A léghajó feltalálójának lánya be akarta tiltatni a Led Zeppelin zenekar nevét

Mindig azon töprengtél, honnét kaphatta a nevét kedvenc zenekarod? Vajon tényleg a legfurcsább névválasztással lehet befutni? Milyen titokzatos sztorik bújnak meg egy-egy bandanév mögött? Sorozatunkban megtalálod a választ.

Mi köze a léghajózáshoz a ’70-es évek legnagyobb hatású rockzenekarának, és miért lépett fel álnéven Dániában a Led Zeppelin?

A Led Zeppelin története a ’60-as évek legendás angol formációjához, a blues rock műfajban úttörőnek számító Yardbirdshöz nyúlik vissza (mely nevét a pályaudvarokon császkáló koldusokra, csavargókra használt szlengkifejezés után kapta). A Yardbirds működése alatt gyakori tagcseréken esett át – ez volt az egyetlen zenekar, melyben a korszak három legjelentősebb brit gitárosa, Eric Clapton, Jeff Beck és Jimmy Page is játszott –, végül 1968 júliusában oszlott fel végleg. A bandának azonban már le volt kötve egy skandináv turnéja, amit a szerződés szerint teljesíteni kellett, ezért a megmaradt Jimmy Page gitáros és Chris Dreja basszusgitáros úgy döntött, New Yardbirds néven – a többi két tag áldásával – új zenészeket toboroznak maguk mellé a fellépésekre.

Végül Dreja is kiszállt, hogy inkább fotóművészi karrierjét egyengesse, Page pedig Robert Plant énekes, John Paul Jones basszusgitáros és John Bonham dobos társaságában csapott bele a húrokba. A skandináv turné sikeres lett, a tagok pedig elhatározták, együtt maradnak és folytatják a közös zenélést. A New Yardbirds zenekarnév azonban félig továbbra is Dreja tulajdona volt, és a basszusgitáros perrel fenyegette az azt elbitorlókat, ezért új elnevezés után kellett nézni.

A rock úttörői – John Paul Jones, Robert Plant, John Bonham és Jimmy Page (1969).
A rock úttörői – John Paul Jones, Robert Plant, John Bonham és Jimmy Page (1969).Chris Walter / Getty Images Hungary

Page korábban Jeff Beck és a Who két tagja, John Entwistle és Keith Moon társaságában akart supergroupot alapítani, Moon azonban nem sok jövőt jósolt a közös munkának, ezért pesszimistán – egy angol szólásra utalva  azt mondta, a formáció „úgy zuhanna le, mint egy ólom léggömb” („lead balloon”), vagyis gyors és teljes halált halna. A kis fricska megtetszett Page-nek, aki az Ólom Léggömböt javasolta újdonsült zenésztársainak bandanév gyanánt, a többiek viszont röhejesnek tartották a Lead Balloon elnevezést, ezért a léggömböt kicserélték léghajóra, így lettek Lead Zeppelin. A zenekar menedzsere azonban folyton rosszul ejtette ki a nevüket (a „lead”, mint „ólom” helyes kiejtése „led” és nem „líd”), így ennek tisztázása érdekében a tagok végül kivették az „a” betűt, és megszületett a Led Zeppelin.

A névvel kapcsolatos gondok azonban itt nem értek véget: amikor a banda 1970-ben Dániában lépett fel, a léghajó feltalálójaként ismert Ferdinand von Zeppelin báró Koppenhágában élő lánya, Eva von Zeppelin jogi úton próbálta megakadályozni, hogy az általa degenerált majmoknak titulált, agresszív zajzenét játszó angol huligánok ily módon járassák le patinás családnevét. A zenekar tagjai a békés megoldás hívei voltak: személyes találkozót kértek a bárónőtől, ahol megpróbálták jobb belátásra bírni. Zeppelin asszony már-már hajlott a megegyezésre, amikor véletlenül megpillantotta a banda első lemezének borítóját, amelyen a Hindenburg léghajó katasztrófájáról készült fénykép látható a lángok között elpusztuló zeppelinnel. Ez az orcátlanság annyira felbőszítette a bárónőt, hogy végül a Led Zeppelin kénytelen volt álnéven, The Nobsként (mely európai koncertszervezőjük, Claude Nobs nevére való vicces utalás) fellépni az északi országban.

A Led Zeppelin már első négy (név nélküli, csupán számozott) albumával beírta magát a rocktörténelembe, és az 1970-es évek első felében világszerte „a legnagyobb rock-zenekarként” reklámozták őket. Ehhez hűen koncertjeiken igazi látványosságot kínáltak a közönségnek, Plant szexuálisan túlfűtött előadásmódjától Page hosszú improvizációiig (a gitáros olykor hegedűvonóval játszott hangszerén) és Bonham legendás dobszólóiig igazi rockorgiában lehetett része azoknak, akik ellátogattak egy-egy fellépésre. A Led Zep tagjai tivornyáikról és zűrös életvitelükről is hírhedtté váltak, a „sex, drugs and rock ’n’ roll” igazi apostolai lettek a ’70-es években.

A banda főként blues, folk és pszichedelikus elemeket vegyített a keményebb rockhangzással, de változatos zenéjükben számos egyéb műfaj (rockabilly, funk, reggae, soul) elemei is megtalálhatók, a hard rock és a heavy metal úttörőinek tartják a formációt. Elegendő néhány dalcímet megemlíteni: Stairway to Heaven, Whole Lotta Love, Black Dog, Dazed and Confused, Immigrant Song, Heartbreaker, Kashmir, Achilles Last Stand... és még megannyi...

A Led Zeppelin tizenkét éves sikerszériája (melynek során nyolc stúdióalbumot és egy dupla koncertlemezt adtak ki) 1980 szeptemberében ért véget, amikor a harminckét éves, drog- és alkoholproblémákkal küzdő Bonham részegen belefulladt saját hányásába, bár más források szerint természetesen szívroham végzett vele. A dobos halála után a tagok szinte azonnal bejelentették a zenekar feloszlását, és később mindössze két alkalommal álltak össze újra zenélni. Az 1985-ös Live Aid megakoncerten az utolsó pillanatban Phil Collins ugrott be a dobok mögé, egy Concorde fedélzetén szelve át az óceánt, hogy a Wembleyből – ahol a Genesisszel játszott – eljusson Philadelphiába, a Led Zep fellépésének helyszínére. A félórás koncert azonban katasztrofálisan sikerült, olyannyira, hogy a tagok kérésére a Live Aid DVD-kiadásából is kimaradt.

A következő, máig utolsó fellépésre 2007 decemberében került sor a londoni O2 Arénában: itt Bonham fia, Jason ült a dobok mögött. A koncertre 25 millió rajongó regisztrált, közülük sorsolással döntötték el, kik vásárolhatnak jegyet az egyszeri és egyedülálló eseményre. A Led Zeppelin lemezeit megközelítőleg 200 millió példányban adták el világszerte, beválasztották őket a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, Page, Plant és Jones pedig megkapták a Brit Birodalom Érdemrendje kitüntetést. 2004-ben, negyedszázaddal a banda feloszlása után pedig a 14. helyet érték el a Rolling Stone magazin „100 legkiválóbb zenekar” közönségszavazásán.

Ha elmerengtél már más zenekarok nevének eredetén is, kövesd sorozatunkat! Legutóbb a Linkin Park nevének eredete után nyomoztunk.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra