Turistákat kalauzolt, most testvérével védi Kijevet a bokszvilágbajnok

GettyImages-453727119

Vitalij és Volidimir Klicsko nevéhez mind ez idáig nem a politikát vagy a háborút kötöttük. Mindketten nehézsúlyú bokszvilágbajnokok, egyikük még a magyar tévénézőknek is megfogalmazott egy elhíresült mondatot. Ám apjuk még katonaként szolgált, így nem egészen ismeretlen előttük a harc a fronton sem.

Vitalij Klicsko Vasököl becenéven vonult be a sporttörténelembe. Előtte viszont egy cseppet sem volt félelmetes: még mielőtt bokszlegendává vált volna, Kijevben kalauzolt turistákat – ez volt az első munkája. Korának egyik legmeghatározóbb harcosa volt, tapasztalatait pedig azóta az élet más területein kamatoztatja: elmondása szerint a sport olyan képességeket adott neki, amelyeket mindennap használ új karrierje során – tíz év politizálás után 2014-ben megválasztották Kijev polgármesterének.

Mindeközben testvére, Volodimir Klicsko (becenevén Acélkalapács) vele együtt világhírűvé vált. Kevesen tudják, de a két fivér együtt kezdte meg profi pályafutását 1996-ban, az atlantai olimpia után. A továbbtanulásban is támogatták egymást, így lehet mindkettejüknek doktori képesítése sporttudományokból. Ugyanazon a gálán debütáltak, amin Vitalij az első menetben kiütötte ellenfelét, így rá nagyobb médiafigyelem irányult. Volodimir azonban különösen mély nyomot hagyott maga után kis hazánkban. 

„Kiütöm a gyereket, feküdni fog”

A két testvér egykoron ígéretet tett: anyjuknak megfogadták, hogy egymás ellen soha nem fognak nyilvánosan harcolni. Erre végül nem is volt szükség ahhoz, hogy mindenki megjegyezze a nevüket. A magyarok számára különösen nosztalgikus érzéseket és emlékeket idéz a kettős említése: a Klicsko fivérek Kovács Kokó István klubtársai voltak az Universum német klubnál. Volodimir egy alkalommal magyar nyelven is üzent, mielőtt ringbe szállt volna: „Kiütöm a gyereket, feküdni fog” – ígérte a meccse előtt. Szerencsére Kovács Istvánnal és Erdei Zsolttal is inkább baráti kapcsolatot ápolt, többször edzettek együtt vagy vendégeskedtek egymásnál. A nehézsúlyú Erős Lajost azonban kiütötte a WBA interkontinentális övéért, 1999-ben pedig Budapesten is bokszolt Tony LaRosa ellen.

A Klicsko fivérek az Ukrajna elleni háborúban is minden erejükkel részt vesznek
A Klicsko fivérek az Ukrajna elleni háborúban is minden erejükkel részt vesznekAlexander Hassenstein / Getty Images Hungary

A Klicsko fivérek megvédik Ukrajnát a háborútól

Volodimir és Vitalij Klicsko nyugodtan berendezkedhettek volna egy igazán kényelmes életre, akár távol Ukrajnától is. Vitalij ugyanakkor azt mondja – nagyon jól emlékszik még 1991-re, a vasfüggöny lehullása utáni időszakra, amikor mindenki azt hitte, megváltozik majd minden, és modern, demokratikus országot építhetnek maguknak. Eltelt ugyanakkor tizenöt év, és semmi sem változott. 

Így hát úgy döntött, majd ő megteremti a változást – saját pártot alapított, 2012-ben a parlamentbe is bekerült, és a nyugati fordulat egyik leghangosabb képviselőjévé vált.

Azt mondja, mindent a szovjet rendszer hat át mostanáig is Ukrajnában, ő pedig épp ezzel a rendszerrel akar leszámolni az átláthatóság és a haladás érdekében.

És hogy ezért áldozatokra is képes, azt most maga bizonyítja. A korábban Amerikában letelepedett, majd nemrég hazatért Volodimirrel együtt a fegyvert is készek felvenni Kijev védelmében. „Nincs más választásom, meg kell tennem. Harcolni fogok” – fogalmazott az ötvenéves polgármester. Egy korábbi interjújában azt mondta, sportolói karrierjéből sokat tanult a küzdésről, ezek a tapasztalatai pedig polgármesterként is támogatják munkájában. Most mindennél nagyobb szüksége van erre a segítségre, miközben fivérével Kijev védelmére kel.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra