Örökbefogadás: mit hoz a gyerek?

Mire az ember eljut oda, hogy örökbe akar fogadni, nagyon sok kérdésen és kétségen rágta át magát. Nem véletlen sem az örökbefogadáshoz szükséges tanfolyam, sem a rendelkezére álló pszichiáter: mindig van újabb felmerülő megkérdeznivaló. Például, hogy mit hoz a gyerek magával: milyen érzelmeket, hátteret, bántásokat. Ezekről írunk most.

(Örökbefogadás – előző rész)

Fotó: Nina Matthews
Fotó: Nina Matthews

Hazudnék, ha azt mondanám, soha egy pillanatig semmilyen kételyem nem volt az örökbefogadással kapcsolatban. Nem attól féltem, amitől riogattak, hogy a vér nem válik vízzé, meg az alma nem esik messze a fájától, stb. Nem attól tartottam, hogy ha a lányom szülőanyja egy prostituált volt, akkor az én gyermekem is az út mellett végzi. S nem is attól, hogy ha az apa börtönből börtönbe vándorol, a fiam is rabló lesz. Nem. Sokkal hétköznapibb kérdések foglalkoztattak.

Honnan tudjam, hogy mit élt át eddig?

Az örökbefogadáshoz szükséges 21 órás tanfolyamon meg is kérdeztük a pszichológustól, hogy mi van akkor, ha a gyermekünk egy olyan családból érkezik, ahol minden nap a sárga földig itták magukat a szülők, és utána verekedtek, kiabáltak. Így mi sem ihatunk meg egy pohár bort a vacsorához, mert akkor megijed a porontyunk? Vagy mi történik akkor, ha valamiért leszidjuk? Összetörik a sokáig amúgy is törékeny bizalom? Mi van, ha a kicsi nem kötődik megfelelően hozzánk, ha bárkivel elmegy, aki kedvesen szól hozzá? Nehéz kérdések ezek, de hasonlókkal mindenkinek meg kell birkóznia, aki nem újszülött gyermekre adta be a papírját. Mert valljuk be, a gyámhivatal néha túl korán, kapkodva, alkalmanként meg éppen túl későn lép közbe. Az egyik nevelőszülő mesélte, hogy az ismerőse gyermekeinek hiába visz ruhát, cipőt, tápszert. A ruhát, amint elrongyolódik, tűzbe dobják, mert valamivel fűteni kell, mosógépük meg nincs. A cipőt és a tápszert pedig eladják. A gyerekek pedig éhesek, nem járnak bölcsődébe, óvodába, igaz, nem is lenne mit felvenniük. A gyámhivatal újra és újra kimegy, de mindig kap egy újabb esélyt a család. Azoknál a gyerekeknél pedig, akik nála vannak, szerencsére nincs komolyabb gond, a szülők nem verték, éheztették a kicsiket. Mert bizony sok ilyen van, amikor a gyerek orra előtt csattan a pofon, vagy éppen az ő arcán. Amikor a felnőttek a gyereknek szánt pénzt viszik a kocsmába. A pici pedig hallgat, mert fél. Ha meg elveszik a szülőktől, ő sínyli meg a legjobban. A kisemberek ugyanis úgy gondolják, hogy minden rosszról ők tehetnek, és akkor is szeretik a szüleiket, amikor azok már régen eljátszottak minden lehetőséget. A gyerek mégis szereti - hivatalból. Kár, hogy ez az automatikusan megelőlegezett bizalom csak annak jár, aki az első napokat, hónapokat a gyerekkel töltötte.

Egy időre mindenkit kitiltottak

A félelmeim közül a legerősebb a kötődés miatt volt. Arról ugyanis meggyőzött a pszichológus, hogy a rossz beidegződések idővel elhalványulnak, azaz a gyerek nem borul ki egy pohár bor láttán, ha észreveszi, hogy nem lesz veszekedés vacsora után sem. A szidást is megtanulja, hogy érte van és nem ellene. A kötődés viszont azért is foglalkoztatott olyan erősen, mert egy örökbefogadó szülő elmesélte, hogy az ő lánya bármelyik nőre azt mondta, hogy anya, bármelyik férfira, hogy apa, és bárkivel elment volna az utcán, aki kedvesen mosolyog rá. Még cukorral sem kellett volna megkínálni. A poklok poklát járták meg emiatt, végül egy módszer segített: hosszú hetekre, hónapokra mindenkit kitiltottak. Eleinte még a nagyszülők sem mehettek, hogy összeszokjon a szűk család. Aztán néhány hét magány után felugorhattak pár percre a nagymamák, nagypapák. De a barátokról hetekig hallani sem akartak. Volt persze sértődés, hiszen mindenki kíváncsi volt a jövevényre, de a legtöbben megértették a célt. Aki pedig nem, az elmaradt, örökre, de talán nem is kár. Az akkor négyéves kislány ma már nyolcéves, és már csak egy anyja és apja van.

Oszd meg másokkal is!
Mustra