A kövér gyerek több egészséges ételt eszik? Na ne.

A szülők elbizonytalanítására szolgáló médiagépezet ragyogóan működik. Mi sem mutatja ezt jobban, mint a legújabb táplálkozástudományi felmérés, amelyet a Telemark Egyetem és a Norvég Népegészségügyi Intézet közösen végzett.

Rájöttek ugyanis arra, hogy a  túlsúlyos gyerekek valójában több egészséges ételt, zöldséget, gyümölcsöt, halat, tejterméket fogyasztanak, mint normál testalkatú pajtásaik, akik tehát mindenből kevesebbet esznek, így egészséges ételből is.

A felmérést norvég negyedik osztályos, 9-10 éves gyerekek körében végezték. A gyerekeknek arra kellett válaszolniuk, hogy milyen gyakran fogyasztanak különböző ételféleségeket. A kutatók szerint a túlsúlyos gyermekek esetében mind ők maguk, mind pedig a szüleik nagyobb gondot fordítanak arra, mi kerüljön az asztalra.

Az elemzés rámutatott arra is, hogy milyen tényezők befolyásolják az étkezési szokásokat. Ezek közé tartozik többek között a szülők iskolai végzettsége, munkakörülményeik, keresetük, és az, hogy ők maguk túlsúlyosak-e. Korábbi nagy kedvencünk a kövérség okait tisztázó kutatások közt az a felmérés, hogy zsarnok anyának kövérebb a gyereke.

Egy dolog van, ami minden, hasonló tárgyú felmérésben közös: az sosem baj, ha a gyerek sokat mozog. Arra, hogy fogyóztassuk-e a túlsúlyos gyereket, nincs recept.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek