Azt hittük, itt a nyár. Azt hittük, vége a betegségeknek. Hogy végre ezzel nem kell foglalkozni, ha már oz ovinak is vége. Hát nem. Nem elég, hogy mind a két fiú egyre mozgékonyabb és össze-vissza töri magát, de még betegek is. Megint egyszerre. Én vagyok az apád!
És most tényleg komoly halmozódásról van szó. Egy vendégséggel kezdődött, amikor is Eff táncikálás közben úgy beverte a szemét a kanapéba, hogy óriási monoklit szedett össze, és a sebészetre kellett vinni naponta kötözésre. Már emelett köhögött is egy kicsit, de nem volt vészes. De ahogy a szeme javult, úgy köhögött egyre jobban. Mandulagyulladás. Oké, volt már neki, nem egy nagy szám. De persze nincs egyedül. Jé is rákezdte, de- lekopogom – ő úgy néz ki, egész jól megússza. Mert Effnek ezzel párhuzamosan begyulladt a szeme is.
Én tehetek róla
Olyan szempontból mindenképpen, hogy én is elég gyenge konstrukció vagyok. Világos bőr, szőke haj, kék szem. Gyerekkoromban nekem is állandóan kötőhártyagyulladásom volt. Igaz, Effnek most először. De nem is állt meg itt. A szeme teljesen feldagadt. Utánanéztünk, ez még belefér egy kötőhártyagyulladásba. Antibiotikum a mandulagyulladásra, szemcsepp formájában a szemére, és mégse javult a dolog. Következő lépcső lefelé: könnycsatornagyulladás. Na az szuper. Itt tartunk most. Elvileg lassan javulgat, legalább már nem úgy néz ki, mint egy torzszülött. És talán azt is megússzuk, hogy felvágják. Talán.
Soha nem lesz vége
Vagy talán egyszer azért igen. De a beteg gyerek szörnyű. Az ember egyrészt szánja őt, mert olyan kis elesett, meg átérezem, hogy fájhat neki. Másrészt meg szörnyű idegesítő. Hiába 4 éves, még nem igazán lehet meggyőzni arról, hogy de igen, a cseppentés vagy a tisztogatás kell. Mert különben megy kórházba. Iszonyatos küzdelem minden alkalommal, és ugyanúgy utálja az ember magát közben, mint a gyereket. Már az orrszívó-porszívózást is utáltam, mindig azt gondoltam, hogy egy életre meggyűlöl miatta a gyerek. Jénél már hidegvérrel csinálom. De azért nem élvezem.
Erőpróba
A leginkább tényleg próbatételnek érzem a betegségeket. Főleg Á-nak persze. Tehetetlenség, szétesés, a jól bevált kis rend felborulása. Ha lázasak meg fájdalmaik vannak, akkor az éjszaka is nehéz. Vagy ha éppen orrot kell fújni. Mert Eff legalább már kifújja magának. Csak ha éppen elfogy az odakészített zsepimennyiség, akkor az éjszaka közepén rikoltozik, hogy: szipog az orrom!
Volt már szó arról, hogy eleve aggodalmaskodó vagyok. Na ilyenkor meg főleg. Egész nap ezeken jár az eszem és nyomasztom magam. Meg Á-t is, hogy miért nem kérdez meg minden apróságot az orvostól, mi a legrosszabb ami történhet. Mert persze ő jár orvoshoz velük. Én csak azért vagyok, hogy idegesítsem.
Szóval jól indul a nyár, ami amúgy tele van veszélyekkel. De hátha mi letudjuk most egy jó darabig az ilyesmit. Remélem legközelebb valamivel felemelőbb dologról tudok beszámolni. Bocs, nem én tehetek róla, hogy ez most ilyen lett, hanem azok a büdös kölykök...
