13 törvénytelen gyermeke volt Wesselényinek, az 1838-as pesti árvíz hősének

GettyImages-533489289
Olvasási idő kb. 5 perc

Báró Wesselényi Miklós nem csak rangját illetően volt nemes: számtalan intézkedése bizonyította jószívűségét és nemeslelkűségét. Gróf Széchenyi Istvánnak jó barátja és európai útjain útitársa volt, Kölcseynek és Deáknak pedig védence a király elleni perben. Mindemellett nemcsak okos és gáláns, kiváló hazafi, nemzeti hős, hanem erős és kisportolt férfiember is. Csoda tehát, ha szó szerint minden ujjára akadt szerető, egyszerre?

A "zsibói bölénynek" is nevezett idősebb Wesselényi Miklósnak 11 gyermeke született, de csak a tizedik érte meg a felnőttkort: az ifjabb báró Wesselényi Miklós. Utóbbinak a Lux Annával kötött házasságából 3 gyermeke született, házasságon kívül viszont ennél több, de hogy pontosan mennyi, azt máig viták kísérik.

Ennyien lehettek valójában a báró gyermekei

Az 1850-ben elhunyt Wesselényi már első törvényes fia születése, vagyis 1845 előtt 13 évvel írott végrendeletében is megemlékezett öt gyermekről. 16 évre rá, 1848-ban, második törvényes fia születését követő évben újabb végakaratban, immár négy törvénytelen utódról rendelkezett. Ugyanakkor egy barátja már 13 fattyút említ emlékiratában, mint "a születés által már céltévesztett" gyermekét a bárónak.

Ez a fess fiatalember a hős báró
Ez a fess fiatalember a hős báróWikipedia

A hős báró kicsapongásainak ára

Az 1850-ben bekövetkezett halála előtt már 6 évvel elveszítette látását. A sajnálatos ténnyel kapcsolatban gyanítható, hogy a szifilisz következménye, melyet nem csupán alacsonyabb sorból származó szoba- vagy cselédlány partnereitől kaphatott el, de akár azon nemesi rangú ágyasok egyikétől is, akikkel férjük távollétében találkozgatott a hódító árvízi hajós. A rossz nyelvek szerint egy nap alatt többel is, s egyszerre akár 10 hölgyismerőse is hihette magát a szerencsés kiválasztottnak, akit a nemes rendre látogatott. Efféle élményeiről

naplójában 20 éven át őszintén és részletesen adott számot, ám a diszkréció kedvéért a nevek helyett csak monogramokat alkalmazott, ráadásul mindezt angolul vetette papírra.

A jó barát segít a bajban

Ez a betegsége már akkor megvolt, amikor a király hűtlenségi pert indított ellene. No, nem a férjezett nemesi asszonyok védelmében, hanem Wesselényi heves kormánykritikája okán. A perben olyan illusztris alakok vállalták védelmét, mint Kölcsey Ferenc és Deák Ferenc. Az ő közbenjárásuknak hála, az évekig elhúzódó per nem halálos ítélettel zárult, mindössze 3 évnyi börtönbüntetéssel. Szintén Kölcseyék járták ki a bárónak azt is, hogy ebből a büntetésből is csak rövid időt kelljen a rácsok mögött tölteni, s szembántalmaira hivatkozással a büntetés további részét gyógykezelésre válthassa.

Mielőtt a báró börtönbe vonult volna, még igazi hősként állt helyt az árvíz idején
Mielőtt a báró börtönbe vonult volna, még igazi hősként állt helyt az árvíz idejénDea / A. Dagli Orti / Getty Images Hungary

Valójában a nők rabja volt a báró

A gyengébbik nem volt a szenvedélye, amitől nem tudott szabadulni, annál is inkább, mert a lánykák és a dámák is visszatarthatatlanul vonzódtak hozzá. Ehhez minden adottsága meg is volt. Édesapjától örökölte annak erős fizikumát, de lelkesen lovagolt, sokat úszott, olykor birkózott és vívott, sőt, az első magyar vívókört is ő hívta életre Kolozsvárott.

Olvadtak a női szívek, mint a Duna jege

De nemcsak jóvágású és erős, kisportolt alkatú férfi volt, hanem valódi hős is. Az 1838. március 13-án kezdődő árvíz kitörését követő három napon és éjjelen át fáradságot nem kímélve küzdött, ahogy az arisztokrácia tagjai közül senki más.

Még a heves hózápor sem tudta megfékezni abban, hogy életeket mentsen.

A mai Budapest belvárosának utcáin több mint 2 méter magasan álló jeges vízben megsemmisült Pest házainak bő fele, Budán félezer épületnél is több lett a habok martaléka, de hogy "mindössze" 153 ember életét követelte a Pest-Budán máig legnagyobb károkat okozó természeti csapás, az nem kis mértékben a hős báró érdeme.

Báró Wesselényi hőstetteinek sokan köszönhették az életüket
Báró Wesselényi hőstetteinek sokan köszönhették az életüketMTI

Haladó gondolatai és példamutató tettei is könnyen lángra lobbanthatták a gyengébbik nem érzékenyebb szíveit: Wesselényi volt, aki birtokain elengedte a robotot és a dézsma nagy részét, jobbágyait felszabadította és taníttatta, sőt, olykor még saját maga is közéjük állt a földet művelni. Emellett szorgalmazta az ország intellektuális fejlesztését is, volt része színházalapításban és kaszinónyitásban, a Magyar Tudományos Akadémiának pedig igazgatósági, majd tiszteletbeli tagja lett. 

Ha a báró házasságának körülményeiről is szívesen tudnál meg többet, ezt a korábbi cikkünket is ajánljuk figyelmedbe. 

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek