Lovas Rozi: „Sokat segít, ha a rosszkedvemet átfordítom fizikai fáradtságba”

Az elmúlt években először a Covid, majd a háború és a gazdasági válság forgatta fel igencsak az életünket és a világot is. A kihívásokkal mindenki másként birkózik meg. Hogyan élik meg mások ezt a nehézségekkel teli időszakot? Honnan merítenek erőt, hogyan őrzik meg a lelki békéjüket és a testi egészségüket? Lovas Rozi megosztotta a Dívánnyal, mely dolgokat tesz meg önmagáért.

Lovas Rozi a külső körülményektől függetlenül is úgy érzi, az ő élete kifejezetten felfokozott tempóban zajlik most. Nem csupán a munkája, a sűrű teendői miatt fontos, hogy megőrizze testi-lelki egyensúlyát, hanem azért is, mert két kicsi gyermeke van, akik új ritmust adtak az életének, és mindemellett extra figyelmet igényelnek színésznő édesanyjuktól. 

„A mozgás mindig euforikus állapotba repít”

„A mozgás már gyermekkorom óta szervesen hozzátartozik az életemhez. Bármilyen élethelyzetben is vagyok, minden esetben nagyon sokat segít, ha a rosszkedvemet, a kimerültségemet átfordítom egy fizikai fáradtságba. A mozgás ezekből a szituációkból mindig euforikus állapotba repít. Sokszor nehéz megtalálnom az alkalmat, és erőt venni magamon egy futásra, vagy hogy elmenjek a konditerembe edzeni, esetleg úszni. Ezért gyakran azután kezdek el tornázni, hogy elaltattam a gyerekeket, mert tudom, hogy a mozgástól felfrissülök, és jobb kedvem lesz tőle.”

A munka és a gyermekei miatt kevesebb ideje jut Lovas Rozinak a sportra, ennek ellenére a mozgás fontos része az életének
A munka és a gyermekei miatt kevesebb ideje jut Lovas Rozinak a sportra, ennek ellenére a mozgás fontos része az életénekVasvári Tamás / Index

„Szükségem van a csöndre”

„Ahhoz, hogy feltöltődjem, szükségem van az egészséges egyedüllétre és a csöndre. Éppen most tanulom, mennyire fontos, hogy ne elfojtsam, hanem megéljem, kiadjam magamból a gondolataimat, az érzelmeimet, habár én sok mindent belül és csöndben tudok rendbe tenni magamban, magammal kapcsolatban. Keresem a csönd különböző lehetőségeit. Elsőként a természet tudja nekem az elvonuláshoz szükséges feltételeket biztosítani. 

Én már attól is megnyugszom, ha a képzeletemben felbukkan az a kép, hogy egyedül sétálok egy töltésen, a végtelen felé.

Erre sajnos csak ritkán van lehetőségem, de arra már többször, hogy a hűvösvölgyi Nagyrétre elmenjek a kutyámmal sétálni, mert ez is egy olyan program, ami teljesen feltölt. 

A természet mellett keresem a csönd egyéb formáit is. Sokszor elég, ha csak leülök egy padra, és gondolkodom, vagy beülök egy templomba.

„Be kell látnom, hogy sok mindenre nincs ráhatásom”

„Ebben a felborult világban én is számos módon keresem a lelki egyensúlyomat, amit nagyon nehéz megtalálni, mert ami eddig biztosnak tűnt, az most sokkal inkább bizonytalan. Éppen ezért aggódom talán jobban a gyermekeim jövőjéért.

Be kell látnom, hogy sok mindenre nincs ráhatásom, éppen ezért meg kell próbálnom ilyen dolgokon nem aggodalmaskodni.

Ma már erre is tudatosan figyelek, éppen ezért minimálisra csökkentettem a közösségi médiában való böngészgetést, amit károsnak tartok, mert sok olyan fölösleges információt tartalmaz, amit nem tudok a saját életem részévé tenni, ellenben iszonyú frusztrációt okoz, ha valami olyanon jár az eszem, amin nem tudok változtatni.

Jelenleg Bartis Attila A vége című nagyregényét visszük színpadra a Radnóti Színházban. A hatszáz oldalas könyvvel én is most ismerkedtem meg. A történet a 20. század közepén játszódik, amikor teljesen másként éltek az emberek, másként tartották a kapcsolatot egymással, máshogy fogalmaztak, máshogy gondolkodtak, máshogy voltak hatással a saját életükre, mint most. Sokat gondolkodom azon, hogyan lehetne ezt most is így, vagy legalább észszerűbben csinálni.

„Az alvás és a pihenés felértékelődött”

„Megváltozott az időhöz való hozzáállásom is, hiszen kiesett a kezemből az irányítás, miután gyakorlatilag nincs saját időm. Mindent máshogyan kell működtetnem, mint eddig, merthogy a gyermekeim birtokolják az időmet, ami rendben is van. Ami különösen érzékeny kérdés, az az éjszakai alvás, ami szintén nem az enyém, mert azt is ők döntik el, hogy mikor mennyit alhatok. Éppen ezért az alvás és a pihenés felértékelődött a szememben.

Mindent, amit el kell végeznem, annak az eredményessége attól függ, hogy milyen felkészültségi szinten és milyen kipihent állapotban tudom megcsinálni.

De gyerekek nélkül is fontos, hogy az ember szeresse magát annyira, hogy megadja önmagának azt a pihenést, kikapcsolódást, amennyi egészséges számára. Ez az én jelenlegi életemben kihívás, de törekszem arra, hogy ebben is megtaláljam az egyensúlyt.”

„Ünnep, amikor a barátaimmal találkozhatom”

„A családi, baráti kapcsolatok ápolása is egy tudatosabb szintre lépett az életemben. Ez azt is jelenti, hogy a férjemmel nagyon figyelünk arra, hogy elegendő időt töltsünk kettesben is. Rendszeresen biztosítunk időt arra, hogy elmenjünk egy koncertre vagy vacsorázni. Az úszás, szaunázás és a masszázs is nagyon fel tud dobni, ha pedig ezt ketten csináljuk, nagyon feltölt. 

Kiemelten fontos, hogy erre alkalom és idő legyen, ne csak ad hoc történjen meg. 

A barátaimmal való találkozást sem bízom már a véletlenre, ebben is tudatos vagyok a Covid óta, a gyerekek születése pedig megerősítette, hogy egy magasabb minőségi szintre kell emelnem.

Nagyon szeretek vendégeket fogadni, szeretek főzni, ahogyan a férjem is. Mindig együtt találjuk ki, hogy milyen menüt készítsünk arra az alkalomra, amikor hozzánk jön valaki, legyen az barát vagy családtag, mert ezek az összejövetelek számunkra ünnepnek számítanak.”

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra