A balatoni nyárról érkezett lesújtó hír: mindenkinek nehéz lesz

GettyImages-585219758
Olvasási idő kb. 2 perc

Muszáj lesz megkezdeni a borzalmas állapotban levő M7-es autópálya felújítási munkálatait már a nyáron, nem várhat őszig a dolog, ez pedig gigagudókhoz vezethet a Balatonnál.

Igyekeztek elkerülni a vakáció időszakát a felújításokkal, ám elkerülhetetlenné vált, hogy hétköznapokon végezzenek majd munkálatokat az M7-esen. Ezt a döntést felülírta az élet, de így is igyekeznek úgy dolgozni, hogy az a lehető legkisebb fennakadásokat okozza, áll a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Csak olyan szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sávon közlekedhetnek az autósok, és ezt is olyankor teszik, amikor a forgalom kevésbé terheli az autópályát.

A Balatont érintő autópálya nyári felújítása dugókat okozhat
A Balatont érintő autópálya nyári felújítása dugókat okozhatCzimbal Gyula / MTI

Kedd és péntek között lesznek terelések júniusban és júliusban: a Budapest felé tartó oldalon, Székesfehérvár és az M0-ás autóút közötti szakaszon dolgoznak majd, ahol így is két sávon lehet majd közlekedni.

Arra is számítani kell, hogy pihenőhelyen, csomóponti ágon is végeznek felújításokat.

Az őszi időszakban ugyanakkor már az is elkerülhetetlen lesz, hogy a Balaton felé tartó oldalon is folytassák a felújítást.

Nem csak a balatoni nyarat nehezítik meg a munkálatok

Az M7-es autópálya Érd és Székesfehérvár közötti szakaszán az aszfaltburkolat átlagéletkora meghaladja a 15 évet. Az utóbbi időben a pálya ezen szakaszának állapota több helyen is gyorsan romlott. Ezért ezen az 54 kilométeres autópálya-szakaszon a nyári időszakban, legalább 8 kilométer sávhosszban kicserélik azt.

Hiába azonban az odafigyelés és a hétköznapi munkavégzés, a nyári időszakban a szabadságolások miatt hétköznapokon is élénkebb forgalom – melyben az autós külföldi nyaralásra indulóknak is nagy része van a Balatonra igyekvők mellett – mindenképpen próbára teszi majd az autósok türelmét.

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek