1661. november 1-jén Ausztriai Mária Terézia, spanyol és portugál infánsnő, XIV. Lajos hitvese a fontainebleau-i kastélyban található csendes palotaszobájában vajúdni kezdett. A hírre, hogy a királyné szülni készül, egy csapásra vége lett az addigi nyugalomnak: hercegnők, hercegek, grófok és még megannyi nemesember (és nemesasszony) özönlött a királyi szülőszobára, hogy le ne maradjanak a nagy pillanatról, a Napkirály örökösének születéséről.
A királyi babák születése olyannyira fontos eseménynek számított, hogy nem volt ritka a több száz fős nézőközönség sem – ami, érthető módon, fokozta a szülő anya gyötrelmeit, akinek a legkevésbé sem erre lett volna szüksége a vajúdás során. Az udvaroncokat azonban nem csak az érdeklődés és a kíváncsiság hajtotta:
nekik kellett felügyelniük, nehogy az egészséges újszülöttet kicseréljék egy halott gyermekre, vagy ha kislány született, nehogy véletlenül egy fiúgyermekre mondják rá: ő a trónörökös.
Apás szülés a 17. században
Miközben a királyné anyanyelvén, spanyolul kiabált fájdalmában (szemtanúk szerint azt, hogy „nem akarok szülni, inkább meghalok”), a palotában igazi karneváli hangulat vette kezdetét. Spanyol művészek táncoltak, hárfáztak, gitároztak, de még a kasztanyettát is csattogtatták, hogy eltereljék a királyné figyelmét a fájdalomról, és emlékeztessék őt szülőföldjére. Mária Terézia 12 órás vajúdás után végül – a Bourbon-ház legnagyobb megelégedésére – fiút szült, akit Louis de France-nak neveztek el. A szülésnél, a korszakban némileg szokatlan módon az apa is jelen volt. XIV. Lajos kikiáltott az ablakon át az udvaroncoknak: „A királyné fiút szült!”, azok pedig kalapjaikat a levegőbe dobálva jelezték a várakozóknak, mi történt. (Az egyezményes jel szerint, ha lány született, karjukat keresztbe fonták mellkasukon.)

Majdnem agyonnyomták Marie Antoinette-t
Több mint száz évvel később, 1778-ban Marie Antoinette francia királyné szülését várta hasonló tömeg Versailles-ban. XVI. Lajos felesége kénytelen volt követni az évszázados hagyományt (bár ő maga Bécsben, a magyar királyné Mária Terézia egyik gyermekeként nem nyilvános szülésen látta meg a napvilágot), és mintegy 200 fős nézőközönség előtt világra hozni első gyermekét. Az esemény vonzerejét minden bizonnyal növelte, hogy Versailles igencsak várta már a trónörököst, hiszen immár nyolc év telt el a pár házasságkötése óta. Amikor híre ment, hogy eljött a szülés ideje, megindult a tömeg a királyné hálószobájába. Egyesek még attól sem riadtak vissza, hogy felmásszanak a bútorokra, mások az ágy körüli kárpitot rángatták, míg a királyné két fájás közt meg nem parancsolta, hogy húzzák össze azokat.
A zsúfolt, fullasztóan levegőtlen teremben éppen csak a királynéra nem gondolt senki: félnapnyi vajúdás után Marie Antoinette megszülte kislányát, majd az átélt megpróbáltatások, a kimerültség és a friss levegő hiánya miatt elájult. Beletelt néhány percbe, mire ez feltűnt valakinek, és a bedeszkázott ablakokról felfeszítette a léceket, a királyné pedig magához tért. Bár az összegyűlt tömeg fiút szeretett volna, a királyné állítólag nagyon örült, hogy kislánya született:
„Az enyém leszel; csak rólad fogok gondoskodni, megosztom veled minden boldogságomat, és megvigasztalsz a bajban”
– mondta állítólag az újszülöttnek. A szülés viszont olyannyira traumatikus volt számára, hogy a későbbiekben megtiltotta, hogy bámészkodók tegyék be a lábukat a hálószobájába szülés idején – bár az udvaroncok kötelező jelenlétét továbbra is el kellett viselnie.

Szülési kellékek régen: ereklyék, szent övek, imatekercsek
A 18. században még élénken élt a szokás, hogy a várandós uralkodónőt egy hónappal a szülés várható időpontja előtt egy lefüggönyözött, elsötétített szobába zárják – nehogy a friss levegővel együtt valamilyen betegség bejusson hozzá, és a fény nehogy kárt tegyen a szemében. (Így járt II. Nagy Katalin cárnő is, III. Péter felesége.) A szobába csakis nők léphettek be, túl sok szórakozási lehetőség nem kínálkozott: legfeljebb egy gyertya világította meg a sötét helyiséget. Az ötlet, hogy ilyen ingerszegény környezetben töltsék várandósságuk utolsó hónapját a nemesasszonyok, onnan eredt, hogy az anyaméh biztonságát és sötétségét szerették volna újrateremteni, abban reménykedve, hogy ez is segíti a problémamentes szülést. A valóságban a szülések ritkán voltak problémamentesek akkoriban: a higiéniai problémák és a kezdetleges orvostudomány miatt rengeteg gyermek (és édesanya) halt meg közvetlenül a szülés után – nem meglepő, hogy az uralkodónőket szülés előtt igyekeztek rávenni arra, hogy írják meg a végrendeletüket.
A szülő nők – így a nemesasszonyok is – legfeljebb attól remélhették fájdalmaik enyhítését, hogy valamilyen ereklyét, amulettet vagy szent szöveget szorongattak a markukban, de népszerű volt a szent öv használata is. Ez egy ezüstszálakkal átszőtt, drágakődarabokkal ékesített ruhaféle volt, amit kifejezetten azért viseltek, hogy megkönnyítse a szülést, a legnépszerűbb ilyen darab Antiochiai Szent Margit öve volt, aki, mielőtt lefejezték volna, állítólag azt kérte Istentől, hadd legyen a szülő nők védelmezője. Az uralkodónőknek egészen a kilenc gyermeknek életet adó Viktória királynőig kellett várniuk arra, hogy a szülés során elérhetővé váljon számukra a fájdalomcsillapítás. Viktória nyolcadik gyermekével volt várandós, amikor végre talált egy orvost, aki kloroformot használt fájdalomcsillapítóként. Az angol királynő nagyon hálás volt a lehetőségért: „Ó, ez az áldott kloroform – írta később –, mérhetetlenül megnyugtató és elragadó.” Az udvaroncok azonban egészen 1894-ig ott maradtak Viktória szüléseinél. Akkor az anyakirálynő úgy döntött, a továbbiakban elég lesz egyetlen tanú is: a belügyminiszter.
További meghökkentő érdekességeket olvashatsz a szülés történetéről ebben a cikkünkben.

Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés