Gondoltad volna? Ez a hátborzongató történet áll a világsláger mögött

GettyImages-88688373
Berényi Bianka

A jó zene szinte megtapad az agyunkban, de miközben a dallamot dúdoljuk, nem mindig figyelünk a szövegre. Michael Jackson Billie Jean című számának története a legjobb példa erre.

Szerintünk nincs olyan ember a világon, aki nem ismeri a Billie Jean című dalt Michael Jacksontól. Örök klasszikus. Azonban ha jobban beleássuk magunkat a szövegébe, érdekes dolgokat figyelhetünk meg. Ki lehet az a gyerek, akiről az énekes énekel a szövegben? A Billie Jean és ami mögötte van.

Mikor először megszólalt a Billie Jean Michael Jackson fejében, ő azonnal tudta, hogy az sláger lesz. Még nem volt kész a dal, de neki nem ment ki a fejéből a dallam, és egyfolytában ezzel foglalkozott. A dal szövegét pedig egy valóságos esemény ihlette, amelyben nagy szerepet kapott egy őrült rajongó.

A tapadós dallamú zene mögötti történet

A történet szerint ugyanis a pop királyát megvádolta egy nő azzal, hogy a fia Jacksontól van, és elkezdte őt levelekkel bombázni. Az énekes először csak csodálkozott a leírtakon, és a nő rajongásán, de nem tulajdonított különösebben nagy jelentőséget ennek, mert tucatszámra kapta az ehhez hasonló leveleket. Később azonban, ahogy a nő egyre több levelet küldött, és zaklatta őt a szerelmével, a sztár már megijedt. Az eset odáig fajult, hogy a nő leírta, milyen boldogan fogják majd nevelni a közös gyereküket, és semmi sem állhat az útjukba. Mikor Michael Jackson nem reagált erre sem, az őrült zaklató később egy fegyvert, egy képet és egy levelet küldött neki. A levélben a nő arra kérte a sztárt, hogy ölje meg magát egy bizonyos napon, amikor ő majd szintén öngyilkosságot követ el, és megöli a gyermeküket is. A nő ezzel azt akarta elérni, hogy ha ebben az életben nem lehetnek együtt, akkor majd a következőben megtehessék. Ez volt az a pont, amikor Jackson besokallt. Mindvégig tagadta, hogy ő lenne a gyerek apja, a nő őrültségei miatt pedig rendszeresen rémálmok gyötörték, olyannyira, hogy bele is betegedett. A Billie Jean szövege pedig ekkor született.

Magáról az esetről nem szívesen beszélt, de a zenében kreativitást nyert belőle.

Ebben a dalban írta ki magából az énekes az őrült sztorit, ahol a szövegben is egyértelműen kijelenti, hogy az a gyerek nem az ő fia. És ezzel a dallal szeretett volna üzenni a nőnek is, hogy hagyja békén. A nőt Billie Jeannek hívták.

A Billie Jean kézzel írt szövege
A Billie Jean kézzel írt szövege

Majdnem az életébe került

Egy másik érdekes anekdota szerint a dal majdnem az énekes halálát okozta. Egyszer ugyanis 

annyira bele volt feledkezve a szövegbe és a dallamba, amikor megszületett a fejében, hogy nem vette észre, hogy ég a kocsija.

Egy arra járó motoros szólt neki és utasának (aki egykori alkotótársa volt), és ezzel gyakorlatilag megmentette Michael Jackson életét. Mikor az énekes kiesett a dal által okozott transzból, félreálltak az autópályán, és látták, hogy valóban ég a Rolls-Royce alja, amiből a füstöt is csak később érzékelték. Ha a srác nem szól nekik, a kocsi felrobbant volna.

A Billie Jean lett az énekes egyik legnagyobb slágere, a leggyorsabban a slágerlisták élére kerülő dala, és ez hozta meg neki a második Grammy-díjat is, a legjobb férfi R&B előadó kategóriában. Világszerte a toplisták élén végzett, és a mai napig táncolunk rá.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra