Elmaradhat idén ez a hazai látványosság, szomorú az oka

DEBRE20240822011
Olvasási idő kb. 3 perc

Az utóbbi napok esőzésének köszönhetően talán nem kell lemondanunk a Tisza legnagyobb látványosságáról, de még nem múlt el ennek a veszélye.

A Tisza alacsony vízállása miatt Kiskörénél már olyan sekély volt a víz, hogy látszottak a homokpadok. A jelenséget az élővilág is megsínyli, hiszen szárazra került a tiszavirág és a halak élőhelye is - derült ki a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság beszámolójából.

Veszélyben van a Tisza lenyűgöző természeti látványossága 

A jelenség már csak azért is különös, mert tavasszal nagyon ritka az ilyen alacsony vízállás, ami jellemzően a nyár második felében szokott csak jelentkezni. Az alacsony vízállás oka pedig nem más, mint hogy a tél csapadékban szegény. Hó híján pedig nem akadt semmi, ami pótolta volna a vizet a folyókban. A szakemberek szerint azért probléma ez a tartósan alacsony vízállás a Közép-Tiszán, mert ezáltal jelentősen leszűkül a tiszavirágok és sok őshonos, áramláskedvelő halfaj élettere is.

Veszélyben a Tisza legnagyobb látványossága, a tiszavirágzás
Veszélyben a Tisza legnagyobb látványossága, a tiszavirágzásKaszás Tamás / Index

Ha pedig az agyagos partoldalban fejlődő kérészlárvák szárazra kerülnek, akár a Tisza-tó legnagyobb látványossága, a tiszavirágzás is elmaradhat az idén. 

A kérészek táncának is nevezett lenyűgöző természeti jelenség általában június 10. és 20. között szokott megtörténni, 17 és 18 óra között kezdődik, és 19.30 és 20.30 között fejeződik be. 

Van azonban, hogy a megszokottnál hamarabb jelennek meg a kérészek, de az sem ritka, hogy a csapadékban szegény években elmarad a sokak által kedvelt látványosság.

A 2020-ban hungarikummá nyilvánított tiszavirágzás a Tisza déli szakaszairól indul, és a folyásiránnyal szemben halad a folyón felfelé.

Már februárban megdöbbentő videó került fel az internetre a Tisza és a Körös-torok környékéről. Az elsivatagosodó talajmeder látványa komoly problémára világít rá. Ide kattintva megnézheted a videót. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek