Ezért nincs még kész 142 év után sem a Sagrada Familia

GettyImages-2156786853
Olvasási idő kb. 7 perc

Úgy tűnik, nem lesz kész a világ egyik leglátogatottabb és leghíresebb temploma 100 évvel építésze halála után sem. A Sagrada Familia első köveit már 1882-ben letették, az építkezést azonban még ma, 142 évvel később sem fejezték be. De vajon mi minden áll az évszázados lassúság mögött?

A Sagrada Familia 2017-ben a turisták által leglátogatottabb 10 épület egyike volt olyan neves építmények mellett, mint a Kairó melletti Gízában található Kheopsz piramisa, a római Pantheon, az athéni Parthenon, az isztambuli Hagia Sophia, az agrai Taj Mahal, a párizsi Eiffel-torony, a New York-i Empire State Building, a sydney-i Operaház vagy az ugyancsak spanyolországi bilbaói Guggenheim Múzeum.

A híres tempolomok legszebbjei

De vannak olyan utazási kalauzok is, amelyek a világ legszebb tempolomainak listáját már rögtön az első helyen a Sagrada Familiával kezdik, és csak utána említenek olyan nagy múltú és híres riválisokat, mint a Szent Péter Bazilika a Vatikánban, a Szent Pál katedrális Londonban, a Wat Arun Bangkokban, a Notre Damme Párizsban, vagy akár a Sheikh Zayed mecset Abu Dhabiban.

A Sheikh Zayed méltán foglal helyet a világ legszebb templomai között
A Sheikh Zayed méltán foglal helyet a világ legszebb templomai közöttBuena Vista Images / Getty Images Hungary

A világ leghíresebb és építészetileg legextrább templomai

Kiszorult azonban az Architecturaldigest top10-es válogatásából, mely a világ építészetileg legkülönlegesebb templomait sorakoztatja fel. Ez végülis nem csoda, ha figyelembevesszük, hogy ezek között van egy, a Kolumbia és Ecuador találkozásánál fekvő kanyonban, a folyó medre fölött 300 méterrel hídszerűen megépített bazilika, a Las Lajas, aztán Törökországból vulkáni hegycsúcsokba vájt kolostori épületek, a Göreme-völgy templomai, Etiópiából egy vulkáni tufába vésett kegyhely, a Szent György-templom, Franciaországból elképesztő bravúrral egy vulkáni csúcsra épült kápolna, a Saint-Michel d'Aiguilhe, az Amerikai Egyesült Államok területéről a Szent Kereszt templom, mely az arizonai sivatagban magasodik, Finnországból pedig egy gránitsziklába faragott egyházi építmény, a Temppeliaukio templom.

A Las Lajas Bazilika egy építészeti csoda
A Las Lajas Bazilika egy építészeti csodaAntonio Salinas L / Getty Images Hungary

Ez a helyzet a Sagrada Familiával

A Sagrada Familia megépítése a domborzati viszonyokat tekintve ugyan sima ügy lenne, a munkálatok mégis jobban elhúzódnak, mint sok bonyolultabb esetben. Ezt mindenki tudja, de ennek magyarázatául a legtöbben beérik azzal, hogy a templom javarészt csak adományokból épül, így nem csoda, hogy lassan halad. De valóban ez az egyetlen oka, hogy ez a templom immár 142 éve épül, és a leendő átadás feltételezett dátuma is egyre csak tolódik?

A folyamatosan egyre távolabb kerülő átadás újabb halasztásával legutóbb a Covidot okolták. A 2020-as teljes építészeti leállás után 2021-ben jelentették be, hogy a kiváló építész zseninek, a Sagrada Familia megálmodójának,

Antonio Gaudínak tisztelegve, 1926-os váratlan halálának 100. évfordulóján, 2026-ban adják majd át a templomot.

Nem csak azért, mert ennyi időnek elegendőnek kellenne lennie az épület felhúzására, hanem, miután a mester az életével fizetett a templom építéséért, annyit a templom is megtehet, hogy 100 évvel későbbre felépül. 

Egyre közelebb ugyan a pillanat, hogy elkészüljön a világ egyik leghíresebb temploma, de még mindig nem érkezett el
Egyre közelebb ugyan a pillanat, hogy elkészüljön a világ egyik leghíresebb temploma, de még mindig nem érkezett elRuben Earth / Getty Images Hungary

De az anyagi források előteremtésének kihívása és a világjárvány okozta késés mellett még legalább két jó oka van annak, hogy maga a bazilika vezetése is úgy véli, a 2026-os átadáskor még mindig maradnak majd építés alatt álló egységek, s

a teljes és maradéktalan befejezés így akár 2030-ig, sőt 2040-ig is várathat magára.

Ma tehát, 2024-ben, amikor a 18 toronyból már 17 stabilan áll és a templom belseje évek óta pompázatos készenlétben ejti ámulatba látogatóit képrázatos kialakításával, még mindig csak abban bízhatunk, hogy a majdnem kész templomot 2026-tól befejezettnek ítélhetjük és talán megérjük még azt is, mire valóban minden eleme Gaudí álmai szerint a helyére is kerül. 

Így festett a templom 1940-ben
Így festett a templom 1940-benHulton Archive / Getty Images Hungary

Miért is épül ennyire lassan a híres templom?

Kevesen tudják, de a Sagrada Familia tervezési és kivitelezési munkálataival először egy Francisco de Paula del Villar nevű építészt bíztak meg, és az alapköletétel még az ő nevéhez is fűződik 1882-ből. Villar azonban 1883-ban elhagyta a projektet, mert sem szakmai, sem financiális kérdésekben nem vergődött zöld ágra megbízóival. Gaudí csak ezután, 1883-ban vette át a megbízást, s zsenialitásának hála megálmodta azt a csodát, amelyre még lassan 150 évvel később is csak izgatottan vár a világ.

Ám ez a csoda a maga idejében

olyan komoly technikai felkészültséget, olyan innovatív módszereket és olyan modern eljárásokat követelt meg a kivitelezőktől, amelyekre nemigen voltak még felkészülve.

Ezért nem csak a templom építése, de előtte még az ahhoz szükséges eszközigény kielégítése is a kivitelezők sürgető feladatává lett. Ez pedig bizony lassabbá tette a haladást, bár annál igazabbá a mondást: jó munkához idő kell.

A templom, azaz bazilika belseje is méltán híres különleges, természetből táplálkozó kialakításáról
A templom, azaz bazilika belseje is méltán híres különleges, természetből táplálkozó kialakításárólFrÃdÃric Soltan / Getty Images Hungary

A másik, gyakorta elfeledett ok a késleltetésre, hogy Spanyolországban 1936 és 1939 között véres polgárháború dúlt. Ennek egyik legismertebb kulturális lenyomata a madridi Reina Sofia Múzeumban ma is eredetiben megtekinthető Picasso kép, a Guernica. A harcok pedig nem kerülték el a katalán fővárost sem. Gaudí 1926-os haláláig ugyan a templomnak csak mintegy 10-15 százaléka készült el, de a polgárháború 1936-os kitörésééig azért haladtak még valamennyit, így az addig elkészült épületrészek súlyos károkat szenved(het)tek, alaposan megrongálódtak, újjáépítésre szorultak. Ami azonban talán még ennél is nagyobb gondot jelentett:

eltűnt az eredeti tervek egy része.

Vagyis, nem csak a lebombázott épületrészeket, de magukat a terveket és a maketteket is rekonstruálni kellett, ami sok kutatást és azzal együtt időt is felemésztett. 

Ha felelevenítenéd Gaudí életének és különös halálának történetét, ajánljuk figyemedbe.

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek