakvélemény, javaslat, az örökbefogadás előtti tanácsadás és felkészítő tanfolyam eredményes elvégzését igazoló irat, a környezettanulmány, az örökbe fogadni szándékozó személy meghallgatása, illetve szükség szerint egyéb bizonyítékok alapján hozza meg.

A várakozási idő attól függően, hogy milyen életkorú, egészségi állapotú gyermeket, illetve akár testvéreket szeretnének örökbe fogadni, 2-3-4 év is lehet.További információk itt.

Oszd meg másokkal is!
Mustra