Ennek az volt az oka, hogy a folyó vize annyira szennyezett volt, hogy megbetegítette volna az embereket – írja az APNews.
Ez történik most Berlinben
Tiltakozásul nemrégiben kétszáz ember ugrott be a Spree folyóba a világhírű Múzeum-szigetnél a Mitte városrészben, hogy megmutassák, a víz minősége igenis alkalmas a fürdőzésre. Jan Edler, a Fluss Bad Berlin nevű csoport vezetőségének tagja szerint az évszázados tiltás már nem kéne, hogy érvényes legyen, mert az évnek ebben az időszakában a Spree folyó vize nem veszélyezteti a fürdőzőket. A csoportos fürdőzést hivatalos tiltakozásként regisztráltatta a csoport, amely már évek óta lobbizik azért, hogy a folyó egyes szakaszain ismét lehessen úszni.

A francia fővárosban is hasonló volt a helyzet, a Szajna vize nem volt elég tiszta, hogy a lakosság megmártózzon benne, ám július 5-től ezt már bárki megteheti a folyó három szakaszán Párizsban: a Bras Marie-nál, a város nyugati részén fekvő Grenelle negyedben, valamint a keleti Bercy kerületnél. Ezeken a helyeken 150-300 embert tudnak fogadni a strandok, és itt kiemelten ügyelnek a fürdőzők biztonságára, illetve naponta ellenőrzik majd a víz minőségét is. Korábban, a 2024-es nyári olimpiai játékok idején a Szajna szennyezettsége miatt versenyeket kellett elhalasztani, mert több sportoló is kórházba került.

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!
A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.
Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!
hirdetés