Önidő cikkek
Új sportág debütál a párizsi olimpián: a nyolcvanas években volt nagyon divatos tánc
A breaktánc lesz az egyetlen új sportág, amely a 2024-es párizsi olimpián debütál. A versenyszámban férfi- (B-Boy) és női (B-Girl) versenyeket is rendeznek. A breaktánc korábban a 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági olimpia programjában is szerepelt, és már ekkor tervezték, hogy a „felnőtt” olimpia programjába is bekerül.
Erről árulkodnak a magyar vasútállomások falfirkái
Egy állomás a sok közül. Budapest–Hegyeshalom–Rajka-vasútvonal, csak ennyit segítek. Első látásra dózer. Életem egy tekintélyes részét töltöttem itt, vonatra várakozóként. A várakozás nihiljéből kitörve kalandozott a tekintetem a vasútállomás téglaborításába vésett üzenetekre. Úgy éreztem magam, mint aki megtalálta Rettegett Iván elveszett könyvtárát, vagy mint aki meglelte a magyar nyelv ősi, eddig rejtett nyelvemlékeit.
Hajgöndörítésre használta Haydn kottáit a felesége
Negyven éven keresztül volt Joseph Haydn felesége Maria Anna Keller – a zeneszerző házassága a kezdetektől boldogtalanságra volt ítélve. Nem csoda hát, hogy Haydn máshol kereste a szerelmet.
Veszedelmesebbek voltak, mint a férfiak: hosszú loknikkal raboltak a karibi kalózkirálynők
A 17-18. században több ezer kalóz garázdálkodott a Karib-tengeren, ám közülük ketten igazán különlegesek: mindketten nők voltak. Noha Mary Read és Anne Bonny találkozására csekély volt az esély, mégis férfiakat meghazudtoló módon fosztogattak és bűnöztek együtt.
Sehol máshol nem terem ez az ínyencség, a magyarok mégsem eszik
Édes szarvasgombát egyedül hazánkban lehet találni, a magyarok ennek ellenére szinte nem is ismerik.
A Csengetett, Mylord? egy igazi hungarikum – interjú Boromisza Istvánnal
Három év kutatómunka előzte meg Boromisza István A Csengetett, Mylord? Univerzum című kötetének megjelenést, amely a magyar sorozatrajongók körében is méltán népszerű brit televíziós műsor kulisszatitkairól szól. Az enciklopédiaszerű könyv még a legelszántabb rajongóknak is számos érdekességet tartogat. A kulisszatitkokról a szerzőt kérdeztük.
Ezeken a magyarországi helyeken a legtisztább a levegő
Magyarország legszennyezettebb városairól többet hallani, mint arról, hogy hazánk egyébként telis-tele van friss és tiszta levegőjű helyekkel. Induljunk is bármerre Magyarországon, öt hely biztosan mindig lesz, ahol éltető frissességgel tölthetjük meg a tüdőnket.
Itt a legújabb álommunka: azzal kereshetsz 4 milliót, amit egyébként is szeretsz
Utazni általában mindenki szeret, dolgozni kevésbé. Most az lehet a munkája a legszerencsésebbeknek, hogy álomutazásra mennek, melynek ráadásul még a költségeit is fedezik.
2000 forintért léphetsz csak be ebbe a magyar városba: fizetőssé tették
A Veszprém vármegyében fekvő Szentkirályszabadja egykor szovjet katonavárosként működött, azonban 1996 óta szinte teljesen elhagyatott. Ezért is meglepő, hogy az urbexes körökben terjedő hírek szerint most már csak belépődíj megfizetését követően lehet belépni a szellemvárosba.
Csak lelki szerelem fűzte Adyhoz feleségét? – Csinszka életét írta meg a távoli rokon
130 éve született és 90 éve halt meg Ady Endre felesége, Boncza Berta. Ebből az alkalomból jelent meg távoli rokona, Nagybaczoni Molnár Ferenc tollából a „Sorsom kiktől örököltem?” Boncza Berta (Csinszka) származása, rokonsága és személyisége című könyv.
Az 5 legritkább égi jelenség: ha egyszer látod, már szerencsés vagy
Teljes napfogyatkozás, szabad szemmel is látható csillagrobbanás, öt bolygó együttállása – a többi között ezek a roppant ritka égi jelenségek is láthatóak lesznek a következő évtizedekben.
A világ egyik legkisebb állatát fedezte fel: egyetlen virágban éli le az életét a béka
Egészen különleges állatot fedeztek föl a kutatók Brazíliában: a Crossodactylodes itambe névre keresztelt pici béka egész életét egy növény virágának belsejében éli le: itt eszik, itt szaporodik, itt lesz belőle ebihal, majd kifejlett béka.
A legszelídebb magyar költő még életben volt, amikor halálhírét közölték a lapok
Nemzedékének egyik legsikeresebb regényírója és színpadi szerzője volt. Nem voltak ellenségei, pályatársai szinte kivétel nélkül elismeréssel nyilatkoztak róla. A második világháborúban átélt megpróbáltatások után viszont mindig így mutatkozott be: „Szép Ernő – voltam.”
Jelentős változások a Balatonnál: ezt vedd figyelembe, mielőtt útnak indulsz
Hamarosan sűrűbben járnak majd a vonatok a Balatonra, már pünkösd előtt bevezeti a MÁV-Volán csoport az előszezoni menetrendjét.
Veszélyes emberekkel lehet levelezni ebben a börtönben
Noha Magyarországon el sem tudnánk képzelni, hogy börtönlakókkal levelezzünk, a tengerentúlon ez csaknem harminc éve lehetséges. Legyenek azok tolvajok, gyilkosok vagy épp rablók, ha valakinek kedve szottyan felvenni velük a kapcsolatot, már indulhat is az ismerkedés.
Titokzatos szobrok őrzik az északi sarkkört
Van egy hely a finn-orosz határ közelében, közvetlenül az északi sarkkörnél, ahol még az is beleszeret a télbe, aki egyébként egész évben nyárra vágyik: a nemzeti parkban egy nap csábító álommá változik.
2046-ig nem lesz részed ilyen csodában: ekkor nézd az eget
Csodás meglepetésben lehet részünk vasárnap hajnalban, amikor is az év legszebb meteorraját figyelhetjük meg.
Leállt az egyik legfontosabb közösségi közlekedési szolgáltatás
Leállt az egyik legfontosabb közösségi közlekedési szolgáltatás: órák óta elérhetetlen a Menetrendek.hu.
Nagy a baj a Rám-szakadéknál: lehet, hogy soha többé nem látogathatjuk
Korántsem biztos, hogy valaha újranyitják a legutóbbi sziklaomlás miatt veszélyessé vált és lezárt Rám-szakadékot. Az, hogy a mostani korlátozás ideiglenes vagy végleges-e, majd csak a statikai és a geológiai vizsgálatok elvégzése után derül ki.
„A tudomány sötét asszonya” már nem érhette meg, hogy kutatásai két Nobel-díjat is értek
A megkülönböztetések ellenére is keményen dolgozó tudósnő eredményei kétszer is Nobel-díjra vezettek. Egyiket sem érte meg, pedig életét adta értük.
20 pár női cipő, traktor, gördeszka: a NAV árverésénél furábbat ritkán látni
Árverésből nagyon sokféle létezik: nem csak értékes művészeti alkotásokra lehet licitálni ezeken. A NAV például meglehetősen ekletikus felhozatallal szervez hasonló akciókat, az egyik most indul!
Gazdára talált Kádár egykori sofőrjének milliárdos otthona
Közel két évtizedig állt üresen Csömör külterületén Kádár János egykori sofőrjének luxusingatlana. Bócsi András milliárdos vállalkozó már életében is úgy becsülte, hogy kastélya 2 milliárd forintnál is többet ér, ám eladni ennyiért, sőt ennek feléért sem lehett hosszú évekig. A négyszintes és négytornyos házban azonban most új élet kezdődik.
Mauzóleumából akarták ellopni Elvis Presley testét
Graceland, Elvis Presley egykori otthona a maga 13,8 hektáros területével ma is vonzza a Király rajongóinak tömegét: cikkünkben számos érdekességet gyűjtöttünk össze róla.
Sós víz pusztította el a falut, hófehér romok maradtak utána
Az utcák még jól kivehetők, de az egykori lakók már csak sejtik, mely házak lehettek az otthonaik. A gyógyító só mára kifehérítette a falu romjait
Az önfejlesztés nem egy pirula, amelyet ha bekapunk, minden megváltozik
Igazán csak akkor érezzük a jelentőségét, ha valamilyen problémával szembesülünk, ám az önfejlesztésnek nagyon is fontos lenne a szerepe. Karsai Szilvia tanácsadó szakpszichológust kérdeztük arról, miért jó, ha már akár napi öt percben is a napjaink rutinjába építjük.